Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bízhatnak-e Dobrev Klárában a baloldaliak?

Karácsony Gergely visszalépése után Márki-Zay Péter mellett Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció jelöltje maradt talpon miniszterelnök-jelöltként az ellenzéki előválasztás második fordulójára. A DK Európai Parlamenti képviselője, az EP egyik alelnöke és – sok kritikát és ellenérzést kiváltva – Gyurcsány Ferenc, pártja elnökének felesége számos téren igyekszik kihívóival, illetve immár kihívójával szembeni különbségeit hangoztatni.

Ennek része természetesen az előválasztás során már jól megszokott hatalomtechnikai esélylatolgatás, hogy kinek van nagyobb esélye legyőzni a Fideszt, ha beáll mögé az ellenzék, kinek van és kinek nincs pártszervezete, kinek látványosabb a támogatói bázisa, ésatöbbi.

Ezen túl azonban a két jelölt, pláne Karácsony visszalépése után igyekszik a baloldali szavazókra is rárepülni, ami Dobrev kampányában különösen nagy hangsúlyt kapott.

A DK jelöltje rendszeresen hangsúlyozza, hogy baloldali programot képvisel, pártját és programját baloldaliként festi le.

Noha kormányon nem volt, a Demokratikus Koalíciót az elmúlt tíz év politikája alapján a leginkább liberális pártként szokás számon tartani, amely olykor inkább jobboldali, olykor inkább baloldali liberális programelemeket hirdet.

Bár az elmúlt években megfigyelhető a párt szociálliberális karakterének megszilárdulása, a szociáldemokrácia alapvető eleme, tehát a tőke hatalmával szemben a dolgozók érdekeinek következetes felkarolása ezidáig nem volt jellemző a pártra. Ez nem is meglepő, hisz a párt ideológiai forrásvidéke mégiscsak az MSZP 2000-es évekbeli harmadik utas modernizáló, majd a 2008-as válság során a megszorító politikákhoz foggal-körömmel ragaszkodó Gyurcsány-kormányok környékén található. Lássuk hát, miben áll – vagy nem áll – a DK jelöltjének harcos baloldali politikája?

A versenyképesség és a racionalitás apostola

Dobrev nem árul zsákbamacskát azzal, hogy a piacon keresi a társadalom problémáinak megoldását – amiben egyébként nem tér el se Márki-Zaytól, se Karácsonytól. Az úgynevezett „reálpolitikát” képviselő piacpárti politikusok baloldala a piac megfelelő korlátozásában látja a társadalmi igazságtalanságok megoldását, ami a globális kapitalista rendszer konjunktúrás időszakaiban valóban megoldásnak hatott, hogy aztán a ciklikusan bekövetkező recessziós időszakokban sorra töröljék el a kormányok az elért vívmányokat a tőke jövedelmezőségének biztosítása érdekében.

A DK jelöltje számos fórumon és a VDSZ konferenciáján is hangsúlyozta, hogy úgynevezett fejlesztéspolitikát kíván folytatni, ami alatt a gazdaság termelékenységének növelését, és a gazdaságszerkezet átalakítását érti. Ehhez kapcsolódóan érdemes megjegyezni, hogy az általános baloldali nézőpont szerint a gazdaságnak a társadalmi célokat kell szolgálnia, ebből a szempontból Dobrev érvelése sajátos, hiszen a gazdaság hatásfokának növelését jelöli meg célként, és ehhez keresi a társadalom átalakításának eszközeit, amivel persze nincs egyedül a harmadik utas fordulaton átesett elvtársak közt. Az oktatás fejlesztésének szükségességét például azzal indokolja, hogy kiművelt emberfőkkel az ország versenyképesebb lesz, de a munkás érdekképviselet fontosságát is hasonló érvekkel indokolja. Mint a VDSZ konferenciáján elmondta, a XXI. század elején tévút a munkások kizsákmányolhatóságára építeni az ország versenyképességét, melynek záloga az egészséges, képzett és kiegyensúlyozott, a létbizonytalanságtól nem szorongó munkaerő.

