Itt a Mérce és a Tilos Rádió új nemzetközi politikai műsora, a Forráspont! Az első adásban az ukrajnai háborúról beszélgettünk, a munkásosztály perspektíváját keresve, majd vendégünket, Andor Lászlót kérdeztük az iráni háborúról és az európai politikai elit opcióiról. 

Több mint négy éve terjesztette ki Oroszország a harcokat Ukrajna egészére. Mára mind Ukrajnában és Oroszországban, mind Európában állandósult valóságként tekintünk a háborúra, miközben az USA kiszállása óta Ukrajna egyedüli érdemi támogatója Európa maradt. A polgári sajtó és az európai közvélemény ritkán veszi figyelembe a konfliktus történeti okait, jelesül, hogy a fegyveres konfliktust a posztszovjet tőkés csoportok rivalizálása hívta életre, és azt sem, hogy a háborús áldozatokat elsősorban nem a tőkés csoportok és a politikai elitek hozzák meg – a felsőbb osztályok tagjai ritkán kerülnek ki a frontra –, hanem a fronton harcoló és a hátországban dolgozó munkásosztály szenvedi el.

A kéthetente jelentkező Forráspont első adásában a műsor szerkesztői az oroszországi és ukrajnai munkásosztály, a hétköznapi emberek nézőpontjából próbálták megérteni a háború viszonyait. Hiszen amikor a háború és a béke kérdéséről van szó, elsősorban az ukrajnai, illetve az oroszországi munkásosztály életfeltételeiről beszélünk.

Először az oroszországi hadigazdaság és a szankciók hatásait tekintettük át, és azt mérlegeltük, hogy az orosz eliten belül kialakulhat-e olyan törésvonal, amely a háború lezárását segítené elő. Megnéztük, mit lehet elmondani az ukrajnai elitről, miként látják a politikai elitet az ukránok, és hogyan alakul a háborús erőfeszítések megítélése Ukrajnában.

Ezt követően Andor Lászlóval beszélgettünk a hetek óta tartó iráni háborúról – főleg Európa vonatkozásában. Izrael Iránon kívül libanoni és szíriai célpontokat is támad, Irán az egész Arab-félszigetet érintő válaszcsapásai, és a Hormuzi-szoros lezárása nyomán regionális konfliktussá vált a beavatkozás. Egyre inkább egy elhúzódó háború körvonalai sejlenek föl, aminek a gazdasági hatásai már most súlyosak, és potenciálisan átalakíthatják a globális politikai és gazdasági viszonyokat. A volt európai uniós biztost arról kérdeztük, miért most most robbant ki ez a háború, és mi Trump célja? Miképpen reagált Európa az USA és Izrael agressziójára, és milyen esélyek mutatkoznak arra, hogy Európa elkezdje képviselni az érdekeit akár az USA-val szemben is?

Andor László először is azt emelte ki, hogy nem új háborút látunk, „ez lényegében újabb felvonása egy nagyon régóta fennálló strukturális konfliktusnak”. Nem Trump beszámíthatóságát érdemes tehát boncolgatni, ennél mélyebb gyökerei vannak mind az Egyesült Államok, mind Izrael részéről annak, hogy most ilyen formában léptek fel Irán ellen. Bár az USA rövidebb, gyorsabb és eredményesebb beavatkozásra számíthatott, a korábbi tapasztalatok azt mutatják, ha az amerikai vezetés prioritásai megváltoznak, akkor a célok teljesülése nélkül is ki tudnak hátrálni a fegyveres konfliktusokból.

Az USA azt a tanulságot vonta le az elmúlt évtizedek háborúiból, „hogy az úgynevezett állam- és nemzetépítés kudarcos dolog, ezzel már nem érdemes kísérletezni. Tehát az, hogy valakit bombázok, megszállok, nem fog valamiféle új, fölvilágosult, európai mintájú demokratikus berendezkedéshez vezetni. Ilyen illúziók szerintem most már nem nagyon vannak. Ezért egy-két nap bombázás után Donald Trump részéről is azt lehetett hallani, hogy vegye kezébe az iráni nép a sorsát, különös tekintettel elnyomott kisebbségekre. (…) De valószínűleg ezt nem gondolták át kellő mélységben, vagy nem volt olyan szintű az előkészítése vagy megszervezése, mint amilyen pontossággal az egyes személyek vagy egyes épületek elleni rakétatámadásokat elő lehet készíteni” – fogalmazott Andor László.

