Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.
Önkormányzati választás 2019.
Főopolgármester-választás állása 100%-os feldolgozottságnál
50,86%
KARÁCSONY GERGELY
44,1%
TARLÓS ISTVÁN
4,46%
PUZSÉR RÓBERT
Budapesti polgármesterek
kormánypárti
9
ellenzéki
14
Feldolgozottság: 100%
Megyei jogú városok polgármesterei
kormánypárti
13
ellenzéki
10
Feldolgozottság: 100%
Kattints ide a részletekért!

Horváth Aladár: Ki képviselje a cigánymagyarokat?

Október 13-án helyhatósági és kisebbségi önkormányzati választások lesznek Magyarországon.

A települési önkormányzat – ahogy a nevéből is kivehető –  a helyben élő választópolgárok által demokratikusan megválasztott, a magyar falvakat és városokat képviselő testületet jelenti. Az önkormányzáshoz való jog az adott településen élők alkotmányos joga, a választás a közakarat kinyilvánítása: mely polgármester, illetve milyen világnézetű, hitelességű, referenciájú képviselők kezébe adjuk a közjó megteremtésének törvényi lehetőségeit. Felhatalmazást adunk a közügyek felelős intézésére.

Az orbáni hatalomkoncentráció az önkormányzatok esetében is államosításukhoz vezetett. A feladatok, mint például a közoktatás állami irányítás alá helyezése, a központi felügyelet és költségvetési kiszolgáltatottság alávetett státuszt teremtett a már csak nevükben önkormányzatok számára.

A helyhatóság elsődleges dolga a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátása (jelesül a helyi közutak fenntartása, a tömegközlekedés megszervezése, a közmunka szervezése-lebonyolítása, a „maradék” oktatási, képzési, egészségügyi és szociális ellátások biztosítása). Az önkormányzatok feladata a közösség jóllétének a megteremtése, amely feladat ellátása leginkább a hiányt szenvedők, a segítségre szorulók számára fontos. Mert a jobb módúak képesek akár saját zsebből is kifizetni a magánegészségügyi ellátást, a szegényebb állampolgárok azonban az ellátórendszertől igényelnek elfogadható szolgáltatást. Joggal, mert az egészségügy intézményeit is az állam és az önkormányzat kasszájába befizetett adóforintjainkból tartjuk fönn.

A területi önkormányzatok gyakorolják a közhatalmat: különböző engedélyek (kereskedelmi, járművezetői, építési, stb.) kiadására jogosultak, valamint mindezen kötelező feladatok elvégzéséhez a szükséges szervezeti, személyi és anyagi feltételeket is helyben kell megteremtsék.  Vagyis az önkormányzat a saját költségvetéséből és dolgozói által garantálja e feladatok ellátását.

A kisebbségi „önkormányzatiság”, szemben a magyar városok önkormányzásának közel ezer éves hagyományával, alig három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik. E közösségi jog anyaszervezetem, a rendszerváltó Phralipe kezdeményezésére került a magyar Alkotmányba 1990-ben, mi írtuk az első törvénytervezetet is. De az a kisebbségi jogokról szóló törvény, amit a magyar Parlament 1993-ban elfogadott, s amelynek alapján fölálltak a nemzeti és etnikai kisebbségek helyi és országos önkormányzatai, már nem a romák (és a nemzetiségek), hanem a magyar állam érdekei és akarata szerint született meg.

Én a törvény három ellenszavazója közé tartoztam.

Sajnos, az eltelt 25 év engem igazolt. A korábban cigány, most roma, a korábban kisebbségi, most nemzetiségi „önkormányzat” települési szinten a helyben élő roma közösségek nemzetiségi jogainak érvényre juttatását lenne hivatott szolgálni. Elsősorban az oktatás, a kultúra, és a társadalmi érdekvédelem területein. Nekik kellene a közösségi összetartozás kovászainak lenni. „Nemzeti” szinten az országos roma önkormányzatnak lenne a feladata, hogy a törvényhozás és a kormányzat felé képviselje és érvényesítse a cigány/roma közösségek elsősorban kulturális, de a romák helyzetéből adódóan társadalmi és gazdasági érdekeit is.