Ugyanígy, a fiatalok elvándorlását is versenyképességi hátrányként kezeli, és a megfelelően működő egészségügyi és szociális ellátórendszerre is emiatt van szükség véleménye szerint. Kétségtelen, hogy a minőségi és hozzáférhető közszolgáltatások megléte természetesen számos társadalmi haszonnal jár.

Az ugyanakkor aggasztó, és nem tipikusan baloldali álláspont, hogy a magánegészségügyi szolgáltatások igénybevételét lehetővé tenné bizonyos részig a TB terhére.

Ez ugyanis óhatatlanul azzal jár, hogy közpénzből finanszíroznak olyan magánszolgáltatást – ezzel a tulajdonosokat juttatva közforrásokhoz – melyek létrehozása, fenntartása és üzemeltetése a klasszikus, kapitalizmuson belül gondolkodó jóléti elképzelés szerint az állam feladata kellene legyen, a minél szélesebb körű hozzáférés biztosításával.

A politikus tehát elsősorban az ország gazdasági teljesítőképessége és a számtalanszor hangsúlyozott versenyképesség növelése eszközének tekinti a társadalom jólétét és jóllétét elősegítő intézkedéseket. Ami nem hagy sok kérdést azzal kapcsolatban, hogy valójában a liberális agenda szociálisan érzékenyre fazonírozott változatával állunk szemben, aminek saját koherenciája biztosítása érdekében magyarázattal kell szolgálnia arra vonatkozólag, miért is támogat nem közvetlenül értéktermelő ágazatokat, például a fent említett oktatást és egészségügyet. Nevesül a társadalom munkaképességének újratermelése szempontjából.

A politikus számos alkalommal hangoztatta, hogy a racionalitás talaján áll – ez a neoliberális politika kódnyelvén azt a „gazdasági racionalitást” jelenti, mely a piaci verseny és a növekedés racionalitását állítja a középpontba, az „ország” vagyis a gazdaság hosszú távú elementáris érdekeinek szolgálatában.

Érdekegyeztetés, elmúltnyolcév és EURÓPA!

Dobrev a VDSZ konferenciáján – elsősorban vélhetően a résztvevők nosztalgiájára appellálva – a 2010. utáni kormány egyik legnagyobb hibájaként a szakszervezetek érdekérvényesítő képességének a csorbítását rótta fel – nyilván nem függetlenül attól, milyen közönségnek beszélt. Visszautalt arra is, hogy 2010 előtt voltak a szakszervezetek, a versenyszféra és a kormány közötti érdekegyeztető fórumok, melyek egyébként ma is léteznek, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a 2010 előtti kormányok is jeleskedtek eljelentéktelenítésükben. Hogy milyen fórumokra utalt, azt ugyanakkor nem részletezte.

A rabszolgatörvényt is a kormány számlájára írta – nagyon helyesen – arra ugyanakkor elfelejtette emlékeztetni közönségét, hogy a Gyurcsány-kormány is rendelkezett új Munka Törvénykönyvére vonatkozó tervekkel, ami jelentősen „rugalmasabbá” vagyis munkáltatóbaráttá tette volna a munkajogi szabályozást, ami miatt komoly kritikákban is részesült.

Azt, hogy a munkafeltételeket végül a Fidesz rugalmasította, nem a korábbi kormány akaratán múlt, hanem azon, hogy Gyurcsányék a korábbi MT kiegészítéseivel operáltak* – bár így is számos engedményt tettek a tőkének a munkával szemben.

Frissítés, X. 16.

