Szubjektív összeállítás az elmúlt hét általunk legfontosabbnak tartott közéleti megnyilvánulásairól, a Mérce újságíróinak reakcióival.
Pitiáner visszatérés a modern antiszemitizmushoz
Bogatin Bence
„A háborús uszítókat vissza kell szorítani. Most már teljesen nyilvánvaló, hogy vannak olyan üzleti körök, amelyek érdekeltek ebben a háborúban. Soros György szimbolizálja őket. Nyíltan beszél arról, hogy a háborút meg kell hosszabbítani, el kell nyújtani. Ezek háborús uszítók, akik keresni akarnak a háborún.”
Nem is annyira régen még azt a megjegyzést bátorkodtam tenni Orbán Viktor októberi, ünnepi Békemeneten tartott beszéde kapcsán, hogy Soros György kontúrjai elhalványultak, már ami a milliárdos Fidesz-propagandában betöltött, évekig töretlenül jelentős szerepét illeti. Akkor még nem volt háború a szomszédban, ráadásul a politikai ellenzék is mutatott életjeleket, nem is volt különösebben szükség „Gyuri bácsira”, csak egyetlen félmondatnyi említést kapott.
Orbán Viktor péntek reggeli, közrádiós rádióinterjújában – avagy interjúnak becézett monológjában – aztán ismét előkerült Soros. A miniszterelnök eszmefuttatása nagyjában-egészében arra a tézisre épült, hogy egész Európában a magyar kormányé az egyetlen józan hang, és senki sem akar békét Orbán Viktoron és a Fideszen kívül.
Onnan lehet tudni, hogy ez nincs így, hogy a kormányfő közelebbről meg nem nevezett, Soros György által szimbolizált „üzleti körök” uszítását láttatta amögé, hogy elhúzódik a háború, ezáltal pedig a magyar emberek is egyre jobban megsínylik az infláció hatásait.
Igen, mi is megírtuk, hogy az elhúzódó ukrajnai anyagháború kifejezetten jótékony hatással van a hadiiparra és fegyverszállításra, nyilvánvalóan vannak a háború elhúzódását előmozdító érdekek. Ahogyan azt is megírtuk ugyanott, hogy a megatámadott féllel vállalt mindennemű szolidaritás mellett egy ilyen háborút már nem szabad pénzzel és fegyverrel tömni, és a mielőbbi lezárásán kell dolgozni.
Csakhogy Soros Györgyöt belekeverni ebbe az egészbe – aki tényszerűen annyit tett, hogy a davosi Világgazdasági Fórumon arról beszélt májusban, hogy „mindent meg kell tennünk azért, hogy a háború hamar véget érjen” – nemcsak a legócskább összeesküvés-elméletek táplálása, ráadásul a legfelsőbb kormányzati szintről. Egy olyan időszakban, amikor évtizedek óta a legnagyobb szükség lenne a valóság talaján való maradásra. A legkevésbé pedig arra lenne szükség, hogy azt a hiedelmet táplálja a hatalom, hogy ha a magyar emberek megélhetése közvetlen eszközökkel, rövid távon feltartóztathatatlanul, tartósan drágul, akkor az csakis homályos üzleti körök uszítása miatt lehet, akikhez egy lehetőleg zsidó milliárdost is kell társítani.
Hogy ebben a helyzetben – a politikai szempontból hosszú évekig kétségtelenül kifizetődőnek bizonyuló – Soroshoz nyúl vissza a Fidesz, s vele a TGM által itt sokkal részletesebben taglalt modern antiszemitizmushoz, az több mint kétségbeejtő. Csalódást keltően kisszerű is, már ha bárki szereti esztétikai szempontból vizsgálni a Rogán-művek ténykedését.
Ne legyél demagóg, Laci!
Lehoczki Noémi
„Mi tegnap este leültünk, számolgattunk, ez a 100 ezres minimálbér demagógia, a nemzetgazdaság 86 ezer 420 forintnál többet nem bír el, mert tönkremegyünk.”
