Mi a baj a köznevelési törvény tervezett legújabb módosításával? 

Már régóta lehetett sejteni, hogy valami készül a háttérben. Időről időre formális és informális egyeztetésekről röppentek fel hírek, harminc százalékos béremelésről, a korábbi törvényben előírtnál ugyan magasabb munkaterheléssel, de mégis, a kötelező óraszámra történő visszaállásról. Különös aggodalomra adott alapot, hogy a kormánynak volt egy olyan szakszervezeti tárgyalópartnere, amellyel ún. „stratégiai együttműködési megállapodást” kötött, és sokáig nem lehetett tudni, meddig jutottak az egyezségben. 

A költségvetési törvénytervezetből először azt tudtuk meg, hogy fizetésemelést egyáltalán nem tervez a kormány. Az illetményalap számításának vetítési alapja továbbra is a 2014. évi minimálbér marad. Majd aztán megjelent a kormány honlapján egy közlemény az intézményvezetőknek szánt juttatásokról, amellyel állításuk szerint azt szeretnék elérni, „hogy vonzóbbá váljon az intézményvezetői pálya”. Más nem derült ki a kormányközleményben a törvénytervezetről, amelyet egyébként – évek óta először fordult ez elő – nem küldött meg az előterjesztő Emberi Erőforrások Minisztériuma a PDSZ-nek. Nem tudjuk, hogy a stratégiai partneréhez előzetesen eljuttatta-e, de akárhogy is történt az előkészítés,

botrányos törvényjavaslat került fel a Parlament honlapjára.

Már a felütés is elképesztő: az igazgatókat azzal fenyegeti meg, hogy amennyiben az általa vezetett intézményben 

„olyan nevelési-oktatási vagy tájékoztató tevékenység folytatására kerül sor, amely a köznevelési jogszabályok súlyos megsértése révén a gyermek, tanuló Alaptörvényben foglalt jogainak megsértését eredményezheti, amennyiben e törvény szerinti más jogi eszköz

  1. a) nem vezetett eredményre vagy
  2. b) nem áll rendelkezésre,

az oktatásért felelős miniszter, az intézményvezető megbízását vagy ahhoz adott egyetértését mérlegelési jogkörében a tevékenységről való tudomásszerzést követő egy éven belül visszavonhatja”.

Nem tudni, ki és milyen alapon dönt arról, hogy melyek azok a tájékoztató tevékenységek, amelyek ide sorolhatók, mindenesetre, jó, ha az igazgató vigyáz, és nem hív be mindenféle civil- és szakmai szervezeteket, egyesületeket – pl. érzékenyítő órát tartani –, különben egy évig biztos, de leginkább azon túl is, tarthat attól, hogy visszavonják intézményvezetői megbízását. Az ugyanis nem tudható, hogy a távoli döntéshozó – maga a miniszter – mikor szerez tudomást egy iskolai tájékoztatóról, ám az igazgató leváltása erre hivatkozva a tudomásszerzés megjelölt időpontjától számított egy évig bármikor bekövetkezhet. Nem nehéz elgondolni, hogy mindez milyen mértékben teszi majd „vonzóvá” az intézményvezetői „pályát”. 

Egyébiránt, a tervezeten következetesen végigvonul az ehhez hasonló központosítás, bürokratizálás és bizonytalanságban tartás.

De maradjunk még az intézményvezetőkre vonatkozó szabályoknál! 

A javaslat – ún. „deregulációs megfontolásokból” – kiemeli a törvényből az intézményvezetői megbízáshoz előírt feltételek többségét. A törvényben annyi maradna meg ebből, hogy

„nevelési-oktatási intézményben intézményvezetői megbízás felsőfokú végzettséggel, pedagógus szakképzettséggel rendelkező és a Kormány rendeletében meghatározott egyéb feltételnek megfelelő személynek adható.”

további kritériumokról a kormány ezután szabadon dönthet. Nem fogja többé törvény korlátozni a lojális elvtársak megbízását akkor sem, ha netán nem rendelkeznek a jelenlegi, részletes jogszabályi előírás szerinti végzettséggel.

Ugyancsak kormányrendelet szabályozná – így még nem ismerjük, és kormányon kívüliekre egyelőre nem is tartozik – a beharangozott, intézményvezetők részére járó további pótlékok mértéke, és az sem, hogy ezek milyen feltételekkel adhatók. Annyit lehet tudni, kormányrendelet az intézmény vezetői részére 

  1. a) az intézmény méretétől függően további bérpótlékot és

  2. b) a nyújtott munkateljesítménytől függően ösztönzési kereset-kiegészítést

    állapíthat meg. 

A különös megfogalmazás mellett – „nyújtott munkateljesítmény” – vegyük észre a feltételes módot is: „állapíthat meg”! 

