Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nekünk azért jobb véleményünk van magunkról annál, hogy a kormányunk hangulatjelekkel kommunikáljon velünk

Ez a cikk több mint 2 éves.

Maguk a nemzeti konzultációk eddig is a potenciális kitöltők – az állampolgárok, az emberek, a nép – hülyének nézéséről szóltak, aminek egészen nagy irodalma van már. Mindehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy a kormánypropaganda által súlyos közpénz-milliárdokból legyártott, irányított, manipulált kérdések problémája mellett akkor sem szabad egy vállrándítással elmenni, ha kétszázhuszadszorra ismétlődik meg. Kifejezetten így van ez olyankor, amikor a korábbi, súlyosan pofátlan kérdőívek tartalmához képest is sikerült szintet lépni.

Az „Ugye, azt szeretné Ön is…?” típusú, legújabb kérdéscsomaghoz a korábbiakhoz hasonlóan most is társul egy annak kitöltésére buzdító plakátkampány, amelyre magukhoz a kérdéskhez hasonlóan szintén joggal lehet mondani, hogy bizonyos értelemben új minőséget képviselnek: ez az emojis (vagyis weboldalakon és elektronikus üzenetküldésben használt piktogramok és hangulatjelekkel operáló) kormányplakátok eddig ismeretlen, ám első ránézésre is bizarr műfaja.

Mielőtt bármit is gondolnánk a konkrét üzenetről, érdemes felidézni, mit mondott az emojik használatáról Rácz Zsófia helyettes államtikár tavaly a Magyar Nemzetnek:

„Ne nézzük le az emojikat! Miért baj az, ha egy fiatal képes kifejezni a véleményét akár egy kis ábrával is? Bizonyos felületek nem az elmélyült beszélgetések terepei, ott nem a hosszan kifejtett álláspontokat kell keresnünk.”

Mivel a fiatalokért felelős helyettes államtitkárt akkor kifejezetten a fiatalokkal való kommunikációról kérdezték, érdemes a mostani plakátkampány kapcsán is elgondolkodni azon, hogy a kékplakátos emojik vajon csak nekik szólnak-e. Ha ránézünk a KSH hazai internethasználati korfájára, az nem igazán indokolja, hogy bármiféle életkori törésvonalat vélelmezzünk a kormány üzeneteinek címzettjei között, legfeljebb talán a 60 év alattiak és felettiek között érdemes némi distinkciót tenni, ami a célcsoportot illeti. (Persze az internetpenetrációt bemutató adatok önmagukban nem mondanak el sokat arról, hogy ki az, aki tudatosan használja is az emojikat, de ha abból indulunk ki, hogy a különböző chatprogramok gyakorlatilag tálcán kínálják, sőt promotálják azok használatát, akkor ez tulajdonképpen majdnem mindegy is.)

A Nemzeti Konzultációban való részvételre buzdító plakátkampány. Forrás: Fekete-Győr András Facebook

Lényeg a lényeg: itt most aligha a Fidesz által legkésőbb a 2019-es önkormányzati választások óta mantrázott „fiatalok megszólításának” lehetünk tanúi, vagy legalábbis biztosan nem kizárólagosan. A nemzeti konzultáció célja – avagy a kormány megbízólevélként lobogtathassa majd a kitöltések számát a következő paralmenti törvénydömping alkalmával – és témái pedig végképp nem arra utalnak, hogy ez a felhívás csak egy szűkebb csoportot célozna. 

Ennél azonban sokkal lényegesebb Rácz helyettes államtitkár másik megállapítása arról, hogy „bizonyos felületek” – jelen esetben a kormányzati plakátok – „nem az elmélyült beszélgetések terepei”. Ez így is van jól: egy plakáton nem esszéket szokás kiadni, hanem a gyorsan befogadható, egyszerű, könnyen megjegyezhető üzenetek felülete. A baj jelen esetben sem ezzel van. 

A probléma azzal kezdődik, hogy az emojik, amelyek az online írott beszélgetés során az arckifejezéseket, gesztusokat helyettesítő, többletjelentést hordozó, de ami még fontosabb, érzelmeket kifejező jelek. (Plusz adalék mindehhez, hogy a hangulatjelek egyik fontos eredeti funkciója, hogy az eltérő nyelvet beszélők is könnyen megértik őket, amire nagy kérdés, hogy mi szükség lenne egy országos plakátkampányban; hacsak nem ezzel kezdődik a kormány nagy, nemzetközi integrációs fordulata, amire a konzultáció tartalmát elnézve kevés az esély.)

