Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A lakótelepi fa árnyéka – Kis Hajni: Külön falka

Régóta vártuk Kis Hajni filmjét. Pontosabban nem is kifejezetten az ő filmjét, hanem egy olyan hazai alkotást, amely értő módon, reflektáltan foglalkozik az utóbbi évek kortárs magyar filmjeiből szembetűnően hiányzó aspektussal, a társadalmi osztály kérdésével. Természetesen az említett időszakban is készültek olyan alkotások, amelyekben e probléma központi vagy legalábbis meghatározó szerepet játszik (például a szintén Inkubátor-programban készült Egy nap [Szilágyi Zsófia, 2019], a magyar mozikban végül be nem mutatott Kojot [Kostyál Márk, 2017] vagy a 2008-2009-es romagyilkosságokról szóló Csak a szél [Fliegauf Bence, 2012]).

Ám a magyar filmek többségében a társadalmi helyzet olyan eszköz, amelyet bár kis mértékben felhasználnak az adott narratíva hitelesítésére, a történet egészében (a cselekmény előrehaladtában, a szereplők motivációiban és az őket körülvevő környezetben) viszont kevésbé játszik szerepet.

E tendencia természetesen nem csupán a magyar filmek sajátossága, habár a környező kelet-európai országok filmes tendenciáihoz, például a román újhullámos csoportokhoz képest valóban elmaradt a hazai mozgóképes közeg.

Kis Hajni első játékfilmje, a Külön falka nemcsak e hiányt enyhíti, hanem egy – reményeink szerint a jövőben sokak által követendő – új irányt mutat a hazai filmkészítés közegében. A Külön falka két főszereplője Tibor és Niki, a kidobóként dolgozó apa és a tizenkét éves lánya. Niki nagyszüleivel él, az iskolában pedig kisebb-nagyobb csínyeket követ el. Amikor pedig a lány megtudja, hogy apja kiszabadult a börtönből, a nagyszülői tiltás ellenére megkeresi a férfit. A Külön falka az apa és lánya közötti kapcsolat alakulását követi végig: hogyan közelít egymáshoz a dührohamait sokszor erőszakkal levezető apa és a szülei nélkül élő, életét füllentésekre alapozó lánya.

A Külön falka társadalmi szemlélete, úgy vélem, két filmes mozgalommal, hagyománnyal is kapcsolatba hozható, legalábbis közvetve. (E források természetesen nem kizárólagosak, illetve nem is direkt hatásként veszem sorra őket, hiszen a rendezővel készült interjúkból nem derül ki egyértelműen az, hogy ő maga milyen konkrét hagyományokra támaszkodott. A film értelmezéséhez azonban fontos adaléknak tartom ezen irányok ismertetését.)

Egyrészt a rendező társadalmi helyzetekre, problémákra érzékeny reflexiója nem újkeletű a magyar filmtörténetben. A ’69-es alapítású Szociológiai filmcsoportot! és a későbbi, ’70-es évekbeli Budapesti Iskola nevű filmes mozgalmak szociográfiai és szociálpszichológiai célkitűzéseiket játékfilmes és dokumentumfilmes, illetve fikciós játékfilmes formákban próbálták megvalósítani.

Habár ezen alkotások viszonya a „valóságfeltáráshoz” és a „valósághoz” mint konstrukcióhoz elvi meggyőződéseik miatt különbözik Kis filmjétől, szociológiai szemléletük, elkötelezettségük, társadalmi szerepvállalásuk és az alkotói folyamat etikai megközelítése egyaránt eszünkbe juthat a Külön falka megtekintésekor.

A film- és formanyelvi elemek mind az előbbi csoportok, mind Kis Hajni alkotásában a társadalmi szemlélethez és a témához idomulnak, de ez különböző módon valósul meg: az előbbiek dokumentarista, stilizációt mellőző megoldásai helyett a Külön falka a játékfilm eszköztárát kihasználva tárja elénk a film cselekményét.

Ez a műfaji választás pedig a másik kapcsolódási pont felé mutat:

ha nemzetközi kontextusban szeretnénk elhelyezni a filmet, fontos párhuzam vonható többek között a belga rendezőpáros, a Dardenne-testvérek alkotásaival.

Az ő filmjeik főszereplői munkásosztálybeli egyének, akik egy olyan új világrendben küzdenek a méltóságteljes túlélésért, amely számukra főként a szegénységgel, munkanélküliséggel és társadalmi széthullással szolgál. Az amerikai filmteoretikus és irodalmár, Philip Mosley a rendezőpáros alkotásait a „felelős realizmus” jelzővel illeti, amely úgy vélem, Kis filmjével kapcsolatban is helytálló: a Dardenne-fivérek nem vitatják el az egyéni felelősség számonkérhetőségének legitimitását, felhívják azonban a figyelmet az egyének társadalmi beágyazottságára és az ebből következő (részleges) determinációra is.