Botka László a Partizán interjújának első felében feltűnően sokat hivatkozott arra, hogy huszonkét évesen már parlamenti képviselő volt. Különben is, annak idején a közgazdászok „osztottak-szoroztak”, és kiszámolták a Bokros-csomagról, hogy szükséges.
Két évtized elteltével, valószínűleg épp ugyanazok a közgazdászok, újra „osztottak-szoroztak”, és
kiszámolták, hogy „a gazdaságnak” megint akkor lesz jó, amikor a Botka által is emlegetett szegénységben élő hatmillió magyarnak rossz lesz.
De legalábbis „ne legyél demagóg, Laci”, a 100 ezer forintos minimálbér helyett legyen csak 86 420 (!) forintos minimálbér, mert akkor valamilyen csoda folytán helyreáll a gazdasági egyensúly, a függvények összeérnek, és a „szükséges rossz” szükségszerűen elhozza a jót. A kilencvenes évek óta várja ezt az egyensúlyi állapotot az a hatmillió magyar, hiába.
De felesleges ráhúzni a vizes lepedőt az egykori blairista Botka Lászlóra, mert ő legalább rájött a fájóan egyszerű igazságra: tolongás van a magyar jobboldalon, és tátongó üresség a baloldalon, pedig szavazó ott is akadna, milliószámra. És hál’ Istennek nem is a „kiábrándult fideszesekről” próbálja bebizonyítani, hogy ők a szívük mélyén valójában baloldaliak, ahogy azzal próbálkozott (elég szerencsétlenül) az LMP.
Tudom, hihetetlen, de vannak olyan közgazdászok, akik ugyanúgy tudnak „osztani-szorozni”, és ezt a képességüket arra tudnák és szeretnék is használni, hogy felemeljék azt a hatmillió magyart. Akik tudnak úgy is számolni, hogy ne azon a 13 580 forintos különbségen múljon a nemzetgazdaság sorsa…
Amikor Botka előállt a „fizessenek a gazdagok” szlogennel, olyan hangosan szóltak a vészharangok a gazdagokért, mint a szegényekért még soha.
De az ellenzék mára olyan helyzetbe lavírozta magát, hogy vagy ez a szlogen vagy semmi. Hogy nem hiteles, mert Rolex-órája van, régen még neoliberális volt, és kilakoltatott embereket Szegeden stb.? Kit érdekel – a képmutatás bók az erénynek…
Rémhírek az alpári bulvárkonyhából
Bogatin Bence
„Bejelentés: elkezdődött a harmadik világháború”
Bizonyosan emlékszik még mindenki 2020 májusára, amikor a koronavírussal kapcsolatos Facebook-posztokért vittek el embereket otthonaikból a rendőrök rémhírterjesztésért. Akkoriban a kormánytól független sajtót, annak környezetét, olvasóit körbelengte az a félelem, az a gyanakvás, hogy a rémhírterjesztésről szóló, zavarosan megfogalmazott gumiszabály Damoklész-kardja alatt hogyan tudnak tovább dolgozni azok, akiknek az a munkájuk, hogy véleményeket fogalmaznak meg, és tényeket rögzítenek, értelmeznek. Az emberek elhurcolásából rutin ugyan nem lett, a koronavírus pedig mára lassacskán a köztudatból is elpárolgott, mégis azért érdemes mindezt felidézni, mert a KESMA egyik zászlóshajója, az Origo nemes egyszerűséggel rendkívüli hírként futtatta meg, hogy kitört a harmadik világháború.
Tette mindezt egy többnapos, több magyar sajtóorgánum által is szemlézett hírre hivatkozva, amely alapvetően egy, az orosz állami médiában futó talkshow-ban az ukrajnai háborúval kapcsolatos elhangzott meredekebbnél meredekebb kijelentéseket szedte lajstromba. A 2021-ben a Fővárosi Törvényszék adatai szerint összesen 13 sajtópert elveszítő portál cikke zavarba ejtő módon magyarázza meg, hogy az öles betűkkel hozott cím csupán kommunikációs fogás, annyira azért ne ijedjünk meg.
