A válság anatómiája 2. – A magyarországi válságkezelés eszköztára és lehetőségei
Kedves Matolcsy úr, 10 éve kormányoznak, örülök, hogy felismerte, hogy nem a stadionok alapozzák meg az ország jövőjét, de kérem, szóljon erről valaki a főnöknek is!
Kedves Matolcsy úr, 10 éve kormányoznak, örülök, hogy felismerte, hogy nem a stadionok alapozzák meg az ország jövőjét, de kérem, szóljon erről valaki a főnöknek is!
A koronavírus-járvány egyszerre kínálati és keresleti oldali sokk, ráadásul a járvány következményei felerősítenek bizonyos nemrégiben kezdődött termelési-technológiai változásokat is.
Bizonyosan vannak, akik jobban élnek, mint egy, kettő, öt, vagy tíz évvel ezelőtt. De ne csodálkozzunk, ha a társadalom nagyjából kétharmada nem érzi úgy, hogy jobbá vált volna az anyagi, pénzügyi helyzete. Nem vált.
Jó kritikát hallani olyan embertől, aki maga is hozzájárult az ingatlanárak elszabadulásához az elmúlt pár évben.
Jelen társadalmunknak nagy szüksége lenne a dogmáktól megszabadított kreatív gondolatokra a megújulás (túlélés) érdekében. És érdemes néha a számokkal is bíbelődni.
Adóversenyben jók vagyunk, de lehetünk még jobbak! – évtizedek óta ez a jelmondat Magyarországon. Ideje lenne valami mást kitalálni!
Ki kell mondani, hogy demokratikus szocializmust (de minimum korlátozott kapitalizmust) szeretnénk, ki kell mondani, hogy korlátozni akarjuk a tőkét, hogy köztulajdonba akarjuk venni és klímatudatos módon működtetni a természeti erőforrásokat…
Ha valaki azt hiszi, hogy a Fidesz-KDNP igazából soha nem fogja korlátozni az Airbnb működését, az jobban teszi, ha erősen figyel a megfelelő gazdasági érdekcsoport szállodaipari tulajdonszerzéseire.
Nem tartott sokáig a józan belátás, hogy talán nem kéne zsákszám önteni az adófizetők pénzét néhány úgynevezett látvány-csapatsportba, elsősorban a fociba.
A finn kormány 2017-18-ban egy kísérletbe kezdett, amelyet mindenki – ők maguk is – alapjövedelem-kísérletként aposztrofáltak. De valóban az volt?