Május 26. tétjei

Most vasárnap európai parlamenti választások lesznek. A hazai eredmény lefutott: a Fidesz nagy győzelmet fog aratni, elviszi a 21 mandátum többségét. De sem Magyarország, sem Európa jövője szempontjából nem mindegy, hogy ebből mi és hogyan következik a jövő héttől.

Kicsivel több mint egy éve arról írtam cikket a közelgő parlamenti választások kapcsán, hogy az egyetlen érdemi kérdés nem a Fidesz győzelme, hanem, hogy meglesz-e Orbán Viktornak újra a kétharmad. Mert ha igen, akkor már kevés dolog állja majd a miniszterelnök útját a következő évtizedekben. Meglett, és ennek következtében az politikai helyzet sok szempontból bőven rosszabb mint egy éve.

De még mindig nem reménytelen: a most vasárnap arról szól, hogy ez a kicsike remény még életben tud-e maradni.

Hazai tétek

A most vasárnapi eredmények kapcsán nem az a lényeg, hogy pontosan hogyan fognak alakulni az ellenzéki mandátumszámok, hanem hogy hogyan fognak az összességében erős Fidesz-győzelemre az ellenzéki oldal szereplői és főleg szavazói reagálni. Mert ne felejtsük, közel 5 hónap múlva önkormányzati választások.

Az októberi választásokkal kapcsolatban pedig egy nagyon erős lélektani hangulat kezd kialakulni: sok politika iránt még érdeklődő szavazó úgy tekint az önkormányzati megmérettetésre és azon belül is a budapesti és nagyvárosi eredményekre, mint az utolsó esélyre, hogy a Fidesz több évtizedes hatalmi bebetonozodását megakadályozzák.

Budapest, 2018. április 8.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (középen, b7) a párt választási eredményváró rendezvényén a Bálna Budapest rendezvényközpontban az országgyûlési képviselõ-választás napján, 2018. április 8-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Körükben, ahogy egy éve megjósoltam, már tavaly áprilist követően hatalmas kiábrándulás, bizalomvesztés ment végbe. Ezt a decemberi rabszolgatörvény ellenes megmozdulások, és a januári előválasztás sikere még valamennyire korrigálni tudták. Többségüket nagy munkával ugyan, de még egyszer utoljára rá lehet bírni, hogy külföldre vándorlás, és a belső életmód-emigrációval szemben elmenjenek és ellenzéki jelöltet támogassanak. Így 2022 esélye valójában 2019 októberében dől el.

Mert három kétharmados győzelmet követően senkinek nem lehetnek illúzió: a rendszer kiépült, sőt virágkorát éli. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán Viktor a ma már történelmi hosszúságú uralmát nem az ország több évszázados félperifális gazdasági, társadalmi kereteiből való kitörésre, hanem egy jól körülírható, pár ezer családból álló körnek a globális vagyonos elitbe való betörésére használja fel. A számlát pedig az ország és a benne élők jövője állja. Minden más csak porhintés. Orbán lehet, hogy szupertrendinek érzi magát, hogy olvasta Hararit, de biztosan nem értette meg.

Az őszi önkormányzati választás persze nem mindent vivő csodaszer. De arra alkalmas, hogy az első igazán kemény ütést bevigye a rendszernek, a meghódított nagyvárosok pedig a változás hídfőállásai lehetnek.

De ehhez kemény, fegyelmezett és sikeres kampány kell – olyan, amilyet jó ideje nem láttunk a Fideszen kívül senkitől. Ez a munka pedig már sok szempontból elkezdődött, de jövő hétfőtől egy napot sem várhat. Ezért nem mindegy, hogy milyen hangulatban, hozzáállással mennek neki a pártok, azok vezető testületei, az ellenzéki véleményformálók és rajtuk keresztül az ellenzéki közvélemény a következő öt hónapnak.

Budapest, 2019. február 10.
Az ellenzéki pártok Értékelni jöttünk! címmel meghirdetett tüntetésének résztvevõi a Szent György téren Orbán Viktor évértékelõ beszéde után 2019. február 10-én.
MTI/Balogh Zoltán

Ha a nagyvárosi és budapesti kedvezőbb EP-eredményekre építve egy erős, innovatív kampánnyal – kifejezetten nem a balatonboglári stégen – eltöltött nyarat követően, aktivistákban, lelkesedésben megizmosodott ellenzéki együttműködés tud nekimenni a választásoknak, az meglepően erős eredményeket hozhat. Azonban ennek a mondatnak minden eleme lényeges: adott helyeken megfelelő EP eredmények, keményen átdolgozott nyár, újszerű eszközök és egységes ellenzéki fellépés.

Az utóbbi kapcsán persze lehet okoskodni, meg Facebook-posztokban huszárkodni, hogy kivel miért és hogyan büdös, de ha horizontunkat kicsit távolabb visszük a körúti Starbucksoktól, akkor érdemes megnézni hogy a NER-hez hasonló rendszerek hogyan dőltek meg. Arra fogunk jutni, hogy minden hasonló esetekben az ellenzék egységes fellépése kulcsmomentum volt. Azaz akik különutaskodnak, nem feltétlenül Fidesz-ügynökök, csak szimplán hasznos hülyék. A Fidesznek akciósak, nekünk viszont nagyon drágák.

Ha azonban az EP-választás után megnyíló, pár hónapig tartó esélyt elszalasztja az ellenzék, azzal – minden meglévő személyi és intézményi értéke ellenére – végleg a rendszer részévé válik.

Az ilyen rendszerek pedig az intézményes ellenzékükkel együtt szoktak megbukni…

Európai tét – Merre tovább EU?

Mai formájában az EU fenntarthatatlan. Az unió 21. századi vergődésének mélyén egy nagyon egyszerű kérdés húzódik meg. Egy olyan gazdasági egység létrehozása után, aminek működtetéséhez erős politikai egységre is szükség lenne, a gazdasági és politikai együttműködés szintjei közti különbség fenntarthatatlanná teszi a közösséget. Az EU válaszútnál van: vagy visszavesz a gazdasági egységből és inkább nemzetállamok lazább együttműködésévé válik – ezzel pedig a világszínpadon való eljelentéktelenedést választja -, vagy elindul egy erősebb integráció megteremtése felé. Nincs harmadik lehetőség, és a jelenlegi egyensúlytalan megoldás ideje lassan letelik. .

A dilemma eldöntése azért is egyre égetőