Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jelentés a rezervátumból

Hiába vedlette le magáról ‘89-ben a Magyar Népköztársaság  dohosodó, szabadságkorlátozó, kisebbségellenes, államszocialista zubbonyát, és öltötte fel magára a demokrácia népuralmának palástját, s lett Magyar Köztársaság, ez nem jelentette egyúttal azt is, hogy a rendszerváltó elit képes lett volna megválni a cigányellenesség rikító mintázatától. Ennek a mintázatnak mélyén felsejlik a cigányok által lakott telepek világa, amely a társadalmi-politikai ,,rend-szer” működése járulékos veszteseinek gyűjtőhelye, vagy inkább rezervátuma.

A bukás, a csőd, az elhalasztás, az érzéketlenség, méltatlanság szavakat lehetne csokorba kötni, és ezeknek az együttes jelentése adja vissza az állam-romák reláció jellegadó tulajdonságait. Persze sok nem-cigány olvasónak az előző mondatban szereplő állítás a magyar állam elleni ad hominem érvelésnek tűnhet, de őket megnyugtatnám azzal, hogy a halnak mindaddig fel sem tűnik, hogy a vizes a pikkelye, amíg nem kerül ki a szárazra. A magyarországi cigányok nem önszántukból kerülnek ki a társadalom és a politika peremére, hanem a széttöredezett és széttartó közösségi akaratukat meglovagló cigány zsarnokaik lökik és zárják be őket a gettóba, nemcsak politikai értelemben, hanem társadalmi és kulturális dimenzióban is.

Én ahhoz a korosztályhoz tartozom, amely anyakönyvi kivonata szerint egy olyan köztársaságba született, ahol még szabad volt a politikai elitnek esetlenül tanulnia a demokráciát, mert a startpisztoly még csak akkor dördült el. A politikai elit 32 éve romák irányában mutatott teljesítményének változatlan esetlensége, ügyetlenkedése azonban szomorúan előrevetíti, hogy

hiába hat az ország össztársadalmi érdekeire negatívan a tömegeket megnyomorító társadalmi, gazdasági és politikai válságegyüttes, azt a döntéshozók nem kívánják súlyához mérten kezelni.

A politikai elit által irányított állam látóterének ,,vakfoltjai” azok a specifikus területei az országnak, ahol az állam működési zavarai és súlyos közönye az ott élők iránt társadalmon kívüli zárványokat generál és tart fenn, etnikai és szociális státusz alapján. Magyarországon nem véletlen, hogy a közgondolkodásban szinonimaként társítják a szegénységet, a lesajnálást, kizárást a cigány szóhoz, mert az állam elvárásként támasztja a romák a felé a domináns többség értékrendszerének és életvitelének átvételét, viszont a társadalmi intézményekből és érintkezésekből rendszerint kizárja, vagy térben elkülöníti őket.

A magyar politikai kultúrában jellemző, erőltetett kulturális asszimilációs attitűd szükségszerű velejárója, hogy a romák közösségei tengődő mértékű érdekaggregáció, közös képviselet előállítására képesek. Mert egyéni életstratégiájuk, amely szerint megszervezik a mindennapjaikat, a társadalmi érintkezések hiányából fakadó permanens kizárásra és elkülönülésre rendezkedik be.

Tekinthetünk a tisztább megértés szándékával úgy is a politikára, mint a konfliktusok, érdekütközések feloldása érdekében folytatott kollektív tevékenységre, amely hordozza a kommunikáció, konfliktusrendezés, valamint kooperáció lehetőségét. A kommunikáció érzelem-értelem által irányított folyamat, amely lehetőséget teremt a párbeszédre, amely természetesen újrateremtheti a konfliktust, de kisebb valószínűséggel.

A rendszerváltozás óta napjainkig bezáróan ugyanolyan áthatolhatatlannak és átjárhatatlannak tűnő szakadék van Magyarországon a cigányok és a nem-cigányok között. Ebben a lesújtó tapasztalatban az az elkeserítő, hogy elmúlt három évtizedben a rengeteg anyagi és emberi erőforrások ellenére nem történt az országban tömeges mobilitás a magyar-cigányok esetében, a cigány etnikai csoporthoz tartozók limitált esetekben tudtak elérni egyéni mobilitást.

Igazságtalan lenne, ha a zsákutcában való toporgást csak a hatalom embereinek számlájára írnánk: ugyanennyire megkerülhetetlen a szerepe azoknak a cigány származású közéleti szereplőknek, akik nélkül nem lenne lehetséges az állami elnyomás kivitelezése és fenntartása. Ők a másodosztályú kiszolgáló személyzete a hatalomnak, akik, ha jön az ukáz, képesek több tízezer cigányt nemzetiségi névjegyzékbe íratni, így csorbítva a szavazatuk értékét; ők azoknak a fogalmi és tartalmi vakságra utaló gondolatoknak képviselői, akik négy-öt évente politikai karámba terelik a roma közösséget, és sziklaszilárd hűséget fogadnak a nem-roma politikai elitnek.