Az egyéni sorsokat bemutató filmjeikben dramatizálják a szereplőik problémáit, aggályait, az ezekkel való küzdelem viszont egy folyamatosan látható társadalmi-gazdasági háttér előtt játszódik le. (Philip Mosley: The Cinema of the Dardenne Brothers. Responsible Realism, London & New York, Wallflower Press, 2013. 8–9.)

Meglátásom szerint tehát a Külön falka – csakúgy, mint Kis korábbi rövidfilmjei, a Szép alak és Az utolsó hívás esetében – a társadalmit ábrázolja az egyén sorsának dramatizálásán keresztül.

A film egyik legemlékezetesebb jelenetében Tibor és Niki egy gálaesten vesznek részt, ahol a férfit biztonsági őrként alkalmazzák, míg lánya titokban ételt csen az asztalokról. Amikor ezt észreveszi a vezetőség, Tibort a helyszínen kirúgják, a férfi válaszul tálat ragad, megtölti azt az est résztvevői számára előkészített ételekkel, majd a jól láthatóan meghökkent és zavart vendégek között elfogyasztja azt.

E rész értelmezhető egyfajta utalásként is Ruben Östlund Négyzetének ikonikus vacsorajelenetére, amelyben a svéd arisztokrata és gazdasági elit estjét bolygatja meg a majmot alakító performőr előadása. Hasonlóan az utóbbihoz, Tibor falatozása is a nyílt osztálykonfliktust reprezentálja: a budapesti felsőközép-felsőosztály gálájának nyugalma pár pillanat alatt szertefoszlik a gazdasági és kulturális értelemben nem „odaillő” apa és lánya jelenléte hatására. E jelenet „inzultus” jellege az, amely leginkább alátámasztja a film „konszenzuális” jellegét.

Bagi Zsolt értelmezésében a konszenzuális tömegkultúra alapja és célja a közös érzék termelése, a látható újrastrukturálása: az e kategóriába sorolható alkotások hozzáférhetővé tesznek különböző perspektívákat és kitágítják a befogadó számára az érzékelhető világ határait. [1]

Márpedig Kis Hajni filmjének tétje ez: megtalálja-e azt a filmnyelvi és történetmesélési módot egy adott társadalmi probléma, szituáció ábrázolására, amelynek révén ahelyett, hogy szánalom vagy – a magyar filmek esetében  sajnálatos módon gyakori– vicc tárgyává tenné a társadalom alacsonyabb osztályaiba tartozókat, tágulni kezd a néző tapasztalati horizontja. A Külön falka vacsorajelenete egy olyan explicit konfliktust ábrázol, amely félreérthetetlen módon tárja elénk a társadalmunkban meglévő gazdasági-kulturális egyenlőtlenségeket.

A film szereplőinek, eseményeinek, fordulatainak bemutatása nem felületes vagy felszínes: Kis a köztük lévő komplex összefüggésrendszereket próbálja meg feltárni. A szereplők közti viszonyrendszerek egyik legszebb és kifejezőbb szimbóluma a fa motívuma, amely időnként hangsúlyosan, disznarrációs, a történetet előre nem mozdító elemként jelenik meg: a szereplők gyakran ülnek egymásnak háttal vagy egyedül a fa tövében, hosszasan szemlélve a lombkoronát.

Kis egy interjúban utal is rá, hogy a fa szimbolikája a gyökereket jelképezi: a kislány filmvégi visszatérése a fához egyfajta megértésként is felfogható, annak tudatosítása, hogy ő honnan, milyen családból jött, és ez miként befolyásolja jelenbeli helyzetét, személyiségét. A személyiség megformálásának problémája nem korlátozódik a „szerethető” vagy „utálatos” kategóriákra, hanem más motiválja: az adott egyéneken keresztül bemutatni társadalmi problémákat.

Képkocka a Külön Falka című filmből.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Kis karakterei csupán tipikus jegyeket mutatnak fel: a forgatókönyvírók (Kis Hajni és Szántó Fanni) bravúrja éppen abban rejlik, hogy a szereplők aprólékosan kidolgozott társadalmi hátterének ábrázolása mellett teret engedtek Tibor és Niki egyéni nézőpontja érvényesülésének. E két, egymástól nehezen elválasztható szint – személyesség és társadalmiság – viszonya leginkább azokban a disznarrációs törekvésekben tematizálódik, amelyek hétköznapiak és személyesek (egy gesztus, mozdulat, szófordulat vagy külsődleges jegy), ám pontosan tükrözik a szereplők társadalmi állapotát.

Tibor reakciója a banki ügyintézés hosszadalmas, bürokratikus folyamatára; az apa és lánya által vágyott két cipő nézegetése az interneten; Niki hezitálása a közvetlen közelében lévő és könnyen elcsenhető pénztárca előtt; vagy az a rövid jelenet, amelyben az egyik legjelentősebb társadalmi konfliktus bontakozik ki csupán két-három szó elhangzása mellett: a munkásszálláson Tibor el akarja küldeni a cigány származású embereket, akik ugyanakkor szeretnék használni a közös konyhát, mint ő és Niki. Apja erőszakos verbális és testi fenyegetésére Niki reakciója az, hogy egyetlen mozdulattal arrébb húzza a serpenyőt a gáztűzhelyen, így a másik két ember is el tudja készíteni a vacsoráját.