Az előterjesztő nem bíbelődik annak indoklásával, hogy miért veszi el az intézmény használóinak, a nevelőtestületek, diákönkormányzatok és a szülői szervezetek intézményvezetői, tagintézményvezetői megbízás előtti véleményezési jogát. Ezzel a demokrácia látszata is megszűnik, nem kell a továbbiakban szembesülni ellenvéleményekkel, és a sajtót sem fogja folyamatosan bejárni, hogy a pedagógusok, szülők, diákok véleményére fittyet hányva „ejtőernyősként” érkezteti az intézmény élére az illetékes elvtársakat a teljhatalom intézménytől távol ülő vazallusa. 

A törvényjavaslat szembemegy a rendszerváltás utáni, intézményi demokráciát támogató jogalkotási folyamattal, amelynek maradványait – félve hivatkozunk rájuk, nehogy legközelebb ezek is menjenek a levesbe – még őrzi a mostani törvény is. A közoktatási intézményekben – az értelmetlen „köznevelési” helyett maradjunk ennél a régi elnevezésnél – ugyanis, ha a Montesquieu-i hatalmi ágakban gondolkodunk, a helyi törvényhozó szerv nem az intézményvezető, hanem a nevelőtestület – a diákönkormányzat és a szülők közösségének bevonásával. A nevelőtestület fogadja el a legfontosabb helyi szabályokat, így a pedagógiai programot, a szervezeti és működési szabályzatot és a házirendet. Az intézményvezető a végrehajtó, de eredetileg nem a fentről jövő direktívák, hanem a helyi közösségek által hozott döntések végrehajtója. A törvénytervezet összeállítói a központosítás hívei, ezért eszük ágában sincs helyi erőkre bízni az intézmény napi működésének irányítását. 

A magántanulói jogviszony megszüntetése és a helyébe lépő, ún. egyéni tanrend nem puszta elnevezésbeli különbség. Míg arról, hogy a tanuló tankötelezettségét iskolába járással vagy – a szülő kérésére – magántanulóként teljesíti, eddig a gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat véleményének kikérése után igazgató dönthetett, tehát helyben, a tanulót ismerő szakemberek foglalkoztak a szülői kéréssel, addig az egyéni munkarend engedélyezéséről – egy majdani kormányrendeleti szabályozásnak megfelelően – még nem ismert szerv ugyancsak ismeretlen eljárásban hozza meg döntését. Bódis József oktatási államtitkártól megtudhattuk, hogy a módosítás célja, hogy „a 2020/201-es tanévtől rendezett és szabályozott viszonyok alakuljanak ki ezen a területen.” Bódis doktor nem rejti véka alá, hogy ezáltal a kontrollt kívánják erősíteni, mondván, hogy „voltak eddig anomáliák”. 

A változtatás szerinte mintegy 8 ezer diákot érint, de közülük senki számára nem lesz hátrányos. Könnyen belátható azonban, hogy azok a szülők, akik eddig a magántanulói jogviszonyon keresztül eredményesen menekítették ki gyermeküket az omladozó állami iskolarendszerből, és kapcsolódtak be magántanulói közösségekbe – kvázi magániskolákba – ezt a lehetőséget elveszítik. Azok a magántanulói közösségek, amelyek, felkészült pedagógusokkal, korszerű taneszközökkel – többek közt szabadon, és nem az állami tankönyvlistáról rendelt, minőségi tankönyvekkel! – jelenleg ideális körülményeket biztosítanak a gyerekeknek az osztályozó vizsgára történő felkészülésen túl olyan készségek, képességek és tudás megszerzésére, amiről az állami oktatásirányítók csak papolni tudnak, pont ők kerülnek ezzel kiszolgáltatott helyzetbe. Hiszen, ki mer bizonytalan törvényi háttérrel akár „kvázi” iskolát is szervezni? 

Magániskolát alapítani drága és bonyolult. A jelenlegi engedélyezési eljárás ultrabürokratikus volta miatt kétséges, hogy a most veszélybe kerülő közösségek képesek lesznek-e a rendelkezésre álló röpke idő alatt nyilvántartásba vetetni magukat.

Ha az a célja a módosításnak, hogy ezeket az állami oktatási rendszert elhagyó renitens szülőket „megfegyelmezze”, és gyerekeiket visszaszorítsa oda, ahonnan nem kis anyagi áldozattal kimenekültek, az nyilvánvalóan nem fog menni.