A roma kisebbségi önkormányzatok politikai intézményrendszere egyszerűen azért diszfunkcionális, mert ennek kitalálásánál nem a romák politikai és társadalmi emancipációját vették figyelembe.

Ehelyett külpolitikai jelzésnek szánták a szomszédos országoknak, hogy milyen intézményi és képviseleti kondíciókat tartana helyesnek a magyar állam a határon túli magyar közösségekre nézve.

Lényegében azzal, hogy 1995 óta több mint 1209 roma kisebbségi önkormányzat jött létre Magyarországon, 1209 településen élő roma közösség politikai jogainak  kiteljesedését akadályozták meg, és zárták be őket abba a politikai rezervátumba, ahol minden alulról szerveződő és artikulálódó közösségi akarat már születésénél kudarcra van ítélve.

27 éve költ az állam arra, hogy a cigányok rezervátumának határait jelentő kerítések minden évben renoválva legyenek, azzal, hogy a kliens-patrónus gazdasági viszonyban álló RNÖ-s, ORÖ-s[1]  cigányokat kompenzálja a romák ellen elkövetett politikai gaztetteik miatt.

Ennek a velem egyidős ,,államszervezési zárványnak” a határain belül folyóesemények mögötti szándékokról és felfogásokról kívánok felvillantani néhány magyarázó jellegű képet ebben az írásban.

Két kecske a hídon

Különösen fontossá vált most a közelgő országgyűlési választások kapcsán, hogy hazánk legnépesebb és legmegosztóbb kulturális és nyelvi kisebbsége mekkora politikai befolyásolási képességet tud elérni tavasszal. Az előző századból áthozott, azóta itt porosodó kisebbségi képviseleti rendszer anomáliái 2022-ben odáig jutottak, hogy szándékosan és tudatosan okoznak kárt a sok sebből vérző hazai cigányságnak.

Emlékszünk arra a mesére, amikor a két kos kecske találkozik a hídon. Mindketten egyszerre szeretnének átjutni a túlpartra, de mivel a kecske nem a belátóképességéről, előzékenységéről és az eszéről híres, mindkét állat a vízbe esik,  egyikőjüknek sem sikerül átjutni a part másik oldalára.

Ezt a példázatot idéző szituáció alakult ki január 31-én az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székházában, amikor is dönteni kellett volna, hogy ki lesz a parlamenti nemzetiségi szószóló a következő országgyűlésben. Azt nem tudjuk, hogy a mesében pontosan meddig zajlott a két kecske között az egymás meggyőzése érdekében folytatott tautologikus érvelés, viszont azt tudjuk, hogy a kormánypárt fiókszervezeteinek (Lungo Drom és Firosz) frakciói 12 órán keresztül feszültek egymásnak.

A listaállító közgyűlés közben a demokráciában vetett rendíthetetlen meggyőződéssel, már-már akadémiai magasságokban jutottak el addig, hogy az egyik firoszos képviselő a ,,Gyertek, szúrjátok le az elnököt, hogy Misi vezesse az ülést!” felkiáltással nyomatékosan jelezze, vagy az általa támogatott kecske jut át partra, vagy egyik sem.

Személy szerint mindkét jelöltet alkalmatlannak és méltatlannak tartom bármilyen közszolgálati poszt betöltésére, hiszen az eddigi nyilvános szerepléseikkel inkább az akadozó olvasási képességükről adtak tanúbizonyságot, mintsem a roma közösségekért való kibillenthetetlen kiállásukról és meggyőződésükről.

Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló és Agócs János jelenlegi ORÖ-elnök gyermeteg vitája jól mutatja, hogy miért is kellene Karthágóhoz hasonlóan felégetni és sóval behinteni a roma kisebbségi önkormányzatokat.

Ideológiai színezettől függetlenül a mindenkori kormányok úgy tekintettek a roma kisebbségi képviseleti rendszer működtetőire, mint a velük kompatibilis értékeket valló kápókra, akiknek saját partikuláris érdeke felülírja a cigányok kollektív érdekeinek képviseletét.

Egységen ,,kívüli” Magyarországért

Ahhoz, hogy ne egyoldalú és aránytalan legyen az államromák méltatása, érdemes néhány sort írni az ,,egyesült ellenzék” romákról való gondolkozásáról és politikai elképzeléseiről is. Kevesebb mint két hónappal a választás előtt mendemondák terjednek csak arról, hogy miben térne el a kormányzat politikai kihívójának romapolitikája a jelenlegi kurzusétól.