A Nemzeti Konzultációban való részvételre buzdító plakátkampány. Forrás: Paróczai Anikó Facebook

Ezzel a fajta, végletesen egyszerűsített kommunikációval pedig a kormány minden eddiginél konyhakészebb, szájbarágósabb formában igyekszik megkerülni a választók kritikai gondolkodását, bárminemű szkepszisét, hiszen a plakátokon látható emojik már önmagukban hordozzák a helyesnek sugalmazott álláspontot is a konzultáció kérdéseire. Korántsem ez az első ilyen alkalom, de most még egy lapáttal rátéve zsigeri reakciókat kiváltó, pusztán érzelmi kérdésekké redukál számos, egyébként rendkívül összetett társadalmi problémát, amiből aztán minden származhat, csak azok értelmes megoldása nem. 

Kicsit konkrétabban fogalmazva: a kormány korábbiakhoz képest is hülyébbnek nézi az embereket.

Az állampolgárok ilyen jellegű kiskorúsítása azért különösen humoros – miközben végtelenül szomorú –, mert legutóbb a „pedofilgúnyába” bújtatott, „gyermekvédelminek” hazudott homofób törvény megmagyarázásakor például a teljes kormány, élen a miniszterelnökkel vagy éppen Szijjártó külügyminiszterrel, azzal védekezett, hogy csak a szülő az, aki kompetens a szexuális nevelés kérdésében, ezért az ő kizárólagos, tudatos és önálló döntésére kell bízni, miről és mikor beszélget a témában a gyermekével.  

„Semmilyen intézménynek, semmilyen NGO-nak nincs abba beleszólása, majd eldöntöm én, mikor és mit mondok az én gyerekemnek ezzel kapcsolatban. […] Miért gondoljuk azt, hogy a szülők rossz döntéseket hoznak? Miért vagyunk ilyen véleménnyel a szülőkről?”

– tette fel a kérdést két héttel ezelőtt Szijjártó Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Azzal kapcsolatban, hogy ki milyen véleménnyel van másokról vagy éppen saját magáról, Orbán Viktor tett néhány hete idevágó kijelentést azon a kormányinfón, amelyen meglepetésszerűen bukkant fel. Akkor a Fudan-projekt transzparenciája, illetve a témában a kormány által megosztott és elhallgatott információk kapcsán, újságírói kérdésre jegyezte meg a miniszterelnök azt, hogy: 

„[…]Nekünk jobb véleményünk van saját magunkról, ha megbocsát. Mi azt gondoljuk, hogy egy kormány mégiscsak egy komoly dolog, tehát akkor kell beszélnie, amikor kellő súllyal és komolyan tud valamit mondani.”

Budapest, 2021. június 10.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2021. június 10-én.
MTI/Koszticsák Szilárd

A kormány tehát – Orbán Viktor szavai szerint – a jelenleg is folyó konzultáció és az azt kísérő kampány során „kellő súllyal és komolyan” üzeni nekünk azt, hogy az állampolgároknak a bevándorlás kérdését egy felrobbanó sárga fejecskénél, a szexuális nevelés témáját pedig egy dühtől piruló emojinál szükségtelen nagyobb mélységekben értelmezniük. Ha pedig ez így van, akkor miért kellene azt gondolnunk, hogy a hatalom kinézi azt a fajta (ön-)tudatosságot és cselekvőképességet az emberekből, amelyre egyébként előszeretettel hivatkozik olyankor, amikor a saját kirekesztő politikáját igyekszik megmagyarázni?

Ezek szerint a Fidesz csak olyankor bízik a választók önállóságában, amikor abban keres legitimációt, de amint erre nincs szüksége – nehogy valaki komolyan elgondolkodjon otthon például az „illegális bevándorlás” virtuális, kreált fogalmán – nem is feltételezi tovább róluk az autonóm döntés képességét.

Ahogyan a miniszterelnöknek a kormányáról, úgy legyen nekünk is jobb véleményünk saját magunkról: csak olyan kérdőíveket töltsünk ki, amelyekkel kellő súllyal és komolyan tudunk mondani valamit, és amelyeknek összeállítói nem néznek teljesen ostobának minket.

Kiemelt kép: A Nemzeti Konzultációban való részvételre buzdító plakátkampány. Forrás: Fekete-Győr András Facebook