Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mi áll Erdoğan afrikai terjeszkedésének hátterében? 

Recep Tayyip Erdoğan török elnök már jó ideje szemet vetett Afrikára, hatalomra kerülése óta folyamatosan próbálja növelni befolyását a kontinensen. Két hete négynapos látogatást tett a földrészen, amelynek keretében Angolában, Nigériában és Togóban járt.

A Törökországot két évtizede vezető Erdoğan külpolitikáját kezdetektől fogva az a vágy határozza meg, hogy Törökország a lehető legnagyobb mértékben szólhasson bele a világpolitikába, ennek érdekében pedig nem ritkán olyan mértékű áldozatokat is képes hozni, amelyek szükségességét saját állampolgárai is megkérdőjelezik.

A muszlim világ felett gyámkodó Törökország neoottomán illúziója igen nagy népszerűségnek örvend, azonban Ankara növekvő külpolitikai befolyása eddig leginkább az államfő szűk holdudvarának kedvezett.

2002-ben Erdoğan pártjának, az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) hatalomra jutásakor mindösszesen tizenkét afrikai országban volt török diplomáciai kirendeltség, mára már azonban negyvennégyre nőtt a számuk; jelenleg összesen tíz olyan állam van a kontinensen, ahol még nincs török külképviselet.

A török kormány a kétezres évek elején nemcsak Afrikában, de szerte a világon – első körben Fethullah Gülen hitszónok szervezetén, a Hizmeten keresztül – próbálta megerősíteni a pozícióit. Gülen ekkor még elkötelezett harcostársa volt Erdoğannak, szervezete pedig a világ minden táján terjeszkedni kezdett, és elsősorban karitatív alapítványokon, civil szervezeteken, magániskolákon és sajtóorgánumokon keresztül folyt bele a helyi közéletbe.

Magániskoláik, elég drága tandíjért ugyan, de minőségi oktatást nyújtottak, elsősorban a helyi felső-középosztálynak, azon belül a helyi köztisztviselők és oligarchák gyermekeire fókuszálva Ezzel a stratégiával sikerült sok helyen bizalmi kapcsolatba kerülniük a korrupt kormányok politikusaival. Taktikájuk kereskedelmi részeként Erdoğan holdudvarának cégei ellepték Afrikát és zsíros közbeszerzéseket kezdtek el nyerni.

A világ legnagyobb nagykövetsége

2011-ben az akkor még miniszterelnök Erdoğan a török vezetők közül elsőként látogatta meg Szomáliát. Vele tartott a török soft power krémje, a terrorszervezetekkel is szívesen együttműködő IHH, a  Gülenhez köthető Kimse yok mu és a leginkább korrupciós ügyeiről elhíresült Deniz Feneri, a tipikusan Erdoğan előőrseiként működő  „segélyszervezetek”.

A látogatás után Szomáliába elkezdett ömleni a török segély, persze nem teljesen ingyen. A török kormány hosszú távra rendezkedett be az országba, erre pedig kaptak egy négyszáz hektáros tengerparti telket, annak másfél milliárd dollárra becsült ára helyett teljesen ingyen. A telekre 65 millió dollárért építette fel a nagykövetség épületét az Albayrak Csoport, egy, az Erdoğan vejéhez, Berat Albayrakhoz köthető cég. De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy ide épült Törökország első katonai bázisa az afrikai kontinensen.

Itt képzik ki a szomáliai hadsereg egyik elitalakulatát, a gepárdokat, akiket Ankara saját politikai céljai érdekében is szívesen bevet. Még a legkorruptabb államok gyakorlatai között se látni példát hasonlóan nagyvonalú gesztusokra.
Erdoğannak persze nem volt elég a katonai bázis, a helyi politikában is részt akart venni. Így a Muszlim Testvériség helyi szervezete még 2012-ben alakított egy pártot Béke és Fejlődés Pártja néven, mely meg is nyerte a soron következő választásokat. Az AKP innentől kezdve igazán otthonosan érezhette magát Szomáliában.

Sorra nyerték a közbeszerzéseket a török cégek, az új iszlamista kormány először privatizálta, majd pedig török cégeknek kezébe játszotta át Mogadisu repterét és kikötőjét is, azt a két létesítményt, amiből az állami bevételek legnagyobb része származott.

A kikötő kezelését és bevételeinek 45%-át, az eredeti megállapodás szerint az Albayrak Csoport kapta meg húsz évre, amennyiben bővíti annak kapacitását. Az Albayraknak azonban ez kevés volt, így egy évvel később kierőszakolta a kormánytól, hogy az eredeti 45% helyett legyen inkább 84% legyen az övék. Az ügy akkora port kavart, hogy az ENSZ is részletesen beszámolt róla egy jelentésében. A török cég telhetetlenségét mutatja az is, hogy miután a kezükbe került a kikötő üzemeltetése, első lépésként nem kevesebb mint 70%-al vágták meg a dokkmunkások bérét.

