Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Áruló Freud, a legnagyobb influenszer

A hisztéria a nők legismertebb betegsége. Egy rendkívül homályos diagnózis, amit amióta a világ világ arra használtak fel, hogy nőket elmegyógyintézetekbe zárjanak. Az, hogy a betegség okának mit tartottak, senkinek ne legyen kérdés: a hystos görög eredetű szó, ami anyaméhet jelent. A hisztérikusnak bélyegzett nőket kényszer hiszterektómiának, bezárásnak, lobotómiának, elektrosokknak és hasonló szörnyűségeknek vetették alá. Pedig bármit is állít a Freudot követő pszichiátria, a probléma nem a nők fejében, hanem a rendszerben van.

Hipnózis-kísérletek egy budapesti kutatóintézetben 1899-ben

A hisztérikusnak tartott nők iránt kezdett el érdeklődni mestere Jean-Martin Charcot hatására az ambiciózus, akkor még nóném Freud, aki az elsők között kezdte el módszereként alkalmazni azt, hogy az addigi szokásoktól eltérően szóba állt a pácienseivel, sőt továbbment, beszélgetett velük és figyelt is rájuk. Nem sok kellett hozzá, hogy Freud (és Franciaországban vele párhuzamosan Pierre Janet) felszínre hozza az elfedett titkot: a kezelhetetlenül és érthetetlenül viselkedő, elmebántalmaktól szenvedő nők gyerekkori szexuális abúzus áldozatai.

„Mindegyikük elsőként akart eljutni a nagy felfedezésig. Munkájuk során azonban rájöttek, hogy a hisztériás pácienseket nem elég pusztán megfigyelni és osztályozni. Egy rövid évtizeden át a tudós férfiak olyan odaadással és tisztelettel hallgatták a nőket, amilyenre sem addig, sem azóta nem volt példa.”

– írta Judith Herman Freud és Janet versenyéről, Trauma és gyógyulás című könyvében.

A bécsi tudós megalkotta a csábítás elméletet, amely szerint a kislányok korai szexuális bántalmazása törést okoz bennük, és ez az egész életükre kihat. (Mármint a régi Freud szerint, a ma jól ismert Freud helyett a csábítás elkövetői az apák voltak, nem a lányok). Áttörésétől presztízst és hírnevet várva prezentálta eredményeit a tudósközösség prominens férfijai előtt. De több bökkenő is akadt, amire nem számított.

A lélekről, az érzelmekről való beszélgetés és a nők szexualitása mint olyan is tabunak számított. Ez még hagyján lett volna ahhoz képest, hogy az uraknak azt kellett volna elfogadniuk, hogy a hisztériának nevezett jelenséget a nők alávetett helyzete és az ellenük elkövetett erőszak okozza.

Ha ezt elhiszik, szembe kellett volna nézniük azzal a ténnyel, hogy irdatlan sok apa használja szexuálisan a lányát, hiszen a hisztéria rettentő gyakori volt.

De nem is ám csak a prolik, hanem a hatalmas, komoly és megbecsült nagypolgár férfiak lányai is hisztérikusak voltak, ami azt jelentette volna, hogy ezek a férfiak nem feddhetetlenek, hiszen a lányaik hisztériája mögött gyerekkori abúzus áll.

Freud találkozása az igazsággal alapjaiban forgatta volna fel a bécsi elit köröket, állításait megtámogató politikai mozgalom pedig éppen nem buzgólkodott. Freudot kiközösítették, ahogyan száz évvel később kiközösítették és izolálták a Freud tekintélyét megkérdőjelező Jeffrey Massont is, aki a végére az egészet annyira megutálta, hogy ma már kizárólag cuki állatok cuki lelkiéletéről ír könyveket.

Ez a cikk a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen sorozat része. A 16 akciónapot november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (az emberi jogok világnapja) között rendezik meg világszerte, célja, hogy felhívja a figyelmet a nők elleni erőszak jelenségére. Ebben a 16 napban a Mércén is mindennap megjelenik egy-egy cikk, ami tematizálja a nők strukturális elnyomását, a nők elleni erőszak jelenségét, annak társadalmi hátterét, illetve a nők helyzetét Magyarországon.

A 16 Akciónap idei eseményei, programjai itt találhatóak.

Támadás az Igazság ellen

Masson, aki később az antipszichiátria mozgalom meghatározó alakjaként lett ismert, analitikusnak tanult és az is lett. Annyira analitikus lett, hogy egy ideig ő vezette magát a Sigmund Freud Archívumot is. Ekkor találkozott Freud lánya, Anna által ki nem adott leveleivel, amelyeket olvasva összerakta, miért vonta vissza Freud pár évvel publikálása után a csábítás elméletet, és jutott el egy egészen más, ma már mainstream álláspontra. (Lásd Kuszing Gábor kutatását az igazságügyi pszichológus szakértők hivatalos szakmai irányelvéről a nemi erőszakon átesett nők és gyerekek szavahihetőségének vizsgálatában).

