Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Fidesz még a méheket is csak a pártpolitika szemüvegén át képes látni, és ez nemcsak a méhlegelőket veszélyezteti

„500 ezer allergiást szivat meg Karácsony – Kamuméhlegelők, allergén gyomok” címmel jelent meg ma reggel a kormánypárti Ripost7 legújabb száma. A lapban egyébként nívós karikatúrák mellett a nemzeti konzultáció teljes szövege is (egy az egyben) szerepel, és három teljes oldalt szántak a méhlegelők kérdésének. A cikkben arról írnak, hogy a méhlegelőkön nincsenek is virágok, hogy ott csak a gaz nő, és hogy ontják a polleneket. Állításaikat az utca embere és „mezőgazdasági szakember” nyilatkozataival támasztják alá, akik szerint allergén fajok nőnek ezeken a területeken. A Főkert szerint ezek az állítások hamisak.

 

A Ripost címlap sokakban felidézheti a Fidelitas múlt hét elején nagy port kavart hakniját is. A kormánypárt ifjúsági tagozatának elitalakulata lekaszált egy olyan harmadik kerületi területet, amit a Főkert a Vadvirágos Budapest projektjének keretén belül méhlegelőnek nyilvánított. Mosolyogva végezték a napszámos munkát, zsákozták be teljesen szakszerűtlenül a levágott szénát, és vágtak bele a területen álló fák törzsébe. 

A Fidelitas akciója csupán az első fizikai manifesztációja volt annak a támadássorozatnak, amit a kormány a szakemberek által megtervezett, átgondolt és koordinált méhlegelő-projekt ellen folytat. A budapesti Fidesz húzóneveitől az országos politikusokon át a kormányzati reklámok anyatején gyarapodó lapokig széles körben hangoztatták, hogy ez csak gaz, és hogy lusta a városvezetés, vagy éppen így akar spórolni – és ahogy a mai Ripost7 illusztrálja, a harc folytatódik!

Pedig, ahogy azt a Főkert szakemberétől megtudtuk, az általuk karbantartott fővárosi területek mindössze kb. 4,5%-át, az összes budapesti zöldnek pedig nagyjából a 0,5%-át teszik ki a méhlegelők.

Így a projektet lustasággal vagy spórolással vádolni abszurd vádnak tűnik, hiszen egyrészt ezeket a területeket is karban kell tartani, csak más követelmények szerint, másrészt ez elenyészően apró része a teljes zöldterületnek.

Az, hogy a kormány nem észérvek alapján támad egy kezdeményezést, hanem saját érdekei mentén, megszokhattuk –  sokkal aggasztóbb azonban, hogy ez a hozzáállás a méhlegelőkön messze túlmutatóan az egész ország rovar- és élővilágát is veszélyezteti.  

„A gaz nem méhlegelő”, üzente a Fidelitas akciója, ami persze igaz. Ahogy azt kérdéseinkre a Főkert szakembere is elmondta, ahhoz, hogy a természetes élőhely a sokévnyi kényszerű nyírás után a természeteshez közelíteni tudjon, és a területre egyébként jellemző vadvirágos mezővé alakuljon, évek kellenek.

Miért jó, hogy magasabbra hagyják nőni az aljnövényzetet ezeken a területeken? A Főkert a kaszálással kapcsolatban elmondta, sajnos úgy látják, az életközösség, élőhely fogalma egyre kevesebb embernek magától értetődő. Ezek a magasra hagyott növények, gyepfoltok többszintű élőhelyeket is jelentenek, más-más mikroklímával az egyes szinteken:

  • A talajszinten, ahol a magas növényzet miatt a nedvesség nem szökik el, párásabb a levegő, mohák telepedhetnek meg, és gombák is, melyek a lebontó folyamatokban játszanak fontos szerepet. 
  • A növényi szárak szárazabb erdeje otthont adhat szöcskéknek, sáskáknak, bogaraknak, pókoknak, rengeteg olyan élőlénynek, melyeket észre sem veszünk, de ha hiányoznak egy élő rendszerből, akkor az hosszú távon nem fenntartható. 
  • A „penthouse” szinten, a virágokon, a pollen- és nektárkedvelők, beporzók (például a lepkék, dongók, méhek, zengőlegyek) találnak terített asztalt. Ők az apró, nem túl feltűnő virágoknak is örülnek, hisz az is lehet táplálék. 

Egy beállt gyep alatt a talajt is többen lakják, mert nem szárad ki teljesen még a nyári aszályban sem, így giliszták, rovarlárvák otthona lehet. Tömören fogalmazva a vadvirágos réten a virág a tetőcserép, de a ház falakból áll.

Hozzátették azt is, e területek a szakavatatlan szemek számára talán ápolatlannak tűnnek, mégis megfelelően karban vannak tartva. Törvényi kötelességüknek megfelelően a Főkert dolgozói rendszeresen parlagfű mentesítik a területeket, a szintén allergén fűféléknél pedig azok hossza nem növeli a pollenképzési képességüket. A rövidebb növények ugyanis ugyanannyi pollent termelnek, mint a hosszabbak. A projekt fokozatosan indult, és a budapesti zöldterületeknek ma is csak töredékét érinti: 

„Az első, kísérleti évben 22 db, összesen 28 hektárnyi területet jelöltünk ki, ezek közül a legnagyobb összefüggő terület az Óbudai-szigeten 6 hektárnyi (a sziget területe közel 100 ha), a legkisebb az Országzászló melletti park mindössze 600 m2-es területe. Összehasonlításképpen Budapest 525 km2-es területének kb. 10%-a zöldfelület (erdők, épített zöldfelületek stb.), ezen felül vannak még a szántók.

