Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A GVH egy nemzeti szégyen, de a Facebook kapcsán igaza van

Pénteken jelentette be a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy 1,2 milliárdos, fogyasztóvédelmi ügyben rekordmagasnak számító bírságot szabott ki a Facebookra. Az MTI beszámolója szerint a GVH megállapította, hogy a Facebook Ireland Ltd. jogsértést követett el, amikor ingyenesként hirdette szolgáltatását nyitóoldalán és súgóközpontjában.

A fogyasztóknak ugyan valóban nem kellett díjat fizetniük a szolgáltatás igénybevételéért, de felhasználói aktivitásukkal és adataikkal üzleti hasznot hajtottak a vállalkozásnak és így fizettek a szolgáltatásért – fejtette ki a versenyhivatal.

A Facebook üzleti modelljének lényege, hogy az oldalon megosztott tartalmakkal magához vonzza a fogyasztókat, akiknek érdeklődéséről, viselkedéséről, vásárlási szokásairól részletes adatokat gyűjt. Az adatok birtokában célzott reklámozási lehetőséget értékesít üzleti ügyfeleinek, a reklámokat pedig a posztok között elhelyezve juttatja el a fogyasztókhoz.

Ez lenne a GVH döntésének indoklása dióhéjban.

A hír megjelenése után a közösségi média kommentszekcióiban főként az a a hangulat uralkodott, hogy itt egy fideszes akcióról van szó, hiszen a kormánypárt egy ideje már elég harcias kijelentéseket tesz a techóriással kapcsolatban, és az önkormányzati választások után több udvari hang is arról panaszkodott, hogy diszkriminálta a jobboldalt a Facebook.

Most ne menjünk bele abba, hogy tényleg van-e ilyen hátrányos megkülönböztetés a jobboldal kárára (szerintem nincs, és az elhangzott érvek, hogy például nem hagyta jóvá a Pesti Srácok hirdetéseit, félrevezetőek, a Mérce hirdetéseinek zömét ugyanúgy nem hagyja jóvá a Facebook az utóbbi időben…),

a GVH-val kapcsolatos széles népi szkepticizmus azonban teljesen jogos.

Egy ilyen intézménynek – legalábbis az eredeti elképzelések szerint – az lenne a feladata, hogy a piaci szereplőket regulázza meg, amikor azok a fogyasztók érdekeit vagy jogait sértő lépéseket tesznek, vagy a szabad piaci versenyt torzító tőkekoncentrációba fognak.

A 19. századi szabadpiaci kapitalizmus – amely nagy monopóliumok és tőkekoncentrációk létrejöttét eredményezte – nyomán a legtöbb hasonló intézményt a 20. század elején hozták létre a nyugati világban, és alapvetően ilyen mérsékelt, reformista, az „emberarcú kapitalizmust” garantálni hivatott intézmény volt. A 70-es és 80-as években kiépülő neoliberális kapitalizmus korában ezeknek az intézményeknek a fogát mindenhol kihúzták (elsősorban az USA-ban), az utóbbi időkben itt-ott felfutó demokratikus szocialisták pedig ezen intézmények erejének visszaállítását szorgalmazzák.

A 2010 utáni Magyarországon a GVH teljesen aláfeküdt a Fidesz nemzeti tőkésosztály-építő politikájának, és napestig tudnánk sorolni a példákat ennek alátámasztására. Csak néhány példa arra, hogy mennyire nem ágált a GVH az elmúlt egy évtizedben zajló fideszes tőkekoncentráció ellen:

Az intézmény tevékenységéről Nagy Zoltán, a GVH-t 2010-ig vezető, még Orbán Viktor által kinevezett korábbi igazgatója adott tömör összefoglalót. Nagy a Válasz Online-nak idén májusban úgy nyilatkozott:

„Nyilvánvaló, hogy bizonyos tulajdonosi körök és tenderek esetében öncenzúrát gyakorolnak a szervezet vezetői.”