A sajnos nem csak a KESMA-átlaghoz képest magas elérésébe kapaszkodó Origo volt az, amely nemrég minden korábbinál pusztítóbb formában és mértékben szabadította a magyar nyilvánosságra a tökélyre fejlesztett alpári bulvárt. Nagyjából erről szól a „harmadik világháború” világgá kürtölése is. Ahogyan a Válasz Online idézte az Origo és a többi KESMA-lap bulvárosodását feldolgozó, fent hivatkozott cikkében Ómolnár Miklóst, fideszes média bulvárpápáját:
„A bulvár, az szerintem a dolgok tömörítése. Borzasztó bonyolult, nehezen követhető világban élünk, áradnak ránk az információk. A bulvár pedig megpróbál tömöríteni, megpróbálja a dolgok lényegét megfogalmazni.”
És, mint a fenti példa mutatja, mindegy milyen áron. Ami pedig a rémhírterjesztéstől való félelem időszakára visszagondolva még szörnyűbb, valószínűleg mindezt büntetlenül teheti.
Shakira „hisztikéje”
Csengel Karina
„Shakirát a múlt hétvégén egy barcelonai kórházba szállították, mivel szünet nélkül hisztériázott, divatos kifejezéssel élve, pánikroham gyötörte”
– számolt be az Origo, melynek névtelen újságírója minden bizonnyal egy időutazó, aki fizikailag ugyan köztünk él, mentálisan a 19. században ragadt.
Bár magában a jelenségben semmi különös nincs,
könnyen érezheti azt az ember pánikroham esetén, hogy orvosra van szüksége. Mivel a testünk ilyenkor képes ijesztő tüneteket produkálni, amelyek miatt nem is feltétlenül tudjuk beazonosítani hirtelen, hogy a szívünk akar-e felrobbanni, vagy pánikrohamunk van.
Bátor tollforgatónk azonban nyilván azok közé a kommentelők közé tartozik, akik szerint, ha a mai fiatalok minden hajnalban kapálni járnának a földekre, nem lenne idejük depressziózni; a drogfüggők jellemtelen alakok, akik jó dolgukban nem tudják, mihez kezdjenek magukkal; az ADHD pedig „divatos kifejezés” a lustaságra. Avagy: a mentális problémák unatkozó emberek kitalációi, hogy végre valaki odafigyeljen rájuk.
Ezen „logika” mentén Shakirának sem lehet oka összeomlani azután, hogy 12 éves kapcsolata azzal ért véget, hogy Gerard Piqué megcsalta. Az énekesnőt talán csak a spermára vadászó méhe változtatta őrjöngő némberré (igen, sokáig ezzel magyarázta az orvostudomány a férfiak által elvárttól eltérő női viselkedési formákat, azaz a hisztériát), vagy a nőkre ugyancsak jellemző gyengécske idegrendszere okozhatta a felfordulást, melyre a hisztéria kezelésének szakavatottjai szerint a leghatásosabb gyógymód valószínűleg az lenne, ha nem végezne intellektuális tevékenységet – csak semmi dalszövegírás vagy énekelgetés!
Az Origo szóhasználata amellett, hogy a nők elnyomásának ijesztően sokáig (az 1950-es évekig) tartó egyik gyakorlatának szellemét idézi meg, legitimálja a napjainkban egyre égetőbb problémát jelentő mentális betegségek elbagatellizálását is, amelyek nem mellesleg ugyanúgy érintik a férfiakat is.
A mentális problémák nem válogatnak. Van, amelyik ellen könnyebben tehetünk, és van, amelyik ellen sokkal nagyobb erőfeszítések árán.
Sokan pedig nem győzhetnek ellenük, vagy mert nem jutnak el szakemberhez, vagy mert nem is tudják, pontosan mi a problémájuk, és még hülyének, gyengének, hisztisnek is nevezik őket, amikor arról mernek beszélni, valamit nem éreznek rendben magukkal kapcsolatban.
