Túlzás nélkül állítható, hogy nincs a világon jelenleg olyan – komolyan vehető – járványügyi politikus vagy szakértő, aki szerint ne lenne szükséges a világ lakosságát minél hamarabb, minél nagyobb arányban átoltani a járvány megfékezéséhez. Ahogy az elmúlt évszázadokban megannyiszor, a milliók halálát, súlyos betegségét és súlyos társadalmi, gazdasági károkat okozó pandémia elleni küzdelem leghatékonyabb eszköze a széles körű vakcinálás.
Mégis, jelenleg úgy tűnik, hogy a fejlett világ kormányainak – a nagy, privát gyógyszercégek vezetőségével és tulajdonosaival összhangban – fontosabb az említett cégek profitja, mint a globálisan pusztító járvány megfékezése.
Természetesen kár lenne eltagadni azt a megannyi erőfeszítést, melyet a gyógyszercégek kutatói – többek között az egyébként leasszonyságozott, magyar származású Karikó Katalin – végeztek a rohamléptékű vakcinafejlesztés során. Nekik köszönhető az új, mRNS-technológia alkalmazása a járvány elleni védekezésben, és ez természetesen nem sikerülhetett volna az olyan gyógyszeripari vállalatok infrastruktúrája és felhalmozott tudása nélkül, mint amilyen például a Pfizer.
Van ugyanakkor ennek a történetnek egy olyan árnyoldala, miszerint a nagy gyógyszergyártó cégek, mint például a Moderna, a Pfizer vagy az GlaxoSmithKline privát cégekként nem voltak érdekeltek a vakcinafejlesztésben. Ennek oka, hogy drága finanszírozni, ezzel szemben viszont nem várható tőle akkora profit, mint az olyan slágertermékektől, mint a rák, vagy más krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerektől – melyek például az AstraZeneca fő profilját jelentették a járvány előtt. Hisz míg egy rákgyógyszer ideális – legalábbis a gyár számára ideális – esetben életfogytig adható a betegeknek, egy járvány elleni vakcina legtöbb esetben csak egy, esetleg két alkalommal. Ahogy a BBC írta:
„a cégek nem tülekedtek, hogy vakcinaprojekteket finanszírozzanak. Vakcinák fejlesztése, különösen akut egészségügyi vészhelyzet idején a múltban nem bizonyult különösen profitábilisnak.”
Bár a legutóbbi fejlemények, a különböző fertőzőképességű és hatásmechanizmusú vírusvariánsok ismeretében akár még jövedelmező üzlet is lehet a vakcinagyártás, amennyiben rendszeresen be kell majd adni az embereknek az oltások vírussal együtt fejlődő, újabb és újabb verzióit, de ennek azért várjuk ki a végét.
Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, a nagy gyógyszergyártó cégek csak akkor voltak hajlandók belefogni a vakcinák fejlesztésébe, mikor az EU, Nagy-Britannia, vagy éppen az Egyesült Államok elkezdték önteni rájuk a közpénzeket. A WSWS anyagából pedig kiderül: a gyártók hathatós kormányzati segítség mellett hatalmas profitokat tudnak realizálni az ügyleteken. A Corporate Watch (látványos grafikákkal megtűzdelt) összesítése szerint pedig jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a Moderna és a Pfizer 8 és 4 milliárd dolláros, az AstraZeneca cég pedig ismeretlen nagyságú profitot várhat idén. Az AstraZeneca helyzete az Oxfordi Egyetemmel közösen – leginkább utóbbi által – fejlesztett vakcina miatt speciális, erre még a későbbiekben visszatérünk. Ugyanitt érdemes megjegyezni, hogy az oxfordi vakcina fejlesztése során nagyban építettek az évek óta zajló MERS elleni vakcinafejlesztésre, melyet jelentős részben az Egyesült Királyság finanszírozott.
Az Egyesült Államok a – valószínűleg Star Trek-rajongók által elkeresztelt – Operation Warp Speed program keretében 14 milliárd dollárt osztott ki túlnyomórészt nagy gyógyszeripari cégek között úgy, hogy 2020-ban a hat nagy amerikai cég kombinált forgalma (a Moderna nélkül) 266 milliárd dollár volt, 46 milliárdos profit mellett. Ami azonkívül, hogy a gyógyszergyártás viszonylag jövedelmező iparágnak számít, azt is jelenti, hogy kormányzati támogatást kaptak a cégek egy olyan termék kifejlesztéséhez, amit aztán profitorientált módon forgalmaznak – mégpedig úgy, hogy erre gazdasági szempontból a támogatások nélkül is lett volna lehetőségük. Így viszont már hamiskásan hangzik, mikor a cégek arra hivatkoznak, hogy a vakcináik önköltségen felüli ára a fejlesztés során vállalt kockázatukat fedezik. Mohga Kamal-Yanni brit egészségügyi szaktanácsadó szerint
„[a cégek] azt mondják, azért kell magas árakat szabnunk, mert mi vállaljuk a kockázatot (…) Valójában a társadalom vállalja a kockázatot. A társadalom fizeti a kutatási és fejlesztési költségeket, és valószínűleg a gyártásét is.”