A későbbi, és ma ismert Freud szerint a gyerekkori szexuális erőszak áldozatai nem a megtörtént valóságról és az őket körülvevő hatalmi viszonyokról, vagyis emlékekről számolnak be. A lányok és nők az irracionálisnak tűnő viselkedésükben nem őket ért visszaélések hatásait tükrözik vissza, ezek a beszámolók inkább fantáziáikat, kitalációikat és vágyaikat jelenítik meg. Masson a beszédes Támadás az Igazság ellen (The Assault on Truth) című könyvében írta le annak a történetét, ahogyan Freud az idők során egyre dogmatikusabban képviselte, hogy a nőpáciensek, akik szexuális erőszak történeteket osztanak meg, hazudnak. Praxisa során magukkal a nőkkel is egyre ellenségesebb lett, elsősorban a szexualitásuk démonizálásába fektetett rengeteg energiát.

Hogy mit gondolt erről Masson, azt jól megvilágítja könyvének egy részlete, amiben Freud módszeréről ír egy kollégájának.

 „Freud szerint Ferenczinek nem kéne a betegeinek hinnie, hiszen ‘a páciensek fantáziái kerülnek elő a gyerekkorukról és nem a [valódi] történetük [vagy történelmük]’ De mégis honnan tudhatná Freud mi történt vagy nem történt Ferenczi pácienseivel a gyerekkorukban? Hacsak nem arra a döntésre jutott, hogy soha senkivel nem történt semmi és ezzel ellentététes meggyőződés a fantázia vagy, ami még rosszabb: paranoia szüleménye.”

Freud igyekezetében, hogy őrizze a fennálló rendet, az emberek feltételezett belső életét nevezte meg a világban lévő minden rossz okozójának. Azt tűzte ki célul, hogy kidolgozzon egy módszert arra, hogy ezeket a szerinte veszélyes tudatalatti érzéseket kontroll alatt tudjuk tartani. Világhírű emberré, freudos viccespólók és hűtőmágnesek ikonjává unokaöccse, Edward Bernays segítségével vált, aki nagybátyja elméleteit a piaci propaganda, vagyis a PR megalkotására használta fel, és állította be annak segítségével Sigmund bácsit korunk legfontosabb gondolkodójának.

Freud árulása a nők ellen meghatározó példája annak, hogyan termeli újra a szenvedést az egyenlőtlenségek és az erőszak láthatatlanná tétele.

Addig, amíg a lelki szenvedés okát a pszichében keressük, száműzzük az intraperszonálisba (személyen belüli) az interperszonálisból (személyek közötti), fantáziákkal és identitásokkal vagyunk elfoglalva a materiális társas viszonyaink helyett, ez így is marad. A pszichológia fejlődéstörténete az elkövetkezendő 110 évben hű maradt az alapokhoz, amire építkezett. A gestalttól a humanisztikusig a behaviorizmuson és kognitívon át a pszichológiai problémák eredetét az individumban keresték, a cél az egyén megjavítása, érzelmeinek és viselkedésének kontrollja maradt.

Hisztériával a mai napig diagnosztizálnak nőket, csak ma már hisztrionikus személysiégzavar néven F60.4 BNO kóddal ellátva.

izálások

A pszichiátria és poppszichológia nagy része a kapcsolatokban születő, természetes érzéseinket előbb patologizálja, vagyis kórosnak, a normálistól eltérőnek, betegnek állítja be. Ilyen például a félelem, amit a külvilág indokolatlannak tart. A patologizált félelemnek nincs külső oka, mert a szakember nem az elkövetőt vagy az elkövetést előidéző rendszert figyeli.

Így például nem vesz tudomást arról, hogy az incesztus alapjaiban, bőr alatt borítja fel a kislányok világba vetett bizalmát és hagy nekik olyan józan ésszel elviselhetetlen testemlékeket, amik életük végéig elkísérik majd őket.

A patologizált érzelmeket – amiket paranoiának, tévképzetnek vagy zavarnak nevez el – aztán a pszichiátria és a gyógyszeripar medikalizálják annak minden velejárójával együtt. Beterelik az orvoslás intézményeibe, ahol a viszonyok érzelmi leképeződései elsősorban gyógyszeresen kezelendő tünetekké válnak. A szorongásoldót és az antidepresszánst úgy osztogatják, mint a cukrot. Sem ezek, sem más pirulák természetesen nem oldják a szorongást, – erre egy gyógyszer sem képes – a félelem látható jeleit – mint a hangos és zavaró légszomj vagy a látványos őrültséget tükröző remegés – lecserélik társadalmilag jobban elfogadott gyógyszer mellékhatásokra, mint amilyen a dekoncentráltság és tompaság.