Jakab Péter, a sikeres instasztár és bukott elnök
Tóth Csaba Tibor
„Aki ismer, tudja, nem vagyok az a feladós fajta, két okból sem: az egyik a ti támogatásotok, ami kötelez, hogy folytassam. A másik a Fidesz diadalittas őrjöngése, amit tegnap óta művelnek. Mintha legyőzték volna a legfőbb ellenfelüket. Fideszes miniszterek, országgyűlési képviselők, bayerzsoltok lengetik a győzelmi zászlót. Korai. Soha nem adom meg nektek azt az örömöt, hogy eltűnjek. Nem győztetek le! Sőt, most lesz csak igazán több energiám rátok.” (Jakab Péter Jobbik-elnök Facebook bejegyzése, lemondása után)
Íme hát, a végére ennyi maradt. Jakab Péter, hosszú kormányzati kampány és a választási megsemmisülés után a Jobbikban elindult hatalmi harc áldozata lett. Vele bukott az első olyan ellenzéki pártelnök is, aki úgy gondolta, a mozgalomépítés és összetartás helyettesíthető a közösségi médiában korszerű és tízezreket vonzó jelenléttel.
Rengeteget támadták azért Jakabot, hogy miskolci népművelők gyermekeként és alapvetően tanárként megpróbált egy bizonyos, az ellenzéki közönség számára vonzó, Orbánnak beszólogató népi figurát megvalósítani.
De nem ez volt tevékenységével a legnagyobb baj. Hanem az, hogy 2022-ben, vízválasztóként először úgy épített óriási jelenlétet a virtuális térben, hogy azt a valós, reális, háromdimenziós térben létező Jobbik szenvedte meg. Erre ment a figyelem, erre mentek el az erőforrások is, aktivistákra, a pártra, saját programra már nem maradt sok. Stratégiailag ennek már a 2021 őszi, előválasztási miniszterelnöki kampány zátonyra futása után tisztának kellett volna lennie, ennek ellenére (az elvileg megújult, néppárti és jobbközép Jobbikhoz közeli győztes jelölt) Márki-Zay Péter kampányát Jakab szabad szemmel is jól látható sértettségből nem támogatta.
MTI/Koszticsák Szilárd
Tévedésével és távozásával a Jobbiknak is minden bizonnyal vége van. És noha ezen, világnézettől függően örvendezhetünk vagy bánkódhatunk, a kudarc mögötti, súlyosabb problémát nem szabad érintetlenül hagynunk. Az idei év vízválasztó volt, abból a szmepontból, hogyan érzékeljük és jelenítjük meg a Facebook, TikTok és Instagram szerepét a politikai tevékenységben:
Helyettesítheti-e egy nagyon népszerű fotó a mondanivalót?
A Fidesz-KDNP maga is szembesült ezzel a kihívással, több mint 3 milliárd forintot volt kénytelen Mark Zuckerberg számláján hagyni ahhoz, hogy saját választóit elérje. Ők azonban mindezzel csak kiegészítették fojtogató túlhatalmukat, és a közbeszéd kezükbe ragadott irányítását.
Ezzel szemben az olyan pártelnökök, mint Jakab Péter, megpróbálták ezekkel a platformokkal helyettesíteni a teljes politikai teret. Való igaz, hogy 2019-es sikereik építőkövei a Facebookon találhatóak meg, de
a virtuális tér elhitette például vele is, hogy a valódi népet reprezentálja népi paródiájával, amelybe nem kis, implicit lenézés is szorult.
Személyében az április 3. utáni első vezéráldozat is figyelmeztet minket arra, a politikai építkezés nem spórolható meg egy megfelelő kommunikációs teammel, legkésőbb a választás napján leomlanak a vattacukor-várak.
HÁTEURAM, figyelsz?
Tóth Csaba Tibor
KKM/23658/2020 Adm.
