Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az oligarchákat védik, de a gyerekek továbbra is kampányeszközök – és más furcsaságok a hétről

A héten is összeszedtük, milyen közéleti megszólalások ihlették meg leginkább kollégáinkat. Habár a hagyományos nyári uborkaszezon időszakába lépünk, szerencsére nemcsak szerkesztőségünkben, de úgy tűnik politikusaink körében is kifejti termékenyítő hatását a nyaranta lassan mindennapjaink részévé váló kánikula. 

Na de lehetnek-e biodíszletek oligarchák, vagy csak gyerekeket használhatnak ezentúl a politikusok? Hogy néz ki az abortuszjogok jövője Magyarországon? Mi a vasárnapi választások tanulsága az összefogás szempontjából? Tőkepárti legyen az ellenzék, netán patrióta? Mi egyáltalán a politikusok feladata? És hogyan kellene finanszírozni a kultúrát?

Választott és választatlan vezetőink többek között ezen kérdésekre keresték a választ. Mi pedig leírjuk, mi hogyan látjuk azokat a bizonyos válaszokat.

Az oligarchákat védik, de a gyerekek továbbra is kampányeszközök maradhatnak? – Csengel Karina

„A módosító javaslat a korábbi szabályozás logikáját kívánja megváltoztatni a felvételen szereplő személyek alapjogvédelmének erősítése céljából: ha ezen közjogi méltóságokkal [a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel] közösen eltöltött rendezvényen kép- vagy hangfelvétel készül, akkor a jogalkotó önmagában a rendezvényen, eseményen való részvétel miatt vélelmezi a jövőben a hozzájárulást, de az érintett a meghatározott időtartamon belül kérheti a felvételen történő felismerhetetlenné tételét.”

– olvasható a kormány 2023-as költségvetéséről szóló törvényjavaslatának egyik bekezdésében.

Az egészen indokolatlan kontextusban felbukkant javaslat (nem mintha szokatlan lenne az ilyesmi az Orbán-kormány salátatörvényeiben) kapcsán érdemes végiggondolni, kinek a jogaiért áll ki valójában a kormány.

Mint arra a Társaság a Szabadságjogokért néhány nappal ezelőtt felhívta a figyelmet, könnyen lehet, hogy a törvényjavaslat értelmében a jövő Schadl Györgyei és Mészáros Lőrincei eltűnnek majd a sajtófotókról, pacaarcokkal teli viccet csinálva belőlük, és sokkal nehezebben tudhatjuk meg, Magyarország legfőbb közjogi méltóságai kivel milyen kapcsolatok építenek, befolyásukat mire (kire) használják, és ki az, akinek esetleg ők maguk is a befolyása alatt állnak. És persze maguk az újságírók, fotóriporterek is kétszer meggondolják majd, megéri-e dokumentálni Orbán Viktor és Novák Katalin találkozóit, ha utána a velük egy fotón szereplők arcát ki kell takarni a kérésükre – vagy egyenesen a jogi következményekkel való fenyegetőzésükre.

Ne legyenek illúzióink: a javaslat minden bizonnyal nem célzottan azoknak a gyerekeknek a jogaiért kardoskodik, akiket soha nem kérdeznek meg, hogy akarnak-e Orbán Viktor vagy Novák Katalin (és számos más politikus) biodíszletei, kampányeszközei lenni.

Ők – a kormány állításával ellentétben – soha nem dönthették el, hogy részt vesznek-e fideszes mikuláscsomag-osztásán, az útavatáson vagy épp a miniszterelnök meglepetés óvodalátogatásán – na meg persze az eseményekről készült temérdek fényképen, amelyek aztán az idők végezetéig ott virítanak a politikusok Facebook-oldalain. A sors fintora, hogy legutóbb épp a két szóban forgó közjogi méltóság, Novák és Orbán járatta csúcsra a politikai pedofíliát, amikor a választási kampányban az ukrajnai borzalmak elől hazánkba menekült gyerekekkel pózoltak, közvetítve a kormány háborúval kapcsolatos üzeneteit.