Andor azt is kiemelte, hogy érdemes a háborúk paradox fejleményeire figyelni. Az iraki háború időszakában a paradoxon az volt, hogy Irán – ami szintén hosszú távú amerikai célpont volt – viszonylag stabil államként jelentősen meg tudott erősödni, és növelte befolyását a térségben. Most pedig, az iráni válaszreakciók nyomán, például a Hormuzi-szoroson keresztül folyó kereskedelem megnehezítésével, a kőolaj napi ára kilőtt.  Így Oroszország jóval drágábban tudja értékesíteni a saját kőolaját, és a tervezetthez képest több devizabevételhez jut, ami megkönnyíti számára azt, hogy Ukrajnában folytatni tudja a háborút. Ez már csak azért is említésre méltó, mert

a közel-keleti és a posztszovjet térség versengő instabilitása meghatározza az európai energiapolitika preferenciáit is.

Látszik az is, hogy az európai közvélemény jelentős része nem támogatja Trump és Izrael akcióját – ez olyan országokban is igaz, ahol jobboldali kormány van. Sőt, sokan szeretnének valamilyen határozottabb európai fellépést látni, amit jelenleg elsősorban a spanyol kormányfő képvisel. „Pedro Sáncheznek valószínűleg igaza lett abban, hogy nem egy elszigetelt szereplő volt, hanem csak az első, aki kiáll az agresszióval szembeni kritikájával, a többieknek pedig egy idő után fel kell ismerniük, hogy a védhetetlent védik, és el kell határolódniuk.”

De Andor szerint a kérdés ennél is szélesebb: mióta Donald Trump visszatért, az európaiaknak rá kellett döbbenniük, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak egészen más gazdasági érdekei lehetnek, mint Európának. Sőt, az Egyesült Államok vezetése aktívan föl tud lépni az Európai Uniót bomlasztó irányzatok támogatására, például, hogy az EU ne tudja saját érdekei és értékei szerint szabályozni a belső piacát, ha amerikai cégekről van szó. Az is világos amerikai törekvés most, hogy Kína gazdasági szerepét, növekedési potenciálját visszanyessék. Ennek egyik lehetséges iránya nem más, mint hogy az erőforrásokat meg kell drágítani Kína számára, márpedig Venezuela is, Irán is fontos olajbeszállítói Kínának.

Zárásul a civilizációs – civilizáció és barbarizmus összecsapása – keretezés értelmét firtattuk, amit mind Irán mind Oroszország kapcsán előszeretettel használnak nyugati szereplők. Andor emlékeztetett, hogy Irán esetében igenis voltak korábban eredményes tárgyalások. Obama időszakában született is megállapodás az atomtechnológia fejlesztésének korlátozásáról, amit utána Donald Trump az első ciklusában félredobott.

A civilizációból való kirekesztés az elemző szerint „a propagandaháború része, a másik fél dehumanizálása. (…) Ezzel meg lehet indokolni, hogy miért lehet erőszakot alkalmazni a másikon, vagy miért nem szabad megállapodni vele, engedményeket adni, békét kötni. Ha tetszik, ez egy olyan eszköz, ami lélektanilag megnehezíti azt, hogy közeledés legyen, és segít elfogadtatni, hogy miért szakítjuk meg a diplomáciát, a normális kapcsolatokat. (…) A sérelmek halmozódnak ahelyett, hogy a külső szereplők a megállapodást és kiegyezést forszíroznák.”

Tartalom

A szerkesztők beszélgetnek

• Összezárnak az oroszországi tőkések 3:48
• Az ukrajnai elit és a háború 9:06
• Beszámolók, tapasztalatok a hátországból 12:31
• Az ukrajnai front tanulságai, osztályperspektíva 24:31

Interjú Andor Lászlóval

• Miért most robbant ki az iráni háború? 34:31 
• Amerika ki tud még hátrálni a háborúból? 47:36
• Hogyan befolyásolhatja az iráni konfliktus az orosz-ukrán háborút? 53:46
• Az európai reakcióról 58:44
• Civilizációk harca vagy diplomáciai megoldás? 1:15:27