A Phralipe és a Roma Parlament szószólójaként a magyar Országgyűlésben azt képviseltem, hogy ezek a kisebbségi önkormányzatok korlátozott közhatalmi jogosultsággal rendelkezzenek: vétójoguk legyen az iskolaigazgatók és a rendőrkapitányok kinevezésénél, továbbá a fejlesztési pénzek odaítélésénél, a költségvetés elfogadásánál. Azt vártuk ui. a rendszerváltástól, hogy a többség hatalmi túlsúlyával és elnyomó beidegződéseivel szemben törvényi bástyákkal körbevett ellensúlyokat biztosít számunkra. Partneri pozíciót teremt a többség és a romák választott tisztségviselői között, egyszersmind tárgyalási és megegyezési kötelezettséget ró rájuk. Teljeskörű rehabilitációt követeltünk, melynek elindításához olyan viták, felvilágosító kampányok, média- és iskolai programok lefolytatását, amelyek

megértetik a társadalommal, miért él a romák kétharmada a társadalom peremén, vagy azon is kívül, és milyen kölcsönös társadalmi és gazdasági előnyökkel jár, ha beléphetünk az egyenjogú polgárok alkotta társadalomba. Hogy két cigány fiatal stabil munkaerővé válásával egy magyar nyugdíjas tisztes nyugdíja biztosítható. Azt reméltük, ezt a rasszisták is értik.

Ebben az esetben a roma önkormányzatok egy szerethetőbb és élhetőbb „romagyar” tudatú létezésnek lehettek volna az autonóm intézményei és megbecsült képviselői.  De nem lehettek. Mert a nemzeti kommunista beidegződések, a nemzetbiztonsági doktrína képviselői a magyar államiság létét – pontosabban a nacionalista államhatalom birtokosainak pozícióját – érezték veszélyben. Tőlünk, öntudatosodó romáktól féltették – akik csak be akartunk lépni az őszintén szeretett hazánk „kapuin” a köz-társaságába – a „magyarság egységtörekvéseit”.

Báthory János népfrontos az MSZMP utolsó kongresszusára írt dolgozatában az „etnikai mozgalom” jelentette veszélyről írt, szerinte az öntudat és a nyomor gyúelegyet alkotva lázadáshoz vezethet. A magyar „rendszerváltás” e doktrína ideológusára, mint cigányügyi államtitkárra bízta a Phralipe és a Roma Parlament megszüntetését, vagy bedarálását a rendszerbe (ez történt a Phralipével, kettészakadt, nagyobbik fele belépett a Báthoryék által kiválasztott és fölpumpált Lungo Dromba).  Ő és köre áll lassan harminc éve e nemzetrontó fölfogás és Farkas Flórián mögött. Minden kormány velük tárgyalt, velük üzletelt, s velük  „védelmezte” a magyar államiságot.

Mi, roma rendszerváltó bölcsész értelmiségiek megalkottuk és megteremtettük a korszerű roma öntudatot, ennek politikai és kulturális intézményeit. Mégsem lett „etnikai lázadás”, elsősorban a mi polgárjogi mozgalmunknak köszönhetően. A roma kultúra eleve erőszakmentes, ráadásul Gandhi és Martin Luther King eszmei talaján, olyan karizmatikus szellemi vezetők irányításával, mint Daróczi Ágnes, Bari Károly és Zsigó Jenő a roma mozgalom „csak” szelíd, de határozottan jogkövetelő, a roma értékeinket felmutató és azt továbbfejlesztő, a társadalmi elismerésünket és a demokratikus képviseletünket elsődlegesnek tartó lehet. Mégis radikálisok, fekete párducok voltunk a különböző színű „nemzeti” kormányok szemében. Pedig csak egyenlőséget, társadalmi összetartozást, fölemelkedést akartunk. A magyar politikai osztályból való likvidálásunk lett a sorsunk.

2003-ban, amikor a Demokratikus Roma Koalíció demokratikus választáson legyőzte a Lungo Dromot, három hónapig lehettem az Országos Cigány Önkormányzat elnöke. A megbuktatásom előtt egy hónappal a cigány ügyekkel megbízott szocialista parlamenti képviselő ekképp fogalmazta meg az elkerülhetetlen puccs okát: „meg kell buknod, mert a te vezetéseddel háromszázezer öntudatos roma szavazó lenne, és nem engedhetjük meg, sem mi, sem a Fidesz, hogy ti döntsétek el, ki kormányozzon Magyarországon.” (Több részletet erről a mozgalom történetéről szóló könyvsorozatom második kötetében olvashatnak majd.)