Bár az új szabályozás előnyeivel talán azok a szülők is élhetnek, akik egyébként nem akarják, hogy gyermekük fejét politikusok simogassák, miközben három szögből fotózzák és videózzák őt, az ő esetükben a panasztétel gyakorlati megvalósíthatósága egyelőre nagyon homályosnak és kétségesnek tűnik. Ráadásul a szülő beleegyezése sem szentírás: nem igazolja a gyerekek szerepeltetését, ha a szülő írásban hozzájárul egy felvételhez, ha a gyerekek jól érzik magukat és lelkesek a felvétel miatt, ha szimpatizálnak a politikus személyével, vagy ha örülnek a tőle kapott ajándéknak, jutalomnak.

Ha sikerülne végre azt az egyetlen szabályt megérteniük a drága közjogi főméltóságoknak, hogy a gyerekek nem díszek, hanem önálló, jogokkal bíró állampolgárok, akikkel fotózkodni nem cuki és nem etikus, a kormány végre valóban tenne egy minimális lépést a gyerekek jogaiért. Helyette inkább azon töri a fejét, hogyan lehet még tovább szűkíteni a nyilvánosság rálátását a hatalom gyakorlóinak tevékenységére.

Novák Katalin Forrás: Novák Katalin Facebook-oldala

Erős állítások a köztársasági elnöktől a Roe kontra Wade árnyékában – Juhász Vanessza

„A családokért továbbra is dolgozom: azért, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen és biztonságban felnevelkedhessen, hiszen jövőnk a gyermekekben van. A megfogant emberi életet minden körülmények között védeni fogom.”

– így szól Novák Katalin nemrégiben meghirdetett 5 pontos értéknyilatkozatának első pontja.

Nem mondott sok újdonságot, hiszen korábban már számos alkalommal elkötelezte magát a „vágyott gyermekek” megszületése és a megfogant élet védelme mellett. Az elmúlt napok tengeren túli fejleményei miatt viszont különösen fontossá vált az abortusz kérdésköre.

Novák egészen államfővé választásáig szoros kapcsolatokat ápolt több nemzetközi abortuszellenes szervezettel. Vezető tisztséget töltött be a Politikai Hálózat az Értékekért (Political Network for Values) szervezetben, amely idén Budapesten szervezett abortuszellenes konferenciát. 2019-ben az akkor még család- és ifjúságügyi államtitkár az amerikai Breitbart szélsőjobboldali hírportálnak azt nyilatkozta, az abortusz pártolása a gyilkosság pártolásaugyanis szerinte, ha már teherbe esett egy nő, nem beszélhetünk a választás kérdéséről. A Patent Egyesület közleményében arra is emlékeztetett, Novák az elmúlt néhány hónapban magas rangú állami kitüntetéseket adott át több, magukat „életvédőnek” nevező, valójában a nem kívánt terhességek kényszerű kihordatását pártoló, a nők reprodukciós és önrendelkezési jogait radikálisan korlátozni kívánó, és a nők életét ezáltal veszélybe is sodró szereplőnek.

Az abortuszt ellenzők álláspontja szerint az élet a fogantatás pillanatától kezdődik, ezt a mondatot pedig az Alaptörvény is rögzíti, így valóban van okuk a félelemre azoknak, akik a terhességmegszakítás szigorításától tartanak.

A vágyott gyermek nem csupán azt jelentené, hogy, aki gyermeket akar, azt ebben támogassa az állam, hanem azt is, hogy aki nem vágyik gyermekre, annak legyen biztonságos és elérhető a terhesség megszakítása. Reméljük, hogy a köztársasági elnök ezt sem felejti el a jövőben.

A magyar kormány jelenleg azonban a vágyott gyermekek biztonságos felnevelésében és megszületésének segítésében sem végez elégséges munkát. Ráadásul néhány éve egy olyan törvény is életbe lépett, amely ellehetetlenítette az azonos nemű párok és az egyedülálló szülők örökbefogadását, így az általuk vágyott gyermekek sem kerülhetnek őket felnevelő, szerető családba.

Juhász Vanessza bővebben is kifejtette gondolatait az államfő krédójáról.

Az összefogás folytonos számonkérése helyett kezdjünk el végre politizálni! – Tóth Csaba Tibor

„Az ellenzék számára figyelmeztető jelzés a vasárnapi eredmény, még ha nagyon sokat nem is érdemes beleolvasni: április 3. után nem remélhet sikert, ha megosztja magát, különösen, ha kampány közben teszi ezt”

– írta Facebook-bejegyzésében Pikó András, az ellenzék 8. kerületi jelöltjének időközi önkormányzati választáson elszenvedett veresége után.