De nemcsak az USA, az EU és Nagy-Britannia sem fukarkodott a közpénzekkel, mikor a gyógyszercégeket kellett megtámogatni a járvány elleni harcban: az amerikai Pfizer és a német BioNTech közös – egyébként részben privát forrásokból fejlesztett – vakcinájának gyártását a német állam 365 millió euróval támogatta, az EU pedig az AstraZenecát segítette ki 336 millió euróval (és támogatott számtalan más projektet). Azt pedig, hogy az utóbbi cég vakcinájának fejlesztése során mennyiben építettek a korábbi, brit kormány finanszírozta kutatásokra, nehéz lenne pontosan megállapítani.
Az AstraZenecának egyébként különleges a helyzete, és most nem csupán arról van szó, hogy az Unió szokatlanul keményen szólogat be a korábban megállapított ütemezéshez képest elmaradó vakcinaszállítások miatt (az európai vakcinakáosz hátterét egyébként ebben a cikkben mutattuk be korábban). Hanem arról, hogy a cég az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztette termékét, felhasználva az intézmény kutatási eredményeit, ami önmagában nem volna egyedülálló, tekintve, hogy az egyetemi egészségügyi kutatóműhelyekben zajló munkának a kutatás tárgyának természetéből fakadóan rövidebb vagy hosszabb idő múlva, de jó esetben előbb-utóbb gyakorlati eredményei származnak.
Az Oxfordi Egyetem – Edward Jenner, az oltás (egész pontosan a himlőoltás) feltalálója után elnevezett, vakcinakutatással foglalkozó – Jenner Intézete a járvány kitörése után viszonylag korán belefogott a COVID-19 ellen hatásos vakcina fejlesztésébe, így igen hamar, 2020. februárjában már arról adhatott hírt az egyetem, hogy megállapodtak egy olasz céggel, az Advent Srl-lel az első ezer, kísérleti dózis előállításáról. Nem mellesleg pedig bejelentették, hogy – hasonlóan Zsang Jonzen sanghaji kutatóhoz, aki 2020. január ötödikén a járvány elleni küzdelmet nagyban segítve bárki és bármely intézet által elérhető formában nyilvánosságra hozta a COVID-19 genomját – a Jenner Intézet kutatási eredményeit és a kifejlesztett vakcinával kapcsolatos tudásanyagot szabadon hozzáférhetővé teszik, hogy a pandémia mihamarabbi leküzdése érdekében minél több gyártó kezdhesse meg az oltóanyag-termelést.
Azután áprilisban jött a Bill és Melinda Gates Alapítvány, a Jenner Intézet pedig azt mondta, hogy mégse.
„Production & distribution of COVID-19 vaccines has exposed and intensified global inequality. Refusal to relax patents to enable mass production is impeding low-income countries be protected against COVID quickly enough.” Important reading by @Jayati1609 https://t.co/XKFWcPwDJ5 pic.twitter.com/smUDrwFvny
— HRFN (@hrfunders) April 8, 2021
Bill Gates – akinek alapítványa egyébként a különböző vakcinák szegényebb országokban való terjesztésével foglalkozó szervezetet, a Gavit is alapította, valamint évtizedek óta rendszeresen támogatja az Oxfordi Egyetemet és intézeteit – maga úgy számolt be a tárgyban folytatott tárgyalásaikról, hogy
„elmentünk Oxfordba, és azt mondtuk, hé’, nagyszerű munkát végeztek (…) de ideje csapatba tömörülni.”
Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az ismerői szerint szellemi tulajdon intézménye mellett különösen elkötelezett szoftvermilliárdos javaslatára az egyetem létrehozott egy Vaccitech nevű vállalkozást, melynek felerészben tulajdonosa, fejenként 5,25 százalékban pedig a Jenner Intézet vezető vakcinakutatói, Sarah Gilbert és Adrian Hill. A Vaccitech leszerződött az AstraZeneca gyógyszercéggel, hogy utóbbi nagy mennyiségben gyártson vakcinákat az oxfordi kutatások alapján. Mellesleg úgy, hogy a többek között rákgyógyszereiről ismert cégnek nem sok tapasztalata volt korábban a vakcinagyártás terén. Az AstraZeneca 90 millió dollárt fizetett a vakcináért, és a jövőbeli, vakcinaeladásból származó profit 6 százaléka az egyetemet illeti majd, annak 24 százaléka pedig a Vaccitech-et.
Az mindenesetre megnyugtató, hogy a szerződési feltételek szerint az AstraZeneca önköltségen köteles forgalmazni a vakcinákat – legalábbis erről szóltak az első hírek. A részleteket látva azonban már árnyaltabb a kép: mint kiderült, a gyógyszergyár mégiscsak árulhatja húsz százalékkal önköltség fölött a vakcinákat. Ahogy az is, hogy az EU és az USA olcsóbban kapja a cég vakcináit, mint egyes perifériaországok. Ráadásul a cég csak addig köteles önköltségen forgalmazni a vakcinát, amíg a járványhelyzet tart. (De legyünk igazságosak: eredetileg az Oxfordi Egyetem is úgy hirdette meg szabad felhasználásra a Jenner Intézetben fejlesztett vakcinát, hogy a pandémia elmúlásával a felhasználási feltételeket is újratárgyalják a gyártókkal.)
Magyarán a megállapodás szerint az AstraZeneca a járvány lecsengése után szabadon árazhatja be a vakcinákat – ami abból a szempontból különösen érdekes, hogy a cég maga állapíthatja meg, mikor ér véget a világjárvány, idén július vége után, vagy tetszőleges időpontban. Jelen állás szerint pedig a cégnek nagyon is elege van már abból, hogy „önköltségen” forgalmazza a vakcinát.
De más gyártó is úgy kalkulál, hogy a járvány és a járványhelyzeti árazás nem fog örökké tartani, ahogy az a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla szavaiból is kiderül. Noha jelenleg 19,5 dollár (az Egyesült Államokban) egy dózis ára, a cégvezető rávilágított, hogy békeidőkben 150-175 dollárt kérnek el egy-egy vakcináért, így a jövőben a COVID-vakcinát is hasonlóképp árazhatják be.
Ha pedig azt feltételezzük – noha biztosak nem lehetünk benne, de elképzelhető –, hogy az évenkénti influenzaoltáshoz hasonlóan a koronavírus-járvány elleni oltást is rendszeresen meg kell majd ismételni, akkor még inkább érthető, miért védik oly vehemensen szellemi tulajdonukat az egyes gyártók, és miért éri meg az AstraZenecának inkább licencelni az egyébként a világ számos pontján előállított vakcinái – elvileg non-profit – gyártását más gyártóknak, például az indiai Serum Institute Indiának egymilliárd adagban meghatározva. Ahelyett, hogy szabadon hozzáférhetővé tenné a gyártáshoz szükséges információkat.
Ez a szemlélet és gyakorlat, noha teljesen jogszerű a gyógyszergyártók részéről, úgy erkölcsi, mint hatékonyság szempontjából már igencsak problémás. És ahogy a jelenlegi globális társadalmi-gazdasági rendszerben megannyi dolognak, ennek is a perifériaországok isszák meg leginkább a levét.
Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a 90-es évek óta a TRIPS (Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights) szabályok széles körű védelmet nyújtanak magáncégek számára ahhoz, hogy nemzetközileg is sikeresen kerüljék el egy-egy szabadalom könnyű hozzáférhetőségét.
Az elmúlt évtizedekben ezzel a világjárványok megfékezése érdekében teljesen elfogadott és természetes dolog volt az együttműködés akár ellenfelek között is a közös célok mentén. Ennek talán legszemléletesebb példája az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió sokat citált közös erőfeszítései a gyermekbénulás és a himlő elleni harcban, melynek során a két, egymással acsarkodó szuperhatalom közösen fejlesztett gyógymódot a hidegháborús 50-es és 60-as évek során. Az együttműködés eredményeképp a két gyilkos kórságot gyakorlatilag sikerült eltörölni a Föld színéről, a Sabin-cseppekkel pedig generációk találkoztak a világon az elmúlt évtizedekben, hogy aztán a gyermekbénulással ne kelljen nekik. Nemzetközi együttműködés persze napjainkban is van, elég az amerikai Pfizer és a német BioNTech közös munkájára gondolni, melynek gyümölcseként új, mRNS-technológiával készült vakcinával látja el a társulás a világot. A felhalmozott tudást azonban csak saját üzleti partnereikkel osztják meg a cégek. Hisz miután immár nem állami hivatalok, hanem privát cégek a védekezés főszereplői – szemben az évtizedekkel ezelőtti felfogással –, az emberiség minél nagyobb részének immunizálása immár nem cél, csupán a profittermelés eszköze.