A mezőgazdasági területek nélkül tehát nagyjából 5250 hektárról beszélünk, ebből a Főkert a Főváros tulajdonában lévő 600 ha városi zöldfelületet és kb. 860 ha védett területet tart fenn. A többi, növénnyel borított terület állami, kerületi önkormányzati, intézményi, egyházi vagy magán tulajdonú, kezeléséről a tulajdonos gondoskodik. 

Azaz össz-Budapest szinten minden méhlegelő négyzetméterre jut 200 négyzetméter nem-méhlegelő.”

A Fidelitas akciójára talán legyinthetnénk is, de ez a hektikus, a pártpolitikai érdekeket és a kommunikációt a lényegi kérdések fölé helyező hozzáállás sajnos általában is jellemző a kormány környezetvédelemhez való viszonyára. Ez pedig jóval nagyobb és sokkal nehezebben helyrehozható károkat okozhat, mint néhány négyzetméternyi méhlegelő elvesztése.  

Példaként említhetnénk az egyébként doktori dolgozatát is a méhészet témájában író agrárminiszterünk, Nagy István napraforgóként irányt váltó kommunikációját a beporzók védelmének helyes módjairól.

 A „Mentsük meg a méheket és a gazdákat!” egy európai polgári aláírásgyűjtő kezdeményezés, ami, aminek célja, hogy az EU támogasson egy olyan mezőgazdasági modellt, amely lehetővé teszi a gazdák és a természet számára, hogy harmóniában éljenek. A petíció követelései között olyasmiket találunk, mint megfelelő támogatás biztosítása a gazdák számára a beporzóbarát gazdálkodásra történő átállásra, illetve a szintetikus növényvédő szerek fokozatos kivonása az EU mezőgazdaságából, legkésőbb 2035-ig.

Nagyjából egy évvel ezelőtt, június 19-én Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke írásbeli kérdést intézett ezzel kapcsolatban az agrárminiszterhez a parlamentben. Azt szerette volna megtudni, hogy Nagy István aláírta-e már a petíciót. Nagy válaszában először üdvözölte, hogy beporzók problémája és kérdése egyre több embert érdekel, de a petíciót nem találta aláírásra érdemesnek, mert szerinte annak

már a felütése is erősen sarkos, amikor környezetrombolónak nevezi a Közös Agrárpolitikát, és a petíció szövegében „szakmai tévedések is tetten érhetőek”, megfogalmazott célja pedig „illuzórikus”.

Kiemelte azt is, hogy neki, mint szakembernek, szakpolitikusnak hatalmas felelőssége van abban, hogy a „szerencsés módon aktivizálódó közvéleményt ne térítsék el meghatározott érdekcsoportok vagy a valóságot aszimmetrikusan bemutató véleményformálók”.

Aztán jött a fordulat: idén áprilisban a miniszter már a Facebook-oldalán reklámozta ugyanezt a petíciót, éppen azzal az érveléssel, ami miatt szerinte az elfogadhatatlan volt alig 9 hónappal korábban, a Közös Agrárpolitikai hibáira felhívva a figyelmet.

Így nem pontosan egy évvel a tiltakozása után Nagy beállt a „érdekcsoportok vagy a valóságot aszimmetrikusan bemutató véleményformálók” sorába. (Végül hazánk lett a 6. uniós ország, ahol összegyűlt a kellő számú aláírás.)

Ahogy azt a Főkert szakembere lapunknak is elmondta, a méhlegelő projektben a fidelitasos akciózók nem igazán tudtak komoly károkat okozni, maximum egy évvel visszavetették a projektet. Ami leginkább problémát okoz, az a szakmai egyeztetés hiánya és az elvégzett munka minősége. Így a fák kérgének megsértése, ami utat nyithat kórokozók, gombák megtelepedésének – aminek aztán egy hirtelen, látható előzmények nélkül kidőlő fa lehet az eredménye évek múlva. A kertészet egy türelemjáték.

„Az a természet nagy csodája, hogy még egy ilyen akció is kigyógyítható, csak idő kell hozzá. A baj az, hogy a most lekaszált részen a következő vegetációs időszakban újra a toklász lesz majd az uralkodó, így egy évet vesztettünk – illetve vesztettek azok a növények, akik nem azonnal jelennek meg, kicsit lassabban terjednek. Persze az egész Vadvirágos Budapest program sokkal több, mint egy évben gondolkodik, így ennek a jelentősége egyre csökkenni fog, ahogy haladunk előre.”

A természet tehát elvégezné ezt a gyógyító munkát, ha hagynánk, és amíg nem bolygatjuk meg annyira, hogy ezek az öngyógyító folyamatok még működőképesek legyenek.

Addig azonban, amíg a hatalom és udvartartása pártpolitikai szempontokkal tud csak viszonyulni az olyan, egyre sürgetőbb kérdésekhez, mint a beporzók kihalása, végzetesen fogy az időnk, hogy egyáltalán esélyt adjunk a természetnek az emberiség által okozott károk begyógyításához.

Címlapkép: Facebook/Főkert