Alapvetően igaza lenne Pikó Andrásnak: az időközikbe nem lehet igazán semmit beleolvasni. Egyszerű állítása maradhatott volna akár ennyiben is, ha nem tette volna hozzá, hogy az összefogás hiánya, a megosztottság okozta az amúgy remek jelölt, Pityó László vereségét a józsefvárosi Csarnoknegyedben Gondos Judit fideszes önkormányzati képviselő ellen.

Csakhogy ez teljes tévedésnek tűnik: láttuk, a tragikusan elhunyt, baloldali önkormányzati képviselő, Balogh Lajos „Paci” utódjelöltje az ellenzéken fellelhető összes párt (a többségük már országosan is inkább baráti kör) egységes támogatását élvezte, éppen a 2019-es formula szerint, amikor Balogh győzött is.

Rejtély tehát, mire gondolhatott a költő. Persze, ha járatosak vagyunk a budapesti ellenzék elmúlt hónapokban lezajlott belső harcaiban, rájöhetünk, minden bizonnyal arra irányulhat ez célzás, hogy Pikónak nem tetszik: a 8. kerületi MSZP és DK a kerületi testületben külön frakciót alapított, megtörve ezzel a teljes frakcióegységet.

De még egyszer, teljes politikai rejtély, ezt miért pont Pityó László kapcsán kellett a polgármesternek felhoznia. Nem kampányoltak mellette az MSZP, vagy DK emberei? Ez már a jelölt saját kampányoldalának átnézésével cáfolható. Kritizálták a kampányt egyes pártok elvi alapon? Gondolkodtak saját indulóban? Ilyesmi nyilvánosan nem történt.

Pedig akár történhetett volna, mert igény van rá.

Hiszen ez a demokrácia része, az alternatíva megtalálása, amit elvileg az ellenzék fel akar mutatni a monolit rezsimmel szemben. Az pedig máshogy nem megy, mint a depolitizált NER-ben folytonosan gyalázott pártharccal és ideológiai küzdelemmel, ami ideális esetben nem egyenlő a szimpla pártoskodó hatalmi harccal, hanem alternatív víziót kínál fel, vagy legalább esélyt kínál rá.

És persze a vereség okait ezen kívül is lehetne firtatni, sőt. Óriási vakság és az április 3-i eredmény meg nem értése a folyamatos, de egyre inkább tartalmatlan összefogás és együttműködés követelése. Persze sokan érvelnek úgy, hogy az eredmények a pártok belharcai, a rossz fővárosi politika miatt az ellenzéktől, és lehet, hogy a polgári demokratikus választásoktól is elfordult választók büntetéseként értelmezhetőek – a Fidesz propagandistái is ezt hangoztatják.

Csakhogy, ha a választás előtt nem szabad demokratikus alapú, politikai harcokat vívni, mert akkor az ember „rombolja az Orbán-ellenes összefogást”, és a kampány közben sem lehet ilyet csinálni, ráadásul most kiderül, hogy még utána sem lehet ilyesmit tenni, akkor ne csodálkozzunk, ha a leeresztett lufit mindenki maga mögött hagyja.

Hovatovább, számos helyen az előválasztás is a legbarátságosabb keretek között zajlott le: kevesen is vettek rajta részt. Bezzeg ott, ahol Hadházy Ákos és Tóth Csaba nyilvános, öldöklő harca volt a műsor, a előválasztási forma működött is.

Épp most kell az összefogás minden áron való követelését elfelejteni, amikor az már a politizálást is ellehetetleníti.

Az összefogás, pártegyüttműködés nem cél, hanem politikai eszköz kell, hogy legyen,

nyilván az együttműködés bizonyos formái nélkül nehéz lenne a Fidesz ellen ezt a műfajt folytatni. De az összefogás-fetisizmus végének legalább az április 3-i, óriási zakó után tisztának kellene lennie. Ha nem az, és célként állítják elénk minden egyes apró időközin, akkor egyszerűen értelme sincsen – mint ahogy minden bizonnyal nagyrészt ezért is maradtak távol az unalmas és egysíkú elektoralizmust a legújabb kétharmad után már végképp elunó választók. A frakciózást nem kedvelők számára pedig a rossz hír az, hogy még sokszor elő fog fordulni, a politika ugyanis ilyen, ezeket a meccseket a vesztes oldalon pedig éppen most kell lejátszani.