2542/HEL/2020Hivatkozási szám: 159647/HÁTEUR/2020
Ügygazda szervezeti egység a Központban: HÁTEURAM
Intézkedést igényel: IGEN/NEM
Tájékoztatásra: KKM, TÁJIMÁT, ÉEF, OSL, STO. CPH, TAL, VH, RIX
Tárgy: Magyar újságírók finnországi látogatásai az elmúlt években
Dátum: 2020.06.03
Készítette: ████████████
A fenti, kellemes hangulatú idézet abban a hosszú cikkben található, amelyet a Direkt36 munkatársai, különböző adatigénylések beadása, és nagy nehezen kiharcolt teljesítése után írtak. A cikk arról szól, hogy a magyar külügy Szijjártó Péter alatt megtáltosított diplomáciai testülete hogyan figyeli árgus szemekkel, mit csinálnak magyar újságírók különböző, elvileg szövetséges és gyakorlatilag demokratikusan működő országokban – példánk esetében éppen Finnországban.
A sztori megszokottan és várhatóan borzasztó. Kiderül belőle, hogy a magyar nagykövetségek és külképviseletek munkatársai, csak úgy mint letűnt korok idején, ma is kitüntető figyelmükkel kísérik a külföldi utakat, ha adott utazók éppen a magyar sajtóban dolgoznak.
Sejthettük ezt már rég, legkésőbb akkor, amikor Fliegauf Bence Csak a szél című alkotásának berlini vetítésén a követség munkatársai, sőt, az általuk hozott, a magyarországi kormányverziót ismertető szórólapok is megjelentek szelíd törődésként.
Ami azonban a cikk kapcsán mégis meglepett, sőt elkápráztatott, az a hivatalosirat-költészet, pontosabban annak magyar államapparátuson belüli tartóssága. Régi ismerősként üdvözöltem az 1945 után keletkezett nyelvezetet – a levéltárak egykori, közepesen gyakori látogatójaként. Ha ismerjük a kódolási módszert, rájöhetünk a különböző, fontosabbnál fontosabb külügyön belüli és azon kívüli szervek kódneveire, így arra is, hogy a lazáskodó, bratyizós hatást keltő HÁTEURAM az Európai Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságnak felel meg. Hasonlóképp, a Kalevala-allúziókat behozó, és így időben és térben is messzi vidékekre kalauzoló TÁJIMÁT a tájékoztatásért felelős államtitkár címe.
Mindezek az elvileg bizalmas és jól formázott kommunikációt biztosító Scriptament iratküldőben fellelhető távirati hívójelek. Véletlenül sem történhet meg így, hogy a Helsinkiben történt szerkesztőségi beszélgetésekről és újságíróknak ösztöndíj keretében szervezett programokról adott esetben az agrártárca, esetleg a sarki pék kap általa nem igényelt, és őt minden bizonnyal kevéssé érdeklő bizalmas tájékoztatást.
A megfigyelés aktív és passzív eszközei mára már annyira belepik a mindennapjainkat, hogy fel sem kapjuk a fejünket, ha újságírókat követnek árgus szemekkel.
Elfogadjuk, hogy a diplomáciának még kevésbé kézivezérelt körülmények között is része különböző eseményekről és emberektől tájékoztatást kérni.
Az államszocialista magyar igazgatás ezeket az akronímákra épülő rövidítéseket, mintegy a bürokrácia ésszerűsítésére még a negyvenes években vezette be a szovjet hivatali gyakorlat mintájára.
A Szovjetuniót nagyon sokáig felügyelte a SZOVNARKOM, de a tejbüfétől a titkosrendőrséget ellenőrző titkos bizottságig mindenkinek hasonló akronímája volt. 1917 és és az orosz forradalom modernista szárnyalásából húsz év alatt a sztálinizmus dohos pincéiben felvett vallomásokat kierőszakoló „szervek” jellemzőjévé vált ez is. A SZOVNARKOM-tól a ROSZKOMNADZOR-ig rögös volt az út.
Akinek van akronímája, az valaki, attól lehet tartani, és ha akronímád nincsen, akkor egy ilyen akronímával rendelkező hivatalosság jog szerint és jogszerűen, mintegy erkölcsösen követhet, ha úgy látja jónak, akárhová is mész.
Ezek után valóban fellélegzés, és megkönnyebbülés végül azt is olvasni, hogy a Helsinki vizit külön intézkedést nem igényelt, a megfelelő válasz aláhúzásával. Legalább valaki a helyes megoldást húzta alá végül.
