Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újabb bértámogatási program létrehozását fontolgatja a kormány, ezúttal a vendéglátást és a turizmust segítenék

Ez a cikk több mint 3 éves.

Újabb bértámogatási programot hozna létre a kormány, amellyel a vendéglátásban és turizmusban a koronavírus-járvány által leginkább érintetteket segítenék, számolt be róla György Lászó az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára online sajótájékoztatóján, írja a Növekedés.hu.

A kormány alapvetően méltányossági szempontok alapján támogatná a terület szereplőit.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy eddig összesen 8670 vállalat élt a munkahelyvédelmi bértámogatás lehetőségével és igényelte meg azt több, mint 137 ezer munkavállaló után. A bértámogatás igénybevételénél a munkaerőlétszám május 15-i helyzetét veszik figyelembe – az akkori létszám felett minden új, pótlólagos munkavállaló után igénybevehető a támogatás. Nem a vészhelyzet kihirdetése előtti, féléves időszak számít, az eddig elbírált kérelmek 95 százalékát elfogadták.

György László arról is beszámolt, hogy a KATA vállalkozók közül eddig több, mint 150 ezren vették igénybe az adó befizetésének elengedését, 210 ezer munkavállaló számára pedig a járulékfizetése terhet engedték el június 30-ig. Közfoglalkoztatásban jelenleg 88 ezer fő vesz részt, az eredetileg megszabott 100 ezres keretet 200 ezer főre bővíti a kormány.

Fontos még, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás időtartamát 3 hónappal hosszabították meg, tehát aki egyszer már jelentkezett a programba, az a 3 hónap letelte után, egyhónapos munkaviszony esetén újra jelentkezhet plusz 3 havi bértámogatásra.

A bértámogatási igényeket augusztus 31-ig lehet bejelenteni. Az államtitkár úgy tudja, eddig kis- és középvállalkozások jelentkeztek a munkahelyvédelmi bértámogatásra, közülük a legtöbb a feldolgozóipai szektorban működik.

A kormány új gazdaságvédelmi akciótervével részletekbe menően ebben a cikkünkben foglalkoztunk.

Címlapkép: MTI/Balázs Attila