Meghaladni a tőke kiszolgálását – a NER fogságában? – Lehoczki Noémi

Örvendetes, hogy az MSZP, ha kacskaringós úton is, de megpróbál visszatalálni baloldali gyökereihez. Botka László emlékezetes nagyinterjúja után Harangozó Gábor is a szocializmus mellett tette le a garast. A Szociális Demokráciáért Intézet szakmai vezetője párhuzamot vont a klímaválság és a növekvő egyenlőtlenségek között, hangsúlyozva, hogy jelenlegi rendszerünk környezetileg és társadalmilag fenntarthatatlan.

Az ellenzék sikertelenségéről Harangozó Gábor úgy fogalmazott, Orbán Viktor is „a rendszert” kritizálja, amelyben élünk, és az ellenzéknek is inkább rendszeralternatívát kéne kínálni az Orbán-centrikus politizálás helyett. A politikus úgy fogalmazott „túllépni” és „meghaladni” kell az Orbán-kérdést, majd kijelentette:

„Nekünk nem a globális tőkét mindenáron kiszolgáló gazdaságot kell építenünk, hanem patrióta gazdaságpolitikára van szükség.”

Harangozó Gábor fenti mondata arra utal, hogy képzeletét mégiscsak foglyul ejtette a NER, hiába szeretné azt „túllépni” és „meghaladni”. Ez a „patrióta gazdaságpolitika” ugyanis már tizenkét éve épül a Fidesz jóvoltából. A globális tőke hatalma hazánkban mégis töretlen, a Harangozó által „szupergazdagoknak” és „kiszolgáltatottaknak” nevezett csoportok közötti feszültségek sértetlenül fennállnak, és a környezettel sem bánnak barátságosabban a NER „patrióta” tőkései.

A baloldal üzenetét a jobboldal a történelem során már számtalanszor kooptálta, átvette és eltorzította. Így történt ez a lokális-globális szembeállítással is.

A 2000-es évek alternatív globalizációs mozgalmainak mondanivalóját mára a fasizálódó jobboldal saját képére formálta szerte a világon, és a szabadpiaci kapitalizmusról protekcionista, „patrióta” kapitalizmusra váltott. A témában nem lehet elégszer ajánlani Balázs Gábor elemzését.

Ki-ki másképp birkózik meg ezzel a helyzettel. Vannak, akik Jordan Petersont és Hamvas Bélát ötvözik az alterglob iránti nosztalgiájukkal, vannak, akik a Fidesznek szurkolnak a „progresszív liberálisokkal” szemben, vannak, akik visszavonulnak a politikától stb. Ahogy Balázs Gábor konklúziójában megjegyezte:

„Természetesen megtehetjük, hogy nem beszélünk a tőkén túli világról, hogy egyszerűen félretesszük a kommunizmus kérdését – ahogy az antiglob mozgalom tette.

Továbbra is átléphetünk a hajléktalanokon, megvonhatjuk a vállunkat a menekültek hullái láttán. Nem vagyunk kötelesek foglalkozni az olvadó sarki jéggel, az emelkedő óceánnal, meg az élve megsülő emberekkel és állatokkal sem.”

Politizálásba fulladt a Fővárosi Közgyűlés ülése – Kiss Soma Ábrahám

„Az, amit műveltek ezzel a napirenddel kapcsolatban, az színtiszta politika. Míg a főpolgármester és helyettese próbáltak konszenzusra jutni, maguk csakazértis politikát csinálnak belőle.”

– Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlésben

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén tárgyalta a testület az Otthon, mindenkinek című fővárosi stratégiát, ami a hajléktalanság és a lakhatási válság enyhítését tűzte ki célul. A vita keretében Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője kifejtette, a célokkal alapvetően egyetértenek, azt ugyanakkor nem szeretnék, ha az egyébként több mint 100 oldalas dokumentumban szerepelne egy háromnegyed oldalnyi javaslat a kormány számára. Ami tekintve, hogy a kormány gazdaság-, társadalom-, lakás- és egyéb politikái jelentős hatással vannak a lakhatási kérdésekre, talán nem túlzás, de ez jelen esetben mindegy is.