Ezen okok miatt alkottak tehát olyan törvényt, amely nem sértette a rosszul, nacionalista módon értelmezett magyarság egységét:

a kisebbségi törvény nem beemelte, hanem kizárta a magyar politikai nemzetből a legnagyobb magyar etnikumot.

A nemzetiségi önkormányzatok szabályozása, és az ennek alapján kialakított államigazgatási gyakorlat politikailag és társadalomlélektanilag elkülönítette a romákat, testületeit a „többségi önkormányzat” cselédjeivé tette, szembehelyezkedve a társadalmi beágyazódás és közös felelősségvállalás hosszú távú alapérdekeivel.

A magyar államhatalom ezzel egyidejűleg az éledő, szabadon véleményt alkotó, intézményeket alapító és a döntésekbe beleszólni képes cigány/roma civil szervezeteinket módszeresen partvonalra szorította, majd fölszámolta. Soros György, a Demszky Gábor vezette Főváros, majd az európai uniós előtárgyalások és Phare-támogatások azonban életben tartották a Roma Polgárjogi Alapítványt és az általa létrehozott intézményeket, valamint a mozgalom megyei szervezeteit. Így eséllyel pályáztunk az OCÖ vezetésére – nyíltan az önfelszámolás programjával! Az OCÖ elnökeként azt képviseltem, hogy meg kell szüntetni a politikai szegregáció intézményeit, a cigány tudatú/származású politikusainknak be kell lépni a magyar politikai és civil szervezetekbe, és ott kell közelíteni egymáshoz az álláspontokat, a megegyezésig. Naiv voltam: programom élesen szemben állt a hatalom és az OCÖ megélhetési politikusainak érdekeivel. Nem okozott különösebb gondot a hatalomra ácsingózó Kolompárt megnyerni a puccshoz.

Ez az oka annak, hogy nincs valós képviseletünk, ezért ülnek többségében műveletlen, rossz jellemű emberek azokon a helyeken, ahol a nagy erőfeszítésekkel diplomát, közmegbecsülést szerzett alkotó értelmiségi politikusainknak volna a helye.

A cigány önkormányzati rendszer lett tehát a roma politikai gettó, ahogy főkápója, Farkas Flórián jellemezte egykor, „a magyar politika cigánytelepe”. A feladat: kontraszelektált képviselőikkel ideterelni a roma közösségeket, rajtuk keresztül ellenőrizni és befolyásolni (félelemben tartani) a csalódott és kiszolgáltatott embertömeget.  (Csak a kormánypárt képes megvédeni őket minden veszedelemtől, nyilasoktól, migránsoktól, az éhezéstől, fagytól, de a globális fölmelegedéstől is. Ezért tessék beülni a mikrobuszba, és nyomás szavazni a legerősebbre! Elvégre miattunk módosították a törvényt, ne legyen jogi akadálya a kisbuszos szállításnak sem…)

És a cigányok/romák, mint a többség rendes, törvénytisztelő állam-polgárai nem is szólnak bele a „nagyok dolgába”. Nem indulnak a településük sorsát irányító-befolyásoló helyhatósági választásokon, a városokban a pártok sem akarnak „etnikai konfliktust generálni”, meg egyébként is a romák „saját maguk között szeretnek lenni”. (Balog exember-miniszter is azzal érvelt a cigány telepcsinosító programok mellett – a telepfelszámolással szemben –, hogy minden etnikum a saját negyedében szeret élni, a cigány is, miért kellene onnan kibolygatni?)

Így aztán 2019 őszén közel tízezer roma jelölt indul az üres kisebbségi önkormányzati képviselői posztokért, és becslésem szerint mintegy ötven fő a valóságos hatalmi jogkörökkel fölruházott települési mandátumokért.