Nagyjából harminc éve többé-kevésbé ugyanaz a személyi kör írja a Munka Törvénykönyve aktuális verzióit, részben attól függően, hogy ki van kormányon. Az egyik nagy autógyár ügyvédje a fő szerzője a 1992-es és a 2012-es verziónak is. Emellett jelentősebb szerepe van még több más jogász professzornak és ügyvédnek. Már a régi munka törvénykönyvét is folyamatosan rontották, elég megnézni azt, hogy eredetileg két hónap volt a munkaidőkeret, 2012-re viszont már négy hónap volt a főszabály. Szintén jellemző, hogy amikor a Bajnai-kormány a munkanélküliséget több túlóra lehetőségével kívánták kezelni 2009-ben. Európai összehasonlításban egy kifejezetten munkáltatóbarát törvény volt, ugyanakkor utólag, a 2012-eshez viszonyítva kelt nosztalgikus érzéseket. Egy forrásunk cikkünk megjelenése után jelezte, hogy a szocialista kormányok idején – a cikkünkben korábban megfogalmazott állítással ellentétben – valójában nem volt új MT-tervezet. Jogászok egy köre írt egy koncepciót, de akkor ezt elvetették, azonban ebből a koncepcióból alkották meg az új Munka Törvénykönyvét 2012-ben.

A politikus az Európai Unióban elért munkásbarát sikereit is előszeretettel veszi elő, ilyen többek között az uniós minimálbér, amiért valóban becsülettel küzdött, miután annak idején EP-kampányának is sarkalatos pontját képezte. Ennek keretében az EU valamennyi tagállamában kötelező lenne méltó megélhetést biztosító minimálbért előírni, és elősegíteni a munkásság nagyarányú szervezettségét – vagyis a szakszervezetesedést – valamint a kollektív béralkukat. A tervezet mindazonáltal, mellyel úton-útfélen büszkélkedik, számos hiányosságtól szenved, ahogy arra az Európai Szakszervezeti Szövetség is felhívta a figyelmet, és még ezeken kívül is temérdek kiskaput hagy nyitva az egyes tagállamok számára hogy a tőkének kedvező szabályozásokat alkossanak.

Ingoványos talaj, de aggasztó, hogy a DK jelöltje a rabszolgatörvényt tisztán orbáni ármányként aposztrofálja, és nemcsak amiatt, hogy pártelnökének miniszterelnöksége idején zavarba ejtően hasonló módon kívánták szabályozni a munka világát. Mint mondta, a német szakszervezetekkel tárgyalva ahhoz az információhoz jutott, hogy nem a német nagytőke kérte az Orbán-kormányt, hogy a rabszolgatörvény útján kedvük szerint alakítsa a Munka Törvénykönyvét. Elmondta, hogy tudtával

„a német autógyárak ugyanazt a tisztességes adórendszert, tisztességes Munka Törvénykönyvét, tisztességes munkafeltételeket kell, hogy biztosítsák Magyarországon, mint amilyeneket Németországban is. Nem kell attól félni, hogy emiatt elmennek az országból.”

Noha kétségkívül igaz, hogy a nemzeti burzsoázia is profitál a szabályozásból, nem szabad elfeledni, hogy az új Munka Törvénykönyvét a német multinacionális cégek is kitörő örömmel fogadták, sőt: Szijjártó maga jegyezte meg, hogy a német multik érdekében hozták a szabályozást, a nyugati tőkések pedig nem tiltakoztak a kijelentéssel szemben.

Természetesen elképzelhető, hogy nem a német multik kérték a szabályozást, vagy nem úgy, és mindössze valamiféle félreértésről van szó annak ellenére, hogy volt olyan német cég, ami maga is kijelentette, hogy a munkásokat kizsigerelő munkajogi szabályozás elengedhetetlen a működéséhez. De a német sajtó szerint is elégedettek a német cégek a magyar kormány ez irányú munkásságával, ami nem mellesleg bensőséges viszonyt ápol a legerősebb európai gazdaság tőkésosztályával. Vagyis a NER gazdasági, valamint munkát érintő intézkedései nem állnak különösebben messze attól, ahogy a német gazdasági szereplők elképzelik – ami a német-magyar kormányközi viszonyokra is jelentős hatással van.

Elképzelhető, hogy a DK-s jelölt kormánya nem lenne olyan mélyen a német tőke zsebében, mint a NER, ugyanakkor ehhez radikálisan eltérő gazdaságpolitikát kéne folytatnia elődjeihez képest, aminek nem látszanak jelei.

Mindazonáltal aggasztó, hogy esetleges kormányra kerülése esetén nem védené-e hasonló vehemenciával a német tőkét, mint a szakszervezeti konferencián.

Az ugyanakkor mindenképp üdvözlendő, hogy a jelölt megszüntetné a multinacionális cégeknek kirívóan kedvező körülményeket biztosító, egységesen 9 százalékos társasági adót – e tekintetben úgyszintén kérdés, hogy nyugati szövetségesei mit szólnának a tervhez.

Ha már a gazdagok sokat kapnak, jusson valami a szegényeknek is

Tatabányai utcafóruma után sikerült megkérdeznünk a jelölttől, hogy mit kezdene a CSOK-kal és a jellemzően adóvisszatérítés formájában létező családtámogatásokkal. Dobrev emlékeztetett arra, hogy a családok mindössze tíz százaléka tudta igénybe venni a kormányzati támogatásokat, egyszersmind felemlegette azt is, hogy a támogatások háromnegyedét elnyelte az ingatlanok árának emelkedése, miközben a gyerekvállalási kedvet kevésbé ösztönözte. Mint mondta,

„nem egyszerűen igazságtalanul volt létrehozva a CSOK rendszere, hanem pancser módon kivitelezve”.

Tehát noha látja a problémát, kiállt amellett, hogy bizonyos formában szükség van CSOK jellegű támogatásokra. Kifejtette, hogy a jelenlegi támogatásokat nem szüntetnék meg, hanem átalakítanák, oly módon, hogy a szegényebb gyereknevelő családok is igénybe vehessék:

„nekem nem azzal van a bajom amit ad, hanem azzal, amit nem ad”.

Dicséretes, hogy Dobrev Klára a szegények előtt több lehetőséget nyitna meg, kérdés marad, hogy mi indokolhatja baloldali szempontból a perverz, vagyis a forrásokat a szegényektől adók formájában elvonó és a gazdagokhoz támogatások formájában juttató újraelosztás fenntartását. Hovatovább magának az adóvisszatérítési rendszernek a továbbvitelét, ami jellegéből fakadóan azoknak kedvez, akiknek magasabb adóalapból, tehát magasabb bér alapján juttat vissza. Ezzel szemben egy igazságosan működő rendszer a jövedelem és a rászorultság alapján támogatná a családokat.

El kell(ene) venni!

Mármint nem a gazdagok családtámogatását, hanem a kormányzati oligarcháknak és a kiemelt beruházásoknak juttatott állami milliárdokat, legalábbis a Demokratikus Koalíció jelöltje szerint.

„El kell venni Mészáros Lőrinctől, Tiborcz Istvántól, meg a GDP hat százalékát kitevő kiemelt gazdasági támogatásoktól.”

Ami kétségkívül helyes irány, a kormánypártokhoz kötődő személyek gyarapodásával szemléltetni a tőkés rendszerrel fennálló problémát azonban félrevihet. Ugyanis a kizsákmányolásnak nincs színe, és lehet, hogy a kormányközeli üzletemberek több vagyont halmoztak fel illegálisan mint a politikailag nem kifejezetten támogatottak.

Emellett ugyanakkor egy gazdasági struktúrákra érzékeny politikának arra is reflektálnia kell, hogy a jelenlegi gazdasági berendezkedésben a vagyonosak, a tulajdonosi osztály tagjai óhatatlanul is a nép kontójára gazdagodnak, asztaltársaságuktól és politikai nézeteiktől függetlenül.

Arra mégsem kaptunk érdemi választ, hogy az ország többi oligarchájára milyen adót vetnének ki? A jelölt annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy a kirívóan magas kereseteket sújtaná magasabb adókulccsal, amit a középosztály hiányával magyarázott. Az igazságos, sávos, progresszív adórendszer azonban úgy épülne fel, hogy a keresetekkel arányosan növekszik a beszedett adó mértéke, a társadalom jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően. Itt érdemes megjegyezni, hogy egy – tőkés rendszeren belül létező – adópolitika akkor lenne baloldali szempontból ambiciózus, ha része lenne a vagyonadó is, valamint a tőkejövedelmek megadóztatása.

Összességében a DK jelöltjéről elmondható, hogy kétségkívül balra áll Márki-Zaytól, eddigi kijelentései alapján nem várhatjuk, hogy a baloldali értékek és politika harcos képviselőjévé válna. Bár Joe Bidentől, az Egyesült Államok elnökétől sem vártuk volna, hogy ily mértékben magáévá teszi a keynesiánus, a liberális fősodorhoz képest igazságosabb elveket és politikákat – nem mellesleg a társadalmi-gazdasági realitásokból fakadó kényszerhelyzet miatt.

Márki-Zay Péterrel folytatott tévévitájukon is kiderült, hogy a Közös alap program miatt a két jelölt voltaképpen nem áll egymástól különösebben messze – a cselekvési tervek közötti különbség halovány, ami leginkább abból adódik, hogy a DK jelöltje még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy megszorításokra készülne kormányra kerülése esetén.

Ez azonban éppúgy kevés, mint a hódmezővásárhelyi jelölt programja. Ahhoz ugyanis, hogy valaki jó eséllyel pályázzon a baloldali gondolkodású emberek és csoportok támogatására, el kell köteleződnie a fennálló fenntarthatatlan és igazságtalan gazdasági és társadalmi rendszer legalább bizonyos szintű felforgatása mellett.

Itt nem forradalmi változásokra kell gondolni, melyeknek az Unió és a globális tőkés rendszer berkeiben aligha van realitásuk.

De az Európai Parlament alelnökétől még csak a szövetkezetesítésről, a földreformról vagy a dolgozói tulajdon kiterjesztéséről sem hallhattunk egy szót sem – pedig ezeket még a jelen rendszeren belül is végre lehetne hajtani. Ehhez minden bizonnyal fel kellene venni a harcot a nemzeti tőkésosztállyal – és hát itt kezdődik a baloldali politika. Dobrev ezzel szemben minden kétséget kizáróan egy liberális programot képvisel, még ha szociálisan érzékenyet is. A baloldal támogatását azzal érdemelhetné ki, ha – ahogy a fenti fejtegetésekből kiderül – kimondaná azokat az alapvetéseket, miszerint a kapitalista társadalom- és gazdaságszervezés alapját képező egyenlőtlen hatalmi és tulajdonviszonyokból fakadnak azok az ordító igazságtalanságok, melyekre egyébként szépségtapaszt helyezne programjában. És legfőképp akkor, ha az ezen igazságtalanságok elleni küzdelmet tenné politikája sarokkövévé. Ezt azonban kétségkívül hiába várnánk a DK jelöltjétől.

Ha esetleg kormányra kerülne – a rendszer kárvallottjai, a létminimum alatt élők talán megkönnyebbülhetnének némiképp, de helyzetük szignifikáns változására aligha számíthatnának.

Pedig az országnak és népének erre lenne szüksége. A talpon maradt jelöltek egyikétől sem kaphatják meg.

*Cikkünk korábbi verziójában azt írtuk, hogy a Gyurcsány-kormány idején a Parlament elé került az új Munka Törvénykönyve. Ez ebben a formában nem igaz – noha a koncepció létezett, végül nem nyújtották be, ezt a Fidesz tette meg a kormányváltás után. Mint keretes kiegészítésünkben jeleztük, a Gyurcsány-kormány idején az aktuális MT módosításaival operáltak a törvényhozók.

Címlapkép: Mérce fotó