Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Üdvözlet az öntudatos fiatal roma értelmiségnek és az egyenjogúságot támogató pro-romáknak!

A napokban olvashattuk Márton Joci és L. Ritók Nóra egymáshoz intézett, érzelmekkel teletűzdelt reflexióit, mely több évtizedes, elnémított, de visszatérő vitát nyitott újra meg; a roma reprezentáció, legitimáció és emancipáció kérdéseit.

De mi is történik?

Adott egy pro-roma szervezet jószándékú vezetője, aki teszi a dolgát helyben. Vélt, valós, konkrét és általános szinten fogalmaz meg „igazságokat” romákról. Másrészről, itt van Márton Joci, fiatal roma értelmiségi, aki felvállaltan küzd azért, hogy a romák visszaszerezhessék a reprezentáció jogát, csatornáit és eszközeit.

De kinek van joga a romákkal dolgozni? És kinek van joga a romák nevében beszélni?

Az egyik megközelítés, hogy társadalmi problémák vannak, és azokra színvakon, etnikai keretezés nélkül próbálunk megoldásokat találni. A másik megközelítés, hogy romák integrációjáról beszélünk, ami azt jelenti, hogy a kb. 800 ezer fős roma közösség tagjait egy homogén masszaként integrálandó problémának tituláljuk. A valóság az, hogy ennek a két megközelítésnek a különböző ötvözeteit és variánsait használjuk: szegénység és etnikai származás a legtöbbször összefonódik.

Véleményem szerint

mindenkinek joga van a romákért és romákkal együtt dolgozni, aki legitimációt kapott vagy vívott ki – és nem sajátítja ki saját érdekei mentén a társadalmi ügyek képviseletét, hanem abban a roma emancipációért áll ki és cselekszik.

Szintén legitimációs kérdés, hogy kik képviselhetik a romákat? De ezt a legitimációt általában azok határozzák meg, akiknél a hatalom van. Például miközben mi romák, egyénileg és mint közösség is – azt valljuk, hogy magyar cigányok vagyunk, és kettős identitásunk révén évszázadok óta kötődünk Magyarországhoz, hazaszeretetünk megkérdőjelezik és bedobozolják. Az Egri Csillagok „kezsit csókolom” Sárközijévé, vagy teherré degradálnak bennünket.

A negatív cigányképet sok roma teszi magáévá, csak azért, mert azt a magasabb rendűnek hitt nem romák határozzák meg. Mivel a múltban és a jelenben elvették tőlünk a jogot és a hitet, hogy mi romák határozhassuk meg önmagunkat, ezért a roma reprezentáció ügye is azok kezében van, akik gazdasági és politikai, vagy kulturális hatalommal rendelkeznek.

A roma emancipáció jelenleg úgy érzékelhető, hogy egyéni sikertörténeteket látunk és ismerünk el, melyekből olykor arcul csap minket a „Márton Jocik” hangja, mely arra figyelmeztet, hogy újra kell gondolni és következetesen kell képviselni a roma önazonosság és reprezentáció kérdéskörét.

Nem tudni, melyik degradálóbb: a lesajnált, vagy a lenézett roma ember? Melyik roma ember veszélyes önmagára és a társadalomra: a megmentett vagy a kitaszított?

Indián szellemként küzdünk a roma önreprezentációnkért, de az már évszázadok óta európai, magyar és keresztény. Ebben az asszimilációs masszában született meg a magyar cigány kettős identitásunk, mely egyedi és csak a miénk: „Míg én rólad mindent, te addig rólam semmit nem tudsz, semmit nem tudtok”.[1]

A roma emancipáció kérdésköre együtt mozog a magyar demokrácia, politika és társadalom állapotával. Szimbiózisban, egy vérkeringésben létezünk. És mint az anyaméhben növekvő magzat, úgy alakul a roma egyenjogúság kérdése is.

És ha a roma emancipáció ügyének igénye megszületőben is van, a roma közösség reprezentációja függetlenné tud-e válni a lesújtó és/vagy simogató paternalista kéztől, és a kiskorúsítást feloldja-e a valódi partneri viszony?

Az egyenjogúságért folytatott küzdelem a hatalmi viszonyokat akarja megváltoztatni, és ez megkérdőjelezi mindazt, ami van, és kijelöli mindazt, ami legyen retorikában, cselekedetekben, a mindennapok döntéseiben. Az egyenjogúság igénye feltöri a pro-romák és romák között regnáló status quot is: és ebben az új keretben a roma értelmiség nem csak konfliktust vállal, hanem konszolidálni is képes. A pro-romák pedig nem csak konszolidálnak, hanem képesek önmagukkal is konfliktusba állni.

Végső soron Márton Joci megteszi az első lépést a közös megoldás felé: konfliktust vállal. Most rajtunk a sor, hogy ki-ki önmaga által választott szerepvállalásával további kérdéseket vessen fel, és közösen teremtsük meg az igényét a valódi magyar-roma képviseletnek és ez által az emancipációnak. Higgyétek el, ettől Magyarország is erősebb lesz.

A témához kapcsolódóan pénteken tette közzé állásfoglalását a tavaly alakult Ame Panzh, amelynek „kibeszélő” műsorairól már írtunk a Mércén, és tagjaik közül többen publikáltak oldalainkon. A kollektíva nőnapi különkiadását a roma feminizmusokról itt lehet majd megnézni vasárnap este.

[1] – Idézet a már elhunyt Choli Daróczi József magyar cigány író, költő, műfordító, pedagógus, népművelő, újságírótól.

Címlapkép: A Romani Design kollekciójának bemutatója az V. Budapest Central European Fashion Week harmadik napján a Deák palotában 2020. szeptember 12-én. MTI/Balogh Zoltán