A nagyfokú kisebbségi önkormányzati mozgósítás mögött a szegregáció elfogadása, a Lungo Drom széteséséből eredt hatalmi vákuum és néhány üzletember áll: egy megújult országos önkormányzat sok milliárd EU-s pénz fölött diszponálhat. Ugyanakkor Farkas Flórián is minden követ megmozgat, hogy megőrizze hatalmát az ORÖ-ben. Ugyanis, ha az elmúlt évek szabadrablásainak újabb csontvázai is kihullanának az ORÖ szigorúan őrzött szekrényeiből, további nehézséget okozna megmagyarázni Polt legfőbb ügyésznek, miért nincs öt éve egy órájuk sem arra, hogy elmesélje Farkas, hová és mire kellett költse a romák munkába állítására, nemzetiségi intézményeink fölállítására rendelt milliárdokat? Győzelme esetén újabb milliárdok mehetnek a „híd alá”.

Az országos roma önkormányzati testületben négy jelentősebb cigány/roma tömörülés között fog eloszlani a negyvenhét mandátum. A jelöltek száma alapján az „Undorod(r)om” megszerezheti az abszolút többséget. A három „ellenzéki” roma szervezet – a Firosz, a Roma Polgárjogi Mozgalom, és a Phralipe – együttműködése a politikai nyilatkozatok szintjén elindult: letették a nagyesküt, hogy sem a választások előtt, sem azután nem lépnek koalícióra a Farkas Flórián vezette un. polgári szövetséggel. A bomlásnak indult LD-nak is több jelöltje van, mint a három „ellenzékinek” , közel háromezerötszáz.

A Firosz, a második legerősebb szervezet, a szakmaiságra helyezi a hangsúlyt, logójában narancssárga háttéren hirdeti, hogy hasonlítani akar a Fideszre. A láthatóan is sok tízmillióból kampányoló szervezet többezer romát beregisztrál, és elvisz önmagára szavazni (ennyire „demokratikus és általános” a rendszer…), akár többséget is szerezhet. Ez esetben a Fidesz belső ellenzéke által támogatott Farkas Lászlónak, a Firosz elnökének van a legtöbb esélye az ORÖ-elnökségre. A volt tiszaburai polgármester megedződött a falusi nyomor és káosz kezelésében, nem ismert, hogy belesüllyedt volna az uzsorások és a korrupt politikusok hálójába. Nehéz dolga lesz, de vezetésével több programmegvalósítás és talán kevesebb botrány várható az ORÖ-ben. (Igazi csemege, hogy az egykori fórumos, majd szoci-vazallus Kolompár Orbán, most „fiatal roma”-színekben igyekszik visszatérni a politikába. Ő a Lungo Dromtól akar átcsábítani képviselőket, hogy a Firosz átvehesse az irányítást az ORÖ-ben, így teremtve önmaga számára pozíciót a közügyek újbóli gyakorlásához.)

Senkit ne tévesszen meg a szervezetek neve: egykori harcostársaimmal én alapítottam a Phralipét, majd a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) borsodi szervezetét is, de az egykor gerinces polgárjogi szervezetek és vezetőik mára lungodromizálódtak. Kivételt jelent a Farkasék bűncselekményeit föltáró, a szervezetből a Phralipébe visszatért egykori fideszes egri roma politikus, Lakatos Oszkár, aki szaktudásban és erkölcsileg a többiek fölé nőtt, de – a strukturális okok mellett – sajnos, az egészségi állapota sem teszi lehetővé a változtatás küzdelmeinek véghez vitelét.

Dancs Mihály, az RPM borsodi elnöke kampánymunkában és politikai helyezkedésben komoly rutinnal és dörzsöltséggel bír, az MCP Bt.-vel túl van két jövedelmező parlamenti választási kampányon. A Polgárjogi Mozgalomba integrált hálózatával ez évben is listát tudott állítani. Nyilvánosan követelte a Híd a munka világába című milliárdos lopás felelőseinek bíróság elé állítását, de fontos döntésekben, amikor Farkas elveszíthette volna az ORÖ-n belüli többségét, megérte neki kisegíteni a „kegyelmes urat”.  Elfogyott maradék erkölcsi tőkéje is.

Nem cigány jellemvonás, hanem a rendszer sajátossága, hogy a képviselők nem a népet képviselik, hanem a rezsimet: annak ágenseiként anyagi megfontolásból, vagy túlélési ösztönből hozzáidomulnak. Mert az ország, amelynek polgárai szeretnénk lenni, kulturálisan félfeudális-posztkommunista, de hatalomtechnikai módszereit illetően Mussolini típusú korporatív rezsimet hord a hátán. Ahol az önkényúr a társadalmi kérdéseket önmagával szereti megvitatni és önmagának megválaszolni. A társadalom közösségeinek, rétegeinek olyan képviseleteit támogatja – légyen az kamara, szakszervezet, egyházak, civil világ vagy éppen nemzetiségi önkormányzat –, amelyek készséggel értenek egyet a központi akarattal. A főnök akaratával.