Majd hozzátette:

„Egy, a közjót szolgáló kormányzat a versengő gazdaságban lenne érdekelt: abban, hogy minél több korábbi alvállalkozó lépjen elő rivalizálni is képes fővállalkozóvá, hiszen ilyenkor lefelé tendálnak az árak, és közben a fogyasztók – más dimenzióban: az adófizetők – egyértelműen haszonélvezők lesznek. (…) Mára odáig jutottunk, hogy például az építőipari piacon csak azért folyik érdemi küzdelem, hogy ki legyen a Mészáros Lőrinc-féle kör alvállalkozója, konzorciumi társa. Maga a felcsúti lobbi nem versenyez senkivel, viszont versenyre kényszeríti a potenciális beszállítóit, hogy lejjebb szorítsa a vállalási áraikat – s így a végelszámolásnál még nagyobb monopoljáradékot szakítson.”

Tiszta beszéd, túl sokat nincs ezen mit ragozni.

Mégis tévedésnek tartom azt az álláspontot, amely csak arra hivatkozva ítéli meg a Facebook megbírságolását, hogy hát itt egy kézivezérelt fideszes intézményről van szó.

Igen arról van szó. De!

Van itt a másik oldalon egy hatalmas vállalat, amelynek értéke – testvérek között is – a magyar éves GDP négy-ötszöröse. Erről a vállalkozásról az elmúlt években bebizonyosodott, hogy teljesen átláthatatlan, ellenőrizhetetlen és számonkérhetetlen módon élt vissza a felhasználói személyes adataival, tette árucikké emberek millióinak legintimebb információit, szolgáltatta ki őket bármilyen figyelmeztetés nélkül a legalantasabb (és olykor gyilkos) propagandának. Jah, és mindeközben változatos módokon kerülte el a közteherviselés felelősségét.

Ekkora gazdasági és médiahatalommal rendelkező gigavállalatot akkor is meg kéne regulázni, ha egyetlen tevékenysége a szivárványszínű mályvacukor ingyen osztogatása lenne. Ha egy kisebb cég a Facebookénál ezerszer kisebb fogyasztóvédelmi kihágást követ el, jogos polgári elvárás, hogy a hatóságok büntessék meg.

A Facebook esetében azonban nagyon más mércével mérnek sokan.

És hogy miért? Ja, mert Fidesz.

Be kell vallanom, engem az sem zavarna, ha maga Lucifer jönne betartatni a szabályokat a Facebookkal, és megvédeni a jogaimat vele szemben. Bonyolult ez a világ, de olykor egy-egy jó dolog onnan is jöhet, ahonnan soha semmi jóra nem számítana az ember.

Arról persze lehet vitatkozni, hogy az-e a legjobb megoldás, ha aprócska nemzetállamok alapvetően jelentéktelen bírságokkal lőnek egy vastagbőrű óriásra. Arról is lehet vitázni, hogy milyen szabályokat kell hozni, milyen szinteken, hogy érvényesüljenek az emberek magánélethez, tisztességes tájékoztatáshoz való jogai.

Az egész közösségi média körüli problémák a 21. század elejének egyik legnagyobb kihívásai, amikre nem lehet gyors és egyszerű válaszokat adni. Főleg azért sem, mert nem csupán arról van szó, hogy lehessen-e pénzért hazugságot terjeszteni a világon, vagy hogy jogom van-e tudni, mit csinál egy cég az adataimmal. Hanem olyan filozófikusabb kérdésekre is válaszolni kell, hogy egy emberi tulajdonságnak – például, hogy szeretem a sárga színt – van-e önértéke, vagy csupán egy információs árucikk, amit Zuckerberg majd jó pénzért eladhat valakinek, aki épp a sárga színt kedvelő emberekre szeretne lőni valamilyen reklámmal vagy hazugsággal.

Szóval ezeket meg kell tárgyalni.

De olyan világban biztos nem szeretnék élni, ahol jó kedvvel tapsikolunk az egyik jogsértésnek csak azért, mert egy másik jogsértést is kifogásolunk.

Olvass tovább!