Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Most akkor mi a jobb: George Clooney sorosbérencezése vagy Orbán fülesgulyásozása?

Két nagy horderejű esemény tartja lázban a magyar sajtót, és természetesen a kommentelő közönséget:

  1. A német köztévé szatirikus műsorában Orbán Viktor magyar miniszterelnököt füles gulyásnak nevezték, aki „megvétózza a jogállamisági záradékot, és ezzel elismeri, hogy Magyarország nem jogállam”.
  2. George Clooney (vagyis tehát Ross doktor) a GQ magazinnak adott interjújában a világban tapasztalható rengeteg düh és gyűlölet illusztrálására találta azt mondani: „nézd meg Bolsonarót Brazíliában vagy Orbánt Magyarországon”.

A két eset konklúziója: HÍRÜNK A NAGYVILÁGBAN.

Érdekes dolog ez egyébként, hogy milyen szelektíven fogyasztjuk ezeket az amúgy a mindennapjaink szempontjából koránt sem jelentőségteljes híreket.

Mert míg azt, hogy a német köztévé fülesgulyásozza a magyar miniszterelnököt, óriási lendülettel énekelte meg a hazai sajtó ellenzéki része, hogy aztán egyfajta kéjes örömmel konstatálja a NER-ellenes kommentszekció, hogy totál hülyét csináltak Orbánból, höhöhö, és Clooney szavaira is csak bólogatunk, hogy hja kérem, így megy ez, végre valaki kitette a csizmát az asztalra, azon már méltatlankodva felhördült mindenki, hogy a kormánylapokban Ross doktor végzetes szavait azzal próbálják kicsinyíteni, hogy előásnak egy fotót, amin Clooney Soros György fiával ölelkezik, majd élből sorosbérencnek titulálják. Mire nagy hirtelenjében ellenzéki politikusok sora és a független sajtó már körbeszörnyülködi a helyzetet: micsoda csúsztatás, micsoda skandallum, mekkora hülyeség ez az egész. Hát de nem?

Igazából az a bajom ezzel az egésszel, hogy mindkét eset feldolgozásával magunkat csapjuk csak be.

Attól ugyanis, hogy a német köztévé megalázó hasonlatokkal, illetve egy alpári, de valójában semmitmondó szkeccsel ereszti ki a gőzt a magyar vétó kapcsán, a kormány hozzáállása az EU-s költségvetéshez nem változik, a jogállamiságunk nem áll helyre, és az unió sem lesz egy fokkal sem felelősebb szerv, amely valóban képes lenne a tagállamok megregulázására.

Ez épp olyan, mint amikor egy hazai politikus Orbán testalkatán gúnyolódik, vagy arról értekezik, hogy a miniszterelnök már nem mer a tükörbe nézni: áltatjuk magunkat, kicsit levezetődik a feszültség, igazolva érezzük a saját frusztrációinkat, miközben valójában semmi nem történik, semmi sem lesz jobb, semmilyen változás nincs még a kanyarban sem.

Legfeljebb marad a kínos megnyugvás: tessék, ez a kép jön le rólunk a nemzetközi sajtóban, kösz Orbán.

De ugyanilyen problematikus az is, amikor szemberöhögjük a propagandasajtót, amiért Clooney kapcsán is a sorosbérencezést húzzák elő a kalapból. Ezzel a feldolgozással ugyanis az a baj, hogy magukat az olvasókat kezeli hülyékként, figyelmen kívül hagyva, hogy a kormányzati túlhatalom a sajtónyilvánosság fölött van olyan erős, hogy az ilyen mondásokkal tematizálni tudja a közbeszédet (példa: most is erről beszélünk, pedig őszintén szólva nyavalyáink tekintetében nem baszik egy öltést, hogy George Clooney mit gondol Magyarországról).

Ha kiröhögjük a Sorost csípőből előrántó kormányközeli médiát, akkor épp azt a tényt hagyjuk figyelmen kívül, hogy ez a fajta taktika igenis működött már nem egyszer, és mindazok, akiket a KESMA és a köztévé elvág a hiteles és felelősségteljes tájékoztatástól, ezzel az álvalósággal találkoznak. Én nem állítom, hogy Ross doktor rajongói mind egyként hördülnek fel, brutusi árulást orrontva, és kivetik szívükből a csalárd szívtiprót. De azzal, ha lekicsinyeljük ezt a szituációt, és ennek feldolgozását, megint csak nem vagyunk előrébb: magunkat ugyan megnyugtattuk, hogy lám csak, ezt a blődséget már igazán csak a leghülyébbek nyelik be (hübrisz, mekkora hübrisz!), de ettől ugyancsak nem lesz jobb a körülöttünk kialakult, és bebetonozott helyzet.

Arról már nem is beszélve, hogy persze lehet kéjesen dagonyázni a Clooney által felvázolt képben, amely Bolsonarót és Orbánt egy platformra helyezi – de hangozzon bármennyire is jól ez a párhuzam, azért a realitások talaján maradva e két vezető azért bőven nem ugyanazon a gyékényen árulja a portékáját. Ez persze mellékszál, és nyilván a demokráciaféltő közönségnek, amely majd beül megnézni Clooney filmjét (azért azt se feledjük el, hogy a hangzatos szavak mögött ott egy film promóciója áll a háttérben), nem is ez lesz a legfőbb problémája.

E tekintetben ugyanis lényegében mindegy, hogy sorosbérenc-e George Clooney, vagy fülesgulyás Orbán Viktor, de csak a rend kedvéért: a válasz mindkét felvetésre nyilvánvalóan az, hogy nem. És ahogy felelőtlen dolog Soros György bábjaként bemutatni egy színész-rendezőt, ugyanúgy felelőtlen dolog a magyar miniszterelnököt alpári sértésekkel megsorozni.

Mert a két eset egy tőről fakad: lekicsinyelni, hitelteleníteni, ellehetetleníteni akar.

Ezzel viszont nem teszünk mást, csak a szőnyeg alá söpörjük a valódi problémákat.