Ezekből következően az őszi választásnak nem az a tétje, hogy a romák képviseletében a tisztesség és a szakmaiság szintjén lesz-e lényegi változás, hanem az, hogy az egypártrendszerű korporatív rezsim megfagyott testén repedéseket üthet-e a jogállam, a szabadság és szolidaritás eszméire szomjazó Magyarország.

Ezúton is arra kérem a cigány/roma választópolgárokat, hogy feltétlenül vegyenek részt az október 13-ai választásokon, és gondosan, a településük jövőjéről szavazzanak! Arról, hogy ki vezesse a falut vagy a várost, kik alkossák annak képviselőtestületét. Melyik csoport hozzon döntést útról, járdáról, a szennyvízről, faültetésről. Kik segítsék hozzá a közösségeinket a jobb közlekedéshez, munkához, iskolához. És az alapján lehet dönteni, hogy melyik erő beszél tisztelettel és felelősen rólunk, a közösség egészéről. Róla feltételezhetjük, hogy tisztességes szolgáltatást fog nyújtani minden cigány és nemcigány embernek a faluban, vagy a városban.

Nehéz döntés elé kerülnek azok a szavazók, akiknek a rasszista polgármester és a szélsőjobboldali párt által is támogatott ellenzéki közös jelölt között kell választani, mint pl. Miskolcon. Itt mérlegelni kell, melyik városvezető jelent kevesebb veszélyt a miskolci romákra? A romákat a szülőföldjükről elüldöző Kriza pártja, vagy a vele szemben az igazságáért kiállt iskolaigazgató, a kultúrember Veres Pál, akinek akkor van reális esélye megbuktatni a számozott utcaiakat elüldöző stadionépítőt, ha az üldöztetésben bűnrészes, most a politikai középre somfordáló Jobbik is rászavaz. Mérlegeljetek, és hozzatok bölcs döntést: melyik esetben van több esély a talpon maradásra, a békés fejlődésre?

A roma nemzetiségi választásokon azok vehetnek részt, akik cigányként/romaként regisztráltatták magukat az állami névjegyzéken. Miskolcon rekordmagasan iratkoztak föl erre a névjegyzékre: a mintegy tízezer választóból 2273 fő! Érdekes összehasonlítani Budapest VIII. kerületével. Józsefvárosban, ahol szintén 15 ezer főre tehető a cigányok száma, így a szavazók közel 10 ezret tesznek ki, összesen 953 fő kérte eddig a nemzetiségi hovatartozásának regisztrálását.  A muzsikus cigány kultúra fellegvárában a közmunkára fogott zenészeinket most is arra próbálják kényszeríteni, hogy  újraválasszák a Fidesz-szolga roma önkormányzatot. Reményre ad okot, hogy Boros György vezetésével fölállt egy öntudatos ellenzéki muzsikus csoport, amely október 13-án nyugdíjba küldheti az egykor szabadelvű cimbalmost, Oláh Tibort.

Ezzel együtt is súlytalan és hiteltelen ez a rendszer, mert akik megtehetik, és főleg, akik értik, nem szavaznak a saját elkülönítésükre és elnyomásukra! Meggyőződésem, a nemzetiségi névjegyzékre való feliratkozás mértéke nem a roma öntudattal függ össze, hanem a kirekesztettséggel.

Én nem fogok részt venni az önkirekesztő cigány választáson.

Ezek a figurák ne beszéljenek az én nevemben, nem adok nekik ehhez fölhatalmazást! A rendszer lényegileg kizárja az autonóm és a romák felé elkötelezett képviselet megválasztását.

Szavazni a települési képviselőjelöltekre, a polgármester és a főpolgármester személyére fogok. Hogy legalább Budapesten – és számos vidéki városban – kisebb legyen a szorítás, több a szabad levegő és az egyenrangú párbeszéd. Hogy emberszámba vegyenek minket, ne legyünk idegennek nézve, csak azért mert nem vagyunk a NER szolgái. És teremtsenek tisztességes fórumot a jövőért teendő feladatok átbeszélésének: adjanak terepet a haladó roma polgárságnak a közös ügyekben való felelős részvételhez, egyúttal adják vissza a törvénytelenül elkobzott intézményeinket!