A területi pszichiátria szakrendelések az éppen aktuálisan bántalmazott nők gyűjtőhelyei, az igazságot szolgáltató igazságszolgáltatás helyett, az ajtóra akár ki is írhatnák: tessék szépen visszamenni és bekapni egy xanaxot!

Annak ellenére, hogy a függőség medikalizálásának biznisze azon van, hogy genetikainak, öröklődőnek, személyiségjegynek állítsa be azt, ahogy az emberek droggal és alkohollal próbálják enyhíteni a számukra elviselhetetlen érzeteket, tudjuk, hogy ezeknek a függőségeknek a hátterében szinte mindig valamilyen komoly trauma áll (a reklámokról és az alkoholkultúráról, ami a kínlódódással szembeni felhőtlen életmódként népszerűsíti az alkoholfogyasztást már nem is beszélve).

A ma is kötelezően használatos DSM-5 diagnosztikai irányelvek könyve a defektes egyénben születő betegségként tartja a számon a bántalmazást, nemi erőszakot, de még a gyermekéhezést is.

A patologizálás és medikalizálás feltétele az individualizálás: a mindenki mástól függetlenül létező, versenyző, vákuumban, egyénként érvényesülő neoliberális ember képe.

A neoliberalizmusról már Noam Chomsky is megmondta, hogy se nem új, se nem liberális: igaz ez a pozitív gondolkodás nevű kinövésére is, amely újra szexivé tette a gondolatban bűnözés ideáját. Ez az ideológiai járvány, az önsegítő és inspirációs könyv-, app- és workshopbiznisszel, valamint a coaching elterjedésének közreműködésével azzal vádolja az áldozatokat, hogy a velük történt rossz dolgokért az ő belső attitűdjük felelős, és ha jó dolgokat szeretnének, az a feladatuk, hogy fejükből pozitív energiákat küldjenek a világba. A pozitív gondolkodás szerint tehát képesek vagyunk Jedi-mester módjára formálni  gondolatainkkal a valóságot.

Radikális terápia

A lelki szenvedés viszonyokban születik és csakis azokban enyhíthető. A radikális terápia alapelve, hogy a belső szenvedés két komponensű: az elnyomás és az elnyomástól való elidegenítés. Így a segítőnek is két eszközt kell használnia: az elnyomás ellenében aktivizmust és az elidegenítés ellenében terápiát. Ebben a keretben a veszély ellentéte a biztonság és nem a biztonságérzet.

A magány ellentéte a közösség, nem az önbizalom. Az áldozat ellentéte az elkövető és nem a pozitív túlélő-identitás.

A radikális terápia abból indul ki, hogy az emberek alapvetően jók, nem akarnak maguknak rosszat és nehézségeikre a materiális világban keresendő a magyarázat és az enyhülés is. A terápia célja így nem csak a személyes, de a politikai változás is egyben.

Természetesen nem állítom, hogy a célzott lelki támogatás fölösleges, vagy ne lennének krízishelyzetek vagy önismereti utak, amikben abszolút elengedhetetlen, hogy legyen kivel beszélgetni aki segíteni akar és tud, pláne hogy nincsenek megtartó közösségeink és a szeretteink, pedagógusaink és munkatársaink egyedül nem képesek elbírni az erőszakáldozat érzelmi segítését. De ahhoz, hogy ez megvalósulhasson és ne az elkövetők és elnyomó rendszerek cinkosai, hanem egymás valódi társai legyünk, felül kell írnunk bizonyos segítéshez mint szakmához kapcsolódó megközelítéseket, intézményi és személyes szinten is.

Csak így lehet a terápia az egyenlőtlenségek mélyítése helyett egy embereket felszabadító eszköz. A trauma feldolgozása az igazság kimondásával, koherens történetté rendezésével kezdődik: ki bántott kit és mit okozott ezzel. Hadd forogjon Freud a sírjában és mondjuk ki együtt: a csapból is erőszak folyik. Gyökeres gondok vannak azzal, ahogyan társadalomként, közösségként élünk.


Felhasznált irodalom

The Body Keeps the Score: Mind, Brain and Body in the Transformation of Trauma, Bessel Van Der Kolk (2014)

Trauma és gyógyulás – Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig, Judith Herman (2011)

The Assault on Truth: Freud’s Suppression of the Seduction Theory, Jeffrey Masson (1984)

Against Therapy, Jeffrey Masson (1988)

Final Analysis: The Making and Unmaking of Psychoanalyst, Jeffrey Masson (1990)

A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása, Alice Miller (1979)

The Body Never Lies: The Lingering Effects of Hurtful Parenting, Alice Miller (2004)

The Myth of Mental Illnes: Foundations of a Theory of Personal Conduct, Thomas Szasz (1961)

Smile or Die: How Positive Thinking Fooled America and the World, Barbara Ehrenreich (2009)

The Century of the Self, Adam Curtis, BBC Two (2005)

Olvass tovább!