Hasonló módon jártak el a város repterével is. Az Erdoğan fiához köthető Favori LLC tizenöt évre kapta meg az üzemeltetés jogait, eredetileg a bevételek ötvenöt százalékáért cserébe, egy évre rá viszont sikerült 96%-ra emelni ezt az összeget. Az alkalmazottak persze itt sincsenek nagyon megbecsülve, egy helyi szakszervezet hosszú jelentésben gyűjtötte össze idén, hányféle módon zsákmányolja ki a török cég a helyi munkásokat.

Ezen elég durva korrupciós ügyek következtében a Béke és Fejlődés Pártja és annak miniszterelnöke, Hassan Sheikh Mohamud elvesztette támogatásának nagy részét a 2017-es választásokra. A török segélyszervezetek annak érdekében, hogy az ő jelöltjük nyerjen, komoly kampányt folytattak az országban, azonban nem jártak sikerrel. A választásokat a nyugat által támogatott amerikai-szomáliai kettős állampolgár, Mohamed Abdullahi Mohamed nyerte meg. A török befolyás azonban tovább növekedett az országban. Erdoğan tavaly a választási kampány alatt ismét bevetett mindent annak érdekében, hogy az ő jelöltje nyerjen: egészen odáig ment el, hogy átvállalt az ország IMF hiteléből 2,4 millió dollárt. Lépése nem kis mértékben háborította fel a török szavazópolgárokat, akik jogosan gondolták úgy, hogy jobb helye is lett volna annak a pénznek.

Szomálián kívül még jó pár afrikai országban folytat hasonló politikát Erdoğan, például Guineában. Itt a főváros, Conakry kikötőjét szerezte meg 2018-ban az Albayrak Csoport. A kikötő török kézre játszása azonban sokaknak nem tetszett, a közbeszerzés nem volt nyilvános, és a részleteket nem tették publikussá. Egy helyi szakszervezet elnöke, Cherif Traoré azonban nyilvánosságra hozott belőle pár információt.

Ezek alapján a török cég huszonöt évre kapta meg a kikötő üzemeltetési jogait, és emellé minden bevételének 83%-át is, cserébe félmilliárd dollár értékben fog majd befektetni a kikötőbe. A cég továbbá szabad kezet kapott ahhoz is, hogy elbocsátsa a helyi alkalmazottakat, az ő helyükre pedig török állampolgárokat hoztak. Cherif Traorèt letartóztatták, miután nyilvánosságra hozta ezeket az adatokat. Az már csak további érdekesség, hogy az üzlet megkötésekor hatalmon lévő guineai elnök fia 30%-os részesedéssel rendelkezett a török cégben. A kikötő üzemeltetése mellet ez a cég kapta meg a város tömegközlekedésének üzemeltetési jogát és a szemétszállítás feladatát is, a botrányok persze itt sem maradtak el. Idén augusztusban a török tulajdonú busztársaság sofőrjei sztrájkba kezdtek, miután a munkáltatójuk nem volt hajlandó teljesíteni olyan alapvető jogokat, mint például a szociális járulék fizetése a munkásai után. A török kormánnyal szoros barátságot ápoló guineai vezetés a problémát úgy oldotta meg, hogy egyszerűen lecsukta a harminchat sztrájkoló sofőrt és velük együtt jó pár szakszervezeti vezetőt is. Erdoğan helyi szövetségese, Alpha Condé persze maga is jól járt az állami vagyon Erdoğan kezébe való játszással, török barátja tavaly például egy magángéppel lepte meg, de emellett az internetes propaganda anyagait is Törökországban készítik.

Erdoğannak nemcsak a családtagjai, de barátai is jól járnak  a neoottomanizmussal, például Ahmet Calik, aki jelenleg az ötödik leggazdagabb török. Legutóbb a Pandora papírok kapcsán merült fel a neve, a Brit Virgin-szigeteken található offshore cégein keresztül tudja megúszni, hogy Törökországban ne adózzon afrikai zsákmányai után. Ő is leginkább közbeszerzésekben utazik, épített már erőművet Szenegálban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Malawiban is. Guineában azonban aranybányászatra szerzett engedélyt, a megállapodás szerint a kitermelt arany 35%-a az államot illeti, a többiből származó bevétel meg mehet a török oligarcha offshore számláira.

Ankara zavaros afrikai üzletelgetéseiből ez csak pár sajtónyilvánosságot kapott példa.  Arról pedig, hogy ezeken kívül milyen üzleteket sikerült az Erdoğan-famíliának nyélbe ütni, csak további oknyomozó munka révén fogunk információkhoz jutni – de már ez a pár példa is  rámutat, hogy Erdoğan fennen hirdetett nemzetközi szolidaritása, a „muszlim népek feletti gyámkodás” szólamai mögött valójában épp úgy magánérdekeket és oligarchákat, illetve az afrikai országok kizsákmányolását találjuk, mint az általa sokat kritizált nyugati hatalmak esetében.

 

Kiemelt kép: Wikimedia Commons