Kis filmjét nem a fordulatos cselekmény vagy a szereplők meglepő cselekedetei viszik előre. A rendező éppen a szereplők tettei mögött húzódó mozgatóerőt, motivációkat mutatja be: nagy gonddal ábrázolja karakterei társadalmi helyzetét és az őket érő mindennapi impulzusokat.

A Külön falka dokumentarizmusa azonban nem a korábban említett magyar filmtörténeti hagyományokra részben jellemző, rideg távolságtartásban ragadható meg, hanem a Dardenne-fivérekhez hasonlóan Kis Hajni is empatikusan viszonyul a szereplőihez. Megértjük, hogy mennyi mindent jelent Niki számára a régóta áhított cipő vagy édesanyja fülbevalója, hogy miért okoz valódi küzdelmet Tibor számára a lányával való kommunikáció; hogy miért akarja megakadályozni kettejük kapcsolatát a nagymama, és végül azt is, hogy a szabadságot jelentő spanyol útról miért fordul mégis haza apa és lánya.

Kis nem a fősodorbeli filmek ismert eszközeivel éri el a film drámai hatását, hanem azáltal, hogy úgy mutatja be szereplői hátterét, ami a kortárs magyar – és nemzetközi! – színtéren ritkaság.

Nem azért szorul össze a torkunk a film számtalan pontján, mert megszeretjük a szereplőket, és azonosulunk velünk, hanem azért, mert olyan szociális mintázatokat ismerünk fel bennük, amelyekkel talán így vagy úgy találkozhattunk, de oly módon még nem váltak hozzáférhetővé számunkra, mint ahogy ebben a filmben tapasztalhattuk.

Ez a fajta megértés azonban nem összekeverendő a „beleéléssel”: Kis nem csupán érzelmi bevonódást nyújt a néző számára, hanem a film szereplőinek perspektívájával, nézőpontjával ismertet meg bennünket. Ez pedig sokkal több, mint a karakterekkel történt események dramatizálása és az annak hatására fellépő emocionális reakció.

Ezek alapján a Külön falka nem, vagyis nem elsősorban a szeretetről szól. (vö. Váratlanul megérkezett az év egyik legjobb filmje) A szereplők társadalmi hátterének aprólékos, szinte szociológiai mélységű bemutatása éppen azt szolgálja, hogy a néző lehetőséget kapjon arra, hogy a film eseményeit a szereplők perspektívájából szemlélje.

A Külön falka egyik legnagyobb erénye, hogy nem a már mainstreamnek számító, szánalomra vagy sajnálatra építő szegény- és munkásosztálybeli ábrázolást működteti, hanem empátiával és megértéssel fordul alakjai felé, akik így önálló ágenciához jutnak.

Természetesen fontos az apa-lánya közti kapcsolat érzelmi vetülete is, ám a filmben sokkal hangsúlyosabb az, ahogyan e viszonyt az adott társadalmi helyzetükben próbálják felépíteni.

Így pedig az kerül a fókuszba, hogy hogyan élnek meg bizonyos szituációkat más, tőlük jobb körülmények között élőkhöz képest. Mert más egy díszvacsorára vendégként vagy egész éjjel strázsáló biztonsági őrként érkezni; más az iskolaigazgató előtt ülni szülők nélkül, és más egy terepjáróval érkező anyukával; más egy boldog, jómódú családban élni, vagy hazudni magunknak egy boldog, jómódú családot.

A Külön falka ezeket a társadalmi konfliktusokat hangsúlyozza és élezi ki: ezek észrevétele nélkül viszont a film nem volna több egy kedves-szomorú, apa-lánya kapcsolatot bemutató alkotásnál. Az egyének személyes sorsai és a köztük lévő viszonyok ábrázolása sokkal általánosabb társadalmi kérdések felé mutatnak, amelyek nem merülnek ki a – kortárs magyar filmekre igen jellemző – magyarországi politikai helyzet kizárólagos kritikájában. Kis sokkal inkább olyan rendszerszintű problémákra fókuszál, amelyek nem, vagy csak nagy nehézségek árán oldhatók meg az egyének szintjén.

A film befejezése pedig éppen e belátásra reflektál: Tibor és Niki kalandja nem romantikus spanyolországi roadmovie-ként folytatódik, sem pedig a rendőrök elől menekülő Bonnie és Clyde-történet apa-lánya verziója, hanem visszatérés oda, ahonnan jöttek: a halvány fényekkel megvilágított pesti lakótelepre. Az ő történetük nem az egyéni győzelem meséje, hanem azoké, akiknek élete alig jelenik meg a mozivásznakon. Bizakodjunk, hogy Kis Hajni filmjével valami elkezdődött.

[1] – Bagi Zsolt: Az esztétikai hatalom elmélete. Kulturális felszabadítás egy újbarokk korban, Budapest, Napvilág Kiadó, 2017. 107–109.)

Kiemelt kép: Részlet a Külön Falka című filmből.