Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem akar várni a kormány, elengedheti a Kúrián elkaszált népszavazási kérdését

Négy kérdésesre redukálódhat az eredetileg öt kérdésesre tervezett Orbán-féle népszavazása, mert a kormány nem akar várni az Alkotmánybíróság döntésére – írja a kormányközeli Magyar Nemzet saját forrásaira hivatkozva.

Orbán Viktor júliusban jelentette be, hogy országos „gyermekvédelmi” népszavazást kezdeményez a kormány, melynek öt kérdését át is engedte a Nemzeti Választási Bizottság, azonban többek közt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Kúriához fordult a kérdések érvénytelenítéséért.

Végül a Kúria október végén ötből egy kérdést („Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek a nemátalakító kezelések?”) elkaszált, amit azonban eredetileg nem akart annyiban hagyni a kormány: november elején alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybíróságon. Míg a Kúria indoklása szerint a kérdés azért nem hitelesíthető, mert népszavazás nem irányulhat az Alaptörvény megváltoztatására és ellentétes a gyermekek jogaival, addig a kormány szerint a végzés sérti az Alaptörvényben foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot, és a Kúria a népszavazásra javasolt kérdés szövegétől eltérve, annak tartalmát önkényesen kibővítve értelmezte azt.

Most mégis elengedni látszik a kormány a kérdést, nem várna az Alkotmánybíróság döntésére, így akár egy napon is lehet a népszavazás az országgyűlési választással.

Mint arról beszámoltunk, erre november eleje óta van lehetőség, amikor az országgyűlés egyöntetűen, 183 igen szavazattal elfogadta Szabó Tímea (Párbeszéd) törvényjavaslatát, miszerint lehet az országgyűlési választásokkal egy időben népszavazást tartani.

Nemrég arról is írtunk, hogy a TASZ szerint az ellenzéki javaslatra megszavazott összevonási lehetőséggel elsősorban a kormánypártok nyerhetnek. A jogvédők szerint a választások és a népszavazások időbeli elválasztását célzó szabályozás mögötti cél az volt, hogy egy-egy kampányidőszakban a választópolgárok teljes mértékben csak az adott választással kapcsolatos tájékozódásra fordíthassák a figyelmüket, a közbeszéd ne „telítődjön túl” olyan kérdésekkel, melyek a választópolgárok figyelmének fókuszát más típusú kampányra irányítják át. Szerintük a módosítás így elsősorban a kormánynak kedvez, mivel a nyáron kezdeményezett népszavazás az országgyűlési választásokkal egy napon megtartva önmagában kampányeszközzé válhat, „amivel a kormány nehezen igazolható versenyelőnyhöz” juthat.

Idő közben egyébként a Kúria a másik négy kérdést is felülvizsgálta, és hétfőn úgy döntött, nincs velük probléma, azok országos népszavazásra bocsáthatók (ezzel szemben a TASZ jogászai szerint azonban mindegyik népszavazási kérdéssel kapcsolatban komoly tartalmi problémák merülnek fel, a Hintalovon Egyesület szerint pedig teljesen kiforgatják és megcsúfolják a gyermekvédelmet).

A „gyermekvédelmi népszavazás” a kormánypárti többség által nyáron megváltoztatott pedofil-törvény „megerősítése” végett pattant ki a kormányzati propagandagépezet fejéből. A névleg az „LMBTQ-propagandát” betiltani igyekvő, valójában a szexuális kisebbségeket tabusító és a pedofíliával összemosó törvénycsomag nagy felháborodást váltott ki itthon és külföldön is.

Címlapkép: MTI/ Koszticsák Szilárd