A helyzet azután mérgesedett el különösen, hogy Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, beterjesztő elmondta: ha a Fidesznek úgy tetszik, hát kiveszik az kifogásolt részt, és akkor majd konszenzussal megszavazhatják – majd gondolhattuk volna, pont kerül a vita végére, és mehet tovább a közgyűlés.

De nem úgy a képviselők!

Először Horváth Csaba tűrte föl az ingujját közölve, hogy eddig és ne tovább, a kormánynak tett javaslatoknak márpedig benne kell maradniuk a stratégiában. Majd innentől kezdve a kormánypárt hevesen bírálta a kormánynak tett javaslatokat (a főváros söprögessen a saját portáján), a közgyűlési többségben pedig valamennyi képviselő megcsillogtatta szociális érzékenységét és társadalompolitikai ismereteit mondván, a kormány figyelmét igenis fontos felhívni arra, hogy van teendője.

Itt mondaná a bölcs rabbi, hogy neked is igazad van, meg neked is igazad van. Mert hát persze, hogy a főváros stratégiájában a főváros feladatainak kell szerepelnie, legalábbis bizonyos szemszögből nézhetjük így is a kérdést. De a másik oldalról, ahogy feljebb kifejtettem, tagadhatatlan a kormány felelőssége lakhatási kérdésekben. Viszont azt is tudhatjuk, hogy bármit is írjon a főváros stratégiája, egy dologban biztosak lehetünk: a kormány a füle botját sem fogja mozgatni, nemhogy keresztbe tegyen egy szalmaszálat, így a közgyűlés leghosszabb vitáját kiváltó kérdés voltaképpen szimbolikus.

Ez persze nem akadályozta meg a jelenlévőket, hogy egy idő után az eredeti kérdéshez képest már egészen absztrakt magasságokban vádolják egymást válogatott galádságokkal, aminek csúcsa kétségképp az volt, mikor Wintermantel a fent idézett mondatban politizálással vádolta ellenfeleit, akik hasonló rémtetteket olvastak fideszes kollégáik fejére az elkövetkezendő néhány körben.

Na de kérdem én, végtére mi a rossebbel kellene foglalkozniuk a Fővárosi Közgyűlésben a képviselőknek, ha nem politizálással?

Már a stratégiában foglaltak is valamiféle politikai álláspont alapján születtek meg, sőt, hogy egyáltalán van ilyen stratégia, az is egy politikai állásfoglalás. Ahogy az is, hogy a Fidesz nem akarja, hogy említsék benne a kormány feladatait, és az is, hogy a közgyűlési többség pedig igen. Amikor pedig ütköztetik érveiket a vitázó felek, akkor politikai meggyőződésüktől vezérelve képviselik egyik vagy másik álláspontot. 

Tehát az nem baj, hogy politizálnak a képviselők – erre való a közgyűlés. A kormánypárti képviselők persze érthető, hogy nem akarják nevüket adni egy olyan stratégiához, ami felhívja a kormány figyelmét néhány apróságra, amit megfontolhatna a lakhatási válság elleni küzdelemben. Mindemellett azt is nehéz volt nem észrevenni, hogy a fideszes képviselők egy idő után mintha az önmagáért való időhúzásra játszottak volna.

Hoppál Péter (j) a Pesti Srácok Polbeat beszélgetésén. Forrás: Pesti Srácok. képernyőmentés a beszélgetés videófelvételéből

Hoppál Péter méltó elődökhöz zárkózott fel kultúráról alkotott gondolataival – Juhász-Boylan Kincső

„Olyan biztos nem lesz, hogy destruktív, utcai anarchistákat támogató okiratot aláírnék. Merthogy noÁrt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta jelentős milliókkal és nagyobb összegekkel. Én azt gondolom, hogy aki kisodródik a szélsőségesség ezen perifériájára, az éljen meg a piacról, tehát az ne álljon sorba állami támogatásért.”

„Az az erózió, az a negatív tMendencia, ami az európai civilizációban megjelenik, azt mi kulturális önazonossággal meg tudjuk segíteni. Tehát mi lehetünk a kovásza Európának.”