A privát kézben lévő egészségipar korában a cégek profitmaximalizálási szándékai felülírják a humanitárius indítékokat, és a jelenleg akár önmagukban, akár nemzetközi együttműködések keretein belül különböző gyógymódokat fejlesztő és kínáló cégek annyiban különböznek például egy mosógép gyártótól, hogy terméküket éppenséggel emberek gyógyítására lehet használni.
De a fejlesztés és az előállítás, valamint az értékesítés ugyanazon célnak van alárendelve, mint az előbbi esetében: hogy minél nagyobb profitot termeljen a befektetők számára, és lehetőleg felülmúlja a piaci versenyben a hasonló termékeket kínáló cégeket (már ha épp „tiszta versenyről” beszélhetünk, és nem kartelleznek a gyártók).
Noha kormányok és nemzetközi szervezetek részéről vannak kezdeményezések, melyek a perifériaországok vakcinához jutását, az oltások igazságos elosztását szolgálják, ezek hangzatos mottóik mellett egyelőre nem tudnak igazán komolyan vehető eredményeket felmutatni.
Az Egészségügyi Világszervezet, a Gavi, valamint a szintén Gates-alapítványhoz köthető CEPI által vezetett, az EU által egymillió euróval támogatott COVAX célja más: a járványhoz kapcsolódó területek mellett a világszerte igazságosan hozzáférhető koronavírus-vakcina fejlesztésének és gyártásának elősegítése, valamint az oltások igazságos elosztása a világban.
Noha már számos szegényebb országba érkeztek szállítmányok, sajnos egyelőre nem túl sikeresen.
[Updated map, March edition] Divide between richer and poorer countries for access to coronavirus vaccines is stark
Upgrades:
:flag_cl: Chile
:flag_no:Norway
:flag_co: Colombia
:flag_cu: Cuba
:flag_mv:Maldives
:flag_rs: Serbia
:flag_uy: Uruguay
:flag_bt: Bhutan
:flag_jm: JamaicaDowngrades:
:flag_tw: Taiwan
:flag_am: Armenia
:flag_ge: Georgia
:flag_vu: Vanuatu pic.twitter.com/Vd5pFbSbLr— Agathe Demarais (@AgatheDemarais) March 4, 2021
Afrikába globális ellátási nehézségek miatt alig érkeznek a szállítmányok – magyarán a gazdag országoknak is szükségük vagy egyelőre az oltásokra, így nagyobb nyomásgyakorló képességüknek hála hamarabb is kapják meg. A Pfizer és dél-amerikai országok példáján pedig azt láthattuk, hogyan is néz ki egy kevésbé befolyásos kormány és egy nemzetközi nagyvállalat tárgyalása a kényszerhelyzetet jelentő világjárvány idején, ha előbbi mégis úgy dönt, hogy maga kívánja intézni az oltóanyag-beszerzést. Épp úgy, ahogy várnánk: a cég megalázó feltételeket szab a gyógyszerszállításért cserébe, és még azért is a kormányoknak kell garanciát vállalniuk, ami a vállalat felelőssége lenne.
A globális egyenlőtlenségeket szemléletesen mutatja be, hogy míg a gazdag országokban másodpercenként oltanak be valakit, számos szegényebb ország továbbra is az első oltóanyag-szállítmányokra vár. Ehhez azt is érdemes hozzávenni, hogy jellemzően a szegényebb országokban végeznek az emberek olyan munkát, ami mellett nem lehet home office-ba vonulni, az emberek többet találkoznak egymással, így nagyobb eséllyel adják át a vírust, és körülményeik folytán egészségügyi állapotuk eleve rosszabb, mint a gazdagabb országokba született társaiké. A szegény és gazdag országok egészségügyi rendszerei közötti különbségek miatt pedig előbbiekben a súlyos betegségből is kisebb eséllyel épülnek fel, akiket ledöntött a vírus.
Ráadásul a globális vakcina-egyenlőtlenség csökkentése, valamint a világ népességének mihamarabbi beoltása mellett a szavak szintjén elkötelezett (EU: „senki sincs biztonságban, míg nincs mindenki biztonságban”) gazdag országok – a kortárs politikai realitások talaján állva egyébként nem túl meglepő módon – más fórumokon nyíltan hirdetik, hogy saját népességük átoltását tartják elsődleges prioritásuknak.
