Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Idén több, mint ezer szükséget szenvedő embertársunk fulladt a Földközi-tengerbe

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az UNHCR adatai szerint e hét elején, vagyis szeptember-október fordulóján lépte át idén a Földközi-tengerbe fulladt menekültek száma az ezer főt, a szervezet magyar Facebook oldalán is beszámolt a szomorú hírről.

 Ahogy írják, ez immár az egymást követő hatodik évben van így.

Posztjukból kiderül,

„19 ezer ember – ezzel 2014 januárja óta közel ennyien vesztek a mélybe a Földközi-tengeren, úton Európa, a remélt biztonság és egy emberhez méltó élet felé.”

A menekültválság kezdete óta igyekeznek otthonukat valami okból elhagyni kényszerülő emberek Európába jutni a Földközi-tengeren keresztül, ezzel válogatott veszélyeknek kitéve magukat.

Az útra kelők ki vannak téve az útért cserébe kisebb vagyonokat követelő embercsempészek kényének-kedvének, a Líbia területén tomboló erőszaknak és káosznak, gyilkosságoknak, nemi erőszaknak, bebörtönzésnek, kismillió más veszélynek, valamint az átkelés közbeni vízbefúlásnak.

Európa partjaitól egy köpésre, miközben az Európai Unió tagállamainak jelentős része humanitárius katasztrófa helyett idegenrendészeti problémaként érzékeli hullámsírba vesző embertársainkat.

Ráadásul egyre nagyobb eséllyel fúlnak vízbe, ugyanis ha egyszer sikerül útra kelniük a líbiai pokolból, a hajók elkobzásának és elsüllyesztésének veszélye miatt az embercsempészek jobbára immár az életveszélyes, kiszuperált halászbárkák helyett még veszélyesebb, túlterhelt csónakokon próbálják átjuttatni a menekülőket a tengeren.

Eközben pedig az európai országok csökkentik a tengeren járőröző hajók számát, drónokra cserélve őket, melyekről ugyan lehet látni, ha egy csónak elsüllyedne, de embereket menteni – a hajókkal ellentétben – nem lehet róluk, a civil mentőhajókat pedig igyekeznek ellehetetleníteni.

A menekültellenes nemzeti politikák miatt a félmilliárdos lakosságú Európai Unió, a globális gazdaság egyik centruma, mely gazdasági szempontból rengeteget profitál a globális periféria javainak kisajátításából, évek óta nem tud úrrá lenni a helyzeten, hogy szükséget szenvedő emberek ezrei fulladnak meg határaitól néhány tucat kilométerre.

Vonatkozó cikkeinket itt találjátok, itt pedig néhány publicisztikánk a témában.

Olvass tovább!