Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány a Citadella és környezete megújítását – olvasható a péntekről szombat hajnalra megjelent friss Magyar Közlönyben. Kiemelt beruházásként a Citadellával ezzel lényegében a Városliget megújításából már ismert forgatókönyv játszódik le újra:
adott egy városképi szempontból kulcsfontosságú terület Budapesten, amit a kormány át akar alakítani, de úgy, hogy abba sem a főváros, sem a környéken lakók, sem a szakértők nem szólhatnak bele.
A friss Magyar Közlöny 6. §-a szerint ugyanis a Citadella erőd és környezete átalakítását célzó beruházással összefüggésben
- nincs szükség településképi véleményezési eljárásra,
- sem településképi bejelentési eljárásra,
- sem építészeti-műszaki tervpályázati eljárásra,
- sem településkép-védelmi tájékoztatásra és szakmai konzultációra,
- nem kell kikérni az építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt, illetve
- nem kell a Műemléki Tanácsadó Testület szakértői véleményét sem kikérni,
- valamint közterület alakítási terv készítése, alkalmazása sem szükséges.
Azt, hogy a Citadellát és környékét érdemes megújítani, valószínűleg senki sem tagadja – a több mint százötven évvel ezelőtt emelt gellért-hegyi monumentális építmény lényegében sosem öltött végleges formát, a tervezett budai erődrendszer egyetlen, a saját korában is már elavult tagjaként emelték a hegytetőre 1850 és 1854 között. A 19. század megépítést követő évtizedeiben a Citadella osztrák tüzérsége mindössze egyetlen alkalommal kapott munkát, akkor is csak Ferenc József születésnapjára adtak le néhány díszlövést.
Az 1897-es kivonulástól kezdve többé nem használták, némi átalakítással megszüntették a Citadella erőd jellegét, hogy kikerülhessen a katonaság tulajdonából, aztán a századfordulón még az építmény teljes elbontása is felmerült. A huszadik század első évtizedeiben szükséglakások kaptak helyet az erődítményben, a terület kisebb nyomornegyeddé változott, majd a két világháború között ismét katonaság állomásozott az erődben.
Budapest ostroma idején egy dobozszerű, az erőd belterületére emelt építmény létrehozásával német-magyar légvédelmi bázisként, raktárként és sebesült-ellátó helyként működött egy rövid ideig, majd a második világháború lezárulta után ide került a Felszabadulási emlékmű. A kezében pálmafaágat tartó, jelenleg is látható nőalak előterében egy géppisztolyos szovjet katona bronzszobra kapott helyet, ezt a szobrot 1956-ban ledöntötték, majd a forradalom leverése után visszaállították. Néhány évre ezután laktanya lett a Citadellából, aztán a hatvanas évektől turistaközpont üzemelt a hegytetőn, hotellel és étteremmel.
A kilencvenes évek elején némi ráncfelvarrás következett: a katonaszobrot az előző rendszerrel való szakítás részeként áthelyezték a Memento parkba, a Felszabadulási emlékmű cirill betűs feliratait és jelképeit levésték, a Citadella délkeleti bástyájánál álló pálmaágas nőalak immár Szabadság-szoborként ismert. Időközben a budai várnegyed részeként a terület az UNESCO világörökség része lett, azonban állapota az elmúlt évtizedekben nagyon leromlott, 2014 óta elhagyatottan áll.
A hegycsúcs évszázadosan gyűlölt, már 1899-ben elbontani kívánt dísze jelenleg az enyészeté, 2015-ben kapta meg a Várgondnokság, jelenleg annak jogutódja, a Várkapitányság kezeli – ennek feladata a Citadella felújítási projekt végrehajtása. Az MTI június eleji közleménye szerint rendezik az erődöt és környezetét, „korszerű közösségi teret hoznak létre”, valamint múzeum fog helyet kapni az épületben.
Az építmény múltjából fakadóan viszont adódik a kérdés: biztos, hogy egy ilyen szimbolikus jelentőségű, fennállásának eddigi 170 évében valódi közszeretetet egy pillanatra sem élvező területet úgy érdemes átalakítani, hogy arról ezúttal sem a városlakók akarata, hanem az éppen aktuális rendszer irányítói döntenek?
„Ezzel több évtizedes adósságot törlesztünk, célunk, hogy visszaadjuk az embereknek ezt a Budapest látképéhez tartozó különleges erődöt (…) 2023-ig, vagyis a fejlesztések második szakasza során a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató állandó tárlatot rendezünk be a nyugati ágyútoronyban. Célunk az, hogy Budapest egyik legszebb közparkját építsük ki, és olyan korszerű közösségi teret, új és szerethető találkozási pontot hozzunk létre a főváros csúcsán, amely méltó egy világörökségi helyszínhez”
– mondta el a beruházásért felelős kormánybiztos, Fodor Gergely.
Bár az erőd maximum csak a hatvanas években volt valamelyest az embereké, Fodornak abban igaza van, hogy a Citadella felújítása valóban egy több évtizedes adósság törlesztése. De szükség van arra is, hogy ráismerjünk, miért vált ennyire elhanyagolttá éppen ez a kiemelkedően jó fekvésű terület. Másfél évszázad sorozatos átkait, a levert szabadságharc után Haynau ötletére, a városlakók megfélemlítésének céljából emelt erőd múltját, a 19. század sebeire rátelepedő felszabadítás-kultuszt, az azzal érkező újabb jogos sérelmeket nem egyszerű eltüntetni.
A Gellért-hegy hányattatott sorsú tetejére úgy tűnik, most egy újabb rendszer telepszik rá.
Egy olyan rendszer tervez most „a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató állandó tárlatot” rendezni a Citadellában, ami egyébként is ismert az általa folytatott problémás és erőszakos emlékezetpolitikáról és történelemhamisításról. Már jónéhányszor megtapasztaltuk az elmúlt években, hogy milyen az, amikor a NER-féle, felelősség elkenésére és a nemzeti mítoszépítő narratívák létrehozására fókuszáló történelemépítés kap helyet valahol – miért éppen egy olyan tágan feldolgozható témakör kapcsán történne bármi másként, mint amilyen a „szabadság” fogalma?
Persze most még a Citadellában kialakításra kerülő „Szabadságmúzeum”, az abban helyet kapó tárlat értékelése valójában meglehetősen távol van. Ami viszont itt zajlik előttünk jelen pillanatban, az a Citadella átalakításának nemzetbiztonsági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánítása – hogy már most törvénybe iktatták, hogy hiába ennyire kényes területről van szó, annak felújításához nemhogy lakossági véleményeztetés, neadjisten egyeztetés nem kell az egyébként célcsoportként megnevezett „emberek”-kel, de a főváros bevonása településképi, közterület-tervezési szempontokból is teljesen elhanyagolható, mint ahogy nem szükséges semmiféle külsős szakmai csoporttal történő konzultáció sem.
Mert hiába szakad el egyre inkább a NER a hétköznapok valóságától, hiába lehetett volna tanulni a Liget Projekt kapcsán kibontakozó ellenállásból és abból, hogy éppen – többek között – a Liget Projekt leállításának ígéretével nyert főpolgármesteri posztot Karácsony Gergely ősszel – ők újból, ezúttal is minden kétséget kizáróan tudják, mi és hogyan kell az embereknek.