No, de akkor az érintettek másik körén, a magatartási-, beilleszkedési zavarok miatt sok esetben nagylétszámú osztályközösségben nem fejleszthető gyerekeken és azokon akiket – tegyük hozzá, jogellenesen – kezelhetetlen magatartásuk miatt „eltanácsoltak”, segíteni fog az egyéni munkarend bevezetése? Aligha. Azzal ugyanis, hogy az igazgató kezéből kiveszik a döntést, és ezt olyan külső szervre bízzák, amelyik nem ismeri a tanulót, az iskolai körülményeire sincs ráhatása, ugyan mennyiben tudnak javítani a gyermek helyzetén? Azzal, hogy visszakényszeríti oda, ahol az integráció feltételei nem adottak, semmiképpen. Amúgy pedig továbbra is nyitva hagynak egy kiskaput, mivel az igazgató engedélyezheti, hogy a tanuló tanítási órákról távol maradjon. 

A törvénytervezetet benyújtó Semjén Zsolt, ill. a mögötte álló szakmai műhely nemcsak az iskolásokat, de az óvodásokat is megregulázná. Elvégre, a kötelező óvodáztatás terén szintén nem árt egy kis központi beavatkozás, nehogy már lelazuljanak ott a végeken, mint az igazgatók a magántanulói jogviszony engedélyezésével!

„Társadalmi érdek és cél, hogy a 3., illetve 6. életév betöltésével a gyermekek minél nagyobb része kezdje meg az óvodai nevelésben illetve az iskolai oktatásban való részvételét. Különösen fontos ez az óvodában, mely fokozatosan, de különösen az utolsó évében az iskolai nevelésoktatásra készít fel, ugyanakkor éppen az óvodai nevelés megkezdése kapcsán azt mutatják az adatok, hogy a hároméves gyermekek mintegy 10 %-a nem kezdi meg időben az óvodai nevelésben való részvételt, de felmentést sem kérnek a szülők. A jegyzők számára biztosított eljárási lehetőség nem működik kellő hatékonysággal, hiszen számos esetben nem az adott település, kerület intézményében kerül sor a kötelezettség teljesítésére. Az említett jelenségek kezelése érdekében a Javaslat állami szervhez telepíti a kötelezettség teljesítésének felügyeletét.”

– áll a törvénytervezet indoklásában. 

Hogy sok helyütt nincs elegendő óvodapedagógus, hogy soha senki sem igazolta még a valamennyi hároméves gyermek óvodába kényszerítésének pozitív hatását, láthatóan nem érdekes, ahogy az sem, hogy a tankönyvellátás új rendje finoman szólva sem azt az eredményt hozta, amit az oktatásirányítás hangoztat. A módosítással hamarosan a köznevelési törvénybe kerülnek az összes évfolyamra kiterjesztett tankönyvrendelési korlátozások. Azoknak a szülőknek és pedagógusoknak, akik továbbra is szeretnék, hogy tantárgyanként ne kettő – ráadásul sokat vitatott színvonalú – tankönyv közül kelljen választaniuk, nem kecsegtető az ingyenesség, mivel az nem terjed ki a stikában használt, jó minőségű tankönyvekre és tanítási segédletekre. 

Nem segít felkapaszkodni a XXI. századi oktatás gyorsvasútjára a törvénytervezet értékeléssel kapcsolatos módosítása sem. A szöveges értékelés térnyerése helyett minden évfolyamon visszatérünk az osztályzáshoz, miközben a nálunk kicsit eredményesebb oktatással rendelkező országokban éppen ellentétes az irány. Szerencse, hogy a tervezet nagyvonalúan megengedi az osztályozás mellett a szöveges értékelést is. Ha a pedagógusoknak éppen ez a mániája, hát tehessék…

A javaslat számos olyan módosítást tartalmaz, amely nyílt beismerése a folyamatosan tagadott pedagógushiánynak. Mi volna más magyarázata a megbízási szerződéssel ellátható órák növelésének, a nyelvvizsga hiányában pedagógusdiploma nélkül tanítók illetményalapjának pedagógus-végzettségűek szintjére emelésének, a mindennapos testnevelés esetében a pedagógus-végzettség nélkül tanítás 2025-ig terjedő meghosszabbításának? 

Igazságtalanok lennénk, ha nem emlékeznénk meg a tervezet néhány pozitív eleméről: pl. hogy a pedagógusok pótszabadságát a kollégiumi felügyelőkre is kiterjeszti, hogy az osztályfőnökök, munkaközösség-vezetők, diákönkormányzatot segítő pedagógusok esetében e megbízásukkal összefüggő tevékenységért járó heti két-két, ill. egy óra nem feltételes, hanem kijelentő módban lesz a törvényben feltüntetve, és találunk még pozitív elemeket pl. egyes hátrányos helyzetű tanulók esetében a minimális csoportlétszámtól való eltérésre is. A törvénytervezet jó néhány pontosítást is tartalmaz. Voltaképpen ezeket kellene a törvényjavaslatból megtartani, a többit pedig egyszerűen elvetni! 

Olvass tovább!