A koronavírus miatt idén három héttel későbbre esik a túlfogyasztás világnapja
Ennek ellenére egyetlen európai ország működése sem érte el a fenntartható szintet.
Ennek ellenére egyetlen európai ország működése sem érte el a fenntartható szintet.
Publikus a Február Harmadika Munkacsoport idei elemzése, amelyben többek között arra voltak kíváncsiak, mi jelentene könnyebbséget a hajléktalan emberek számára.
A koronavírus-járvány kezdete óta a koncert- és fesztiválszervezők, a zenészek és háttérmunkások is nehéz helyzetbe kerültek, az elmúlt hónapok tapasztalatairól egy klub alapítóját, egy zenei menedzsert és egy fesztiválszervezőt kérdeztünk.
Egy hónap elején érvénybe lépő törvény alapján a kerületek vezetői dönthetnek arról, milyen feltételeket szabnak a rövidtávú lakáskiadásnak.
Fehéroroszországban napok óta folynak az összecsapások, miután Lukaseno elnök egy újabb szavazást próbált meg elcsalni.
Lengyelországban az elmúlt napokban többször is erőszakot vetettek be a rendőrök az LMBTQ aktivisták ellen – magyar szövetségeseik ma értük demonstráltak.
A frissen munka nélkül maradtak pedig átlagosan három hónapig tudnak megélni tartalékaikból.
A legtöbbjükről nincsen információ, ügyvédeket sem engednek be hozzájuk.
A balatoni település az egyik legszigorúbb építési szabályozással rendelkezik.