Joggal vetődik föl a kérdés: a Roma Parlament egyesülete miért nem állított jelölteket a helyhatósági választásokon? Ennek csak egyik oka a székházunkból történt három évvel ezelőtti erőszakos eltávolításunk, a 30 éves történelmünk légópincébe üldözése. Ettől még maradék erőinkkel talpra állhattunk volna.

Az egyesület vezetése a tavaszi európai parlamenti választások előtt tárgyalásba kezdett a cigány mikropártokkal egy közös indulásról. A terv a választás lendületével egy rendszerkritikus országos mozgalmi hálózat fölállítása volt, tagjainak intenzív felkészítésével, hogy az őszi önkormányzati választásokra önálló civil politikai tényezőként újraszervezhessük a Roma Parlament sorait.

A terv megvalósításához támogatást kértünk egy nemzetközi nagy alapítványtól, aminek egyik igazgatóságának kifejezetten a roma önszerveződés és roma politikai képviselet előmozdítása a főprofilja. Az alap európai igazgatója arról tájékoztatta a Roma Parlamentet, hogy ez ügyben már elfogadtak egy pályázatot, és nem kívánnak párhuzamosságot, ezért vegyük föl a kapcsolatot Rácz Bélával, a támogatott projekt képviselőjével.

Rácz viszont úgy nyilatkozott, hogy ő, továbbá Kadét Ernő és Setét Jenő kedvezményezettek „a romák európai választásokon való önálló indulását és mozgósítását nem látják fontosnak…, ők az őszi önkormányzati választásokra fókuszálnak”.

Szomorúan, de tudomásul vettük a közlést, és reméltük, hogy őszig komoly szervezőmunkával megvalósulhat a jelöltek intenzív képzése és közel egységes karakterű és szakmai tartalmú választási kampánya. Drámai, ha nem is egyedi, hogy az utánunk jövő „politizálgató” generáció képviselői szóba sem álltak velünk. Más forrás nem kínálkozott az újjáépüléshez, ezért le kellett mondjunk arról, hogy a Roma Parlament egyéni képviselőjelölteket, polgármester-jelölteket indítson a romák által sűrűbben lakott településeken, városrészeken.

Joggal gondoltuk, hogy a projektgazdák egy sikeres felkészítés után, határozott programmal és kampánymunkával meggyőzik az embereinket a részvétel, a választás fontosságáról. Különböző szervezetek színeiben jelentős számban indítanak jelölteket az októberi választásokon. Azonban a kampány hajrájában sem érzékelhető komoly aktivitás. Hacsak nem tekintjük idesorolandónak a főpolgármester-jelölteknek írott nyílt levelet, amelyben egy fővárosi roma program saját szájízű elemeit rögzítik, és számon kérik Tarlóstól és Karácsonytól a romák megszólítását. Egy hatvan millió forinttal megtámogatott projektumtól ez édeskevés.

A Roma Parlament egyesületi vezetése szerény nyilvánosságával és mozgási lehetőségeivel segíteni kívánja a demokratikus és tisztességes változás esélyét kínáló önkormányzati politikusjelölteket.

Teljes mellszélességgel támogatjuk például Pikó Andrást Józsefvárosban, ahogyan Karácsony Gergely főpolgármesterségét. Ha a cigány választópolgárok többsége melléjük áll, szinte biztos, hogy győznek! Politikai és emberi támogatásunkról biztosítjuk a nagyobb ellenzéki pártok színeiben elinduló fővárosi önkormányzati képviselőjelölteket, mint Balogh Lajost (VIII.), Daróczi Károlyt (Budafok), továbbá polgármester-jelölteket, jelesül a zöld-baloldali Baranyi Krisztinát (Ferencváros). Továbbá az olyan vidéki településeken nagy elszántsággal induló roma polgármester-jelölt sikerét óhajtjuk, mint Rézműves Benjámin (Hodász), Váradi József (Csenyéte) és Ifj. Pongó Albert (Karcsa).

Erre hívunk fel minden öntudatos és bátor hazai választópolgárt!

Olvass tovább!