Az ellenzék legnagyobb szavazói támogatását élvező pártjával, a Demokratikus Koalícióval szövetségben lévő Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) elnöke, Kolompár Orbán több ízben hangoztatta, hogy elkészült a mintegy 60 oldalas roma programterv, de ennek részleteiről eddig egyszer sem beszélt a nyilvánosságban. Így inkább erősödő kétely övezi ezt a programot, hiszen nincs hitelt érdemlő bizonyítékunk a létezéséről.

Azt gondolom, hogy Kolompár Orbán és Farkas Flórián között politikai értelemben abszolút nincs különbség. A magyar politikai elit kiskorúsító, együgyű cigány-ideálját teljesen kitöltő Kolompár-Farkas garancia arra, hogy a hatalom, amíg velük mutatkozik, másodrendűként és bűnözőként tekint a romákra.

Azonban születhetnek bármekkora terjedelemben programok, stratégiák, ha ugyanazokkal a lejáratódott és bukott személyekkel, retorikával és módszerrel kívánják az ellenzéki oldalt kívánatossá tenni a magyar-cigány választóknak. Ideológiai állásponttól függetlenül, az ellenzéki pártok által favorizált cigány származású személyek egyike sincs birtokában legalább középfokú végzettségnek, ami talán szemernyi reményt adhatna, hogy a politikai képviseletet minőségileg el tudják látni.

A PM színeiben induló Berki Sándor úgy fut szemiotikai lyukra, hogy lényegében fel sem fogja, hogy mit mond a politikai ars poeticájában. Berki elmondta több újságírónak, hogy ő igazából nem ért a romapolitikához, mert ő pártpolitikus, aki roma származású, de ennek ellenére pártja úgy hivatkozik rá, mint kisebbségi-etnikai referensre, akinek azért fontos a mandátumhoz juttatása, mert a romákat fogja képviselni a patkóban. Sajátos logika ez, hogy valaki elmondja, hogy nem ért ahhoz a feladathoz, és éppenséggel pont erre az őszinte önreflektívitásra van szüksége a PM-nek.

A Jobbik színeiben induló roma identitását vállaló Varga Ferenc indítása hidegzuhany a baloldali gondolatokat valló pártoknak, mert a fontolva haladók úgy látszik a progresszivitásban és a reformok melletti bátorságban nagy léptekkel járnak előrébb a társadalmi egyenlőséget és a megértő humanizmust hirdetőkkel szemben.

Azt gondolom, hogy a nem-roma politikai elitnek látnia kell, hogy józan és racionális érdekükben áll, hogy a romák politikai reprezentációját, társadalmi emancipációjuk sorsát újragondolják azokkal a roma értelmiségiekkel, akiknek az okleveleikben ugyanaz a pecsét szerepel, mint az övékben. Szükséges megérteni, hogy a két eltérő társadalmi dimenzió kibékítése sok feszültséggel és intellektuális-elvi dilemmával jár, ami lehet a termékeny viták közege is vagy a terméketlen zűrzavar is.

Mára minden józan gondolkodó előtt nyilvánossá válhatott, hogy a rendszerváltáskor meghirdetett gazdasági reformok nem jártak sikerrel a mélyreható politikai reformok bátortalan meglépése miatt. Magyarországon sosem volt hiány társadalmi reformokat megvalósító programok, tervek, ötletek területén, de mintha egy láthatatlan kéz valahogy mindig megtörné a reformmozgalmakat.

A kilencvenes évek közepén talán még elhittük, hogy a kisebbségi önkormányzati rendszer majd egy tisztességes és becsületes képviseletet ad majd a romáknak, de be kell látni, hogy ez az intézményrendszer nem képes a sok különböző érdeket, vágyat és törekvést összehangolni. A romák és nem-romák kölcsönös érdeke, hogy az ország politikai elitje úgy gyakorolja a hatalmat, hogy képes bevezetni a szükséges reformokat, amelyek létfontosságúak az ország közép és hosszú távú politikai stabilitásának fenntartásához.

Történelmi felelősséggel jár a következő országgyűlési választás kimenetele, mert tanúi lehetünk annak, hogy az elitnek lesz-e bátorsága a népuralom palástjába mélyen beleszőtt cigányellenes mintázatot felfejteni, letépni – vagy pedig az új időkben is a közönyösség kényelmében süppedő önsorsrontó képet mutat Magyarországnak.

[1] – Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Országos Roma Önkormányzat – a szerk.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt