Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Henkel szerint „nélkülözhetetlen”, hogy egy héten akár 68 órán át dolgoztassanak

Ez a cikk több mint 5 éves.

Közleményt adott ki a német Henkel vegyipari cég magyarországi leányvállalata, miután kiderült: már a rabszolgatörvény hatálybalépése előtt heti 68 órás munkaidőkeretet vezettek be. Ez magyarul azt jelenti, hogy a cég körösladányi gyárában

a dolgozók hétköznapokon napi 12, a hétvégén még plusz 8 óra munkára lehetnek kötelezve.

A cég szerint az egyenlőtlen munkaidőbeosztást – azaz a munkaidőkeretet –, a rugalmasság érdekében alkalmazzák, ami a folyamatosan változó piaci igényekhez való alkalmazkodáshoz a körösladányi gyár gyártási folyamataiban nélkülözhetetlen. Hangsúlyozzák, hogy a munka törvénykönyve legutóbbi módosításának apropóján nem fognak változtatni ezen gyakorlatukon.

A továbbiakban a 68 órás keretet azzal védi a közlemény, hogy már 2002 óta lehetővé teszi a munka törvénykönyve, hogy a rá következő évben kollektív szerződésben vezették be és hogy milyen magas béreket és egyéb juttatásokat élvezhetnek a körösladányi és környékbeli dolgozók.

„Határozottan úgy gondoljuk, ezzel a pozitív gyakorlattal a Henkel felelősségteljes munkáltatóként jár el munkavállalói védelmében, miközben törekszik a versenyképes működés fenntartására.”

A Henkel a helyi közösségben való szerepvállalását is kiemeli: „…önkéntes munkatársaink által fenntarthatóságra oktatjuk a fiatal generációt a környező települések általános iskoláiban…” – írja a vegyipari cég, majd így folytatja:

 „a már tradicionálisnak nevezhető Henkel Majális rendezvényein nemcsak munkatársaink és családtagjai, de a helyi közösség tagjai is ingyenesen vehetnek részt.”

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) volt főtitkára a Henkel munkaidőkeretének kiszivárgása után a Portfolio.hu-nak azt nyilatkozta:

„ekkora munkaterhelés (heti 68 óra) mellett egyáltalán nem marad szabadideje és magánélete a dolgozóknak.”
Ennek ellenére nem a Henkel az egyetlen cég, ahol készen állnak a munka törvénykönyve által nyújtott lehetőségekkel.