Újabb bértámogatási program létrehozását fontolgatja a kormány, ezúttal a vendéglátást és a turizmust segítenék
Méltányossági szempontok alapján támogatnák a koronavírus által leginkább érintett szektorokat.
Méltányossági szempontok alapján támogatnák a koronavírus által leginkább érintett szektorokat.
A kormány szerint a bérlakáspiac szabályozása „bonyolultabb kérdés” lenne.
A fekete férfi rasszista indíttatású rendőri intézkedés áldozatául esett május végén, az Államokban egy hete több nagyvárosban is tartanak a tüntetések.
A törvénytervezet jelen állapotában ugyanis nem ad valódi választ a szemünk előtt zajló ökológiai és éghajlati válságra.
A járvány miatt hozott gyülekezési tilalom értelmében szabálysértést követ el, aki részt vesz az eseményen, a Mi Hazánk szerint szó sincs felvonulásról.
Gulyás Gergely egy sor fontos döntésről számolt be a mai Kormányinfón.
Némi korlátozással ugyan, de már a fővárosban is lehet majd éttermezni. Koncertre, fesztiválra menni még mindig nem lehet.
2020-ban Magyarországon sajnos nem számít alapvetőnek, hogy minden család rendelkezik a tananyag elsajátításához szükséges eszközökkel és szolgáltatással, számítógéppel és internetkapcsolattal, ahogy sok családban a tanulás helye sem biztosított.
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat elvileg csak a beszélgetéseink metaadatait ismerheti meg, a tartalmukat nem. Viszont az előbbiből is rengeteg következtetés levonható a magánéletünkre vonatkozóan.
Arra kérik a kormányt, hogy a jövő évi költségvetésen ők is különítsenek el erre forrást.