Valamennyi segítő szándék és az igazságos elosztást sürgető nyilatkozat – pláne a gyógyszercégek részéről – álságos marketingnek hat csupán, amíg a mérleg másik serpenyőjét a féltve őrzött szellemi tulajdon húzza.
Számos nemzetközi szervezet, köztük az Orvosok Határok Nélkül, az Egészségügyi Világszervezet, és számos kormány, civil szervezet, jelenlegi és volt világi és vallási vezetők, illetve más személyek és intézmények által támogatott Emberek Vakcinája Szövetség is felhívta már a figyelmet arra, hogy a járvány elleni védekezés akkor lehet igazán hatékony, ha a szellemi tulajdon intézménye nem gátolja a gyógymódok terjedését. A pandémián való nyerészkedés megakadályozásáért és a védekezéssel kapcsolatos ismeretek – többek között a gyógyszer-licencek – megosztását előmozdítandó, egyébként európai polgári kezdeményezés is indult.
Ugyanis, amennyiben a vakcinákat és az eljárásokat nem védené szellemi tulajdon, úgy a szegényesebb forrásokkal és kutatási kapacitásokkal rendelkező országok előtt is nyitva állna a lehetőség, hogy megkezdjék a hatékonynak bizonyult vakcinák előállítását. Ami még akkor is jóval több, mint a semmi, ha tudjuk, hogy a vakcinagyártás igen technológia- és infrastruktúra-igényes iparág.
Mindenesetre a világ szegényebb országai e tekintetben jóval kevésbé függenének a gazdag országok és a multinacionális egészségipari cégek jóindulatától. Ezt azonban, úgy tűnik, a centrumországok a gyógyszercégekkel együtt, foggal-körömmel igyekeznek megakadályozni.
Eközben arról sem feledkezhetünk meg, hogy a privát kutatásokat finanszírozó centrumországok jóléte és gazdagsága a megszerzett tudástól elzárt periféria kizsákmányolásán nyugszik.
Szemünk előtt tárja fel a globális tőkés rendszer működésének legsötétebb bugyrait, mikor multinacionális cégek a gazdag országok társadalmainak kontójára kifejlesztett gyógymódjaik mögötti tudást szellemi tulajdonukra hivatkozva nem hajlandók megosztani a szegényebb országokkal, még akkor sem, ha az információ visszatartása nap mint nap emberéletek tömegeit követeli, elsősorban az utóbbiakban.
Ami jogilag érvényes, tehát hogy egy-egy cég kisajátítja az ismereteket, melyek milliók halálát és szenvedését akadályozhatnák meg, morálisan elfogadhatatlan. De elfogadhatatlan mivolta épp a magántulajdonra épülő tőkés rendszer egyik alapvetéséből következik, miszerint adott dolog – legyen akár kézzelfogható vagy immateriális jószág – jóval értékesebb, ha tulajdonosán kívül más nem rendelkezik vele. Különösen, ha kurrens áruról van szó – egy pandémia idején pedig az oltóanyag-termeléssel kapcsolatos ismeretek kétségkívül ilyenek. Magyarán: lenyomná a vakcina árát, ha közkincs lenne az előállításához szükséges tudás.
A beteg helyzetre gyógyírt jelenthetne a privát egészségipar felszámolása, ez azonban, mint megannyi gazdasági ágazat esetében, hiú ábránd lehet csak abban a globális rendszerben, aminek fundamentuma, hogy a tőkét helyezi mindenek és mindenki fölé. Néhány tízmillióval több halott nem fogja megrengetni a rendszert, aminek haszonélvezői még a járvánnyal járó gazdasági válságból is profitáltak. Ugyanakkor roppant tömegeik sírjai tanúskodnak arról, hogyan szedi áldozatait a világ szegényei között a magáncégek egy maréknyi tőkés érdekeit kiszolgáló szellemi tulajdona.
Innen nézve mintha egy másik világból származnának Jonas Salk, a gyermekbénulás elleni vakcina kidolgozójának szavai, aki így válaszolt a kérdésre, hogy kié a szabadalom:
„a népé. Nincs szabadalom. Le tudná védetni a Napot?”
Persze Salk szemléletével is lehet rombolni. Elég csak belegondolni, hány vastüdő gyárnak kellett örökre lehúznia a redőnyt az elmúlt évtizedekben.