„Ha nem növesztjük mélyebbre a kulturális gyökereinket, és az önazonosságunkban, a kulturális identitásunkban nem erősödünk meg a következő években, és nem kapaszkodunk össze, és nem fogunk a közösségi kultúrában, ha tetszik, akkor a tömegkultúrában, a népi kultúrában, a hagyományos kultúrában sokkal nagyobb dimenzióval szolgálni, elfogadjuk azt, hogy egyébként az általános kulturális intézményrendszeri szolgáltatás, illetve a százmilliárdokra rugó kulturális költés az az elitnek szolgáltat, meg a felső-középosztálynak szolgáltat. (…) Be kell vonni mindenkit a kultúrába, mert az identitáserősítő lesz.”

„A legnagyobb eredményünk eddig az volt, hogy megfogalmazódott, konkretizálódott és elismerést kapott egy eszme – az az eszme, hogy Amerikát elsősorban és leginkább az Amerikát teremtő úttörők gyermekeinek javára kell megőrizni és fejleszteni, mégpedig kizárólag és egyértelműen az úttörők irányvonalai, célja és szellemisége szerint. A Klán nem állíthatja, hogy ezt az eszmét enmaga hozta volna létre: ez már régóta homályosan motoszkált az egyszerű emberek lelkében. De a Klán joggal állíthatja, hogy célt, módszert, irányt és eszközt adott az eszmének. Amikor a Klán először jelent meg, a nemzet az olvasztótégelybeli szép álomból való hirtelen felébredés zűrzavarában volt, szervezetlenül és tehetetlenül állt az idegenek és idegen eszmék inváziója előtt. A Klán tíz éve után fegyverben áll a védelemért. Ez a mi nagy eredményünk.”

„Közéletünk politikai megtisztításával egyidejűleg a császári kormány a német Nemzettest (Volkskörper) alapos erkölcsi megtisztítását is el kívánja végezni. Az egész oktatási rendszer, a színház, a mozi, az irodalom, a sajtó és a rádió – mind-mind ennek a célnak az eszköze lesz, és ennek megfelelően fogják értékelni őket. Mindegyiknek azon kell dolgoznia, hogy megőrizze a népünk alapvető jellemében rejlő örök értékeket. A művészet mindig egy korszak vágyakozásának és valóságának kifejezője és tükre marad. A kozmopolita szemlélődő magatartás gyors ütemben tűnik tova.(…) A kormányzat feladata, különösen a korlátozott politikai hatalom korában, hogy az élet belső értékének és a nemzet élni akarásának a kultúrában minél monumentálisabb művészi kifejezést adjon. Ez az elhatározás magában foglalja a nagy múltunk hálatelt megbecsülésének kötelezettségét. (…) Azzal, hogy a kormány elszántan vállalja közéletünk politikai és erkölcsi megtisztítását, megteremti és biztosítja a vallási élethez való valóban mélyreható visszatérés feltételeit.”

Az első három idézet Hoppál Péter frissen kinevezett kultúráért felelős államtitkár szájából hangzott el, a Pesti Srácok által rendezett Polbeat-beszélgetésen, amikor a blog szerkesztői kultúrpolitikai terveiről kérdezték. A második idézet a The North American Review 1926-os március-májusi számában látott napvilágot Hiram Wesley Evans, a Ku-Klux-Klán császári varázslójának tollából, A Klán amerikanizmusért folytatott harca (The Klan’s fight for Americanism) című programszövegében. Az utolsó idézet részlet Hitler 1933-as március 23-i beszédéből, a Felhatalmazási törvény életbe lépésekor.

Mind a náci rezsimnek, mind az 1920-as évek Amerikájának kommunikációjába beletartozott a radikális baloldal gyors, illetve a szocialista munkásszerveződések picit lassabb ütemű leépítése mellett a kultúrharcos, háborús retorika: megvédeni a kultúrát belső és külső ideáktól, folyamatosan háborúban állni népiességet „fenyegető” liberális/kozmopolita/európai kultúrával szemben. Ezek nem művészetértelmezési, hanem politikai fogalmak – és retorikailag majd százéves szövegkonstrukciók.

Molnár Áron elmondása szerint a noÁr soha nem részesült állami támogatásban. Arról sincs adat, hogy Molnár anarchista szerveződésben vett volna részt. Evansra és Hitlerre viszont fasisztákként hivatkozunk. Minek nevezzük tehát Hoppál Pétert?

Kiemelt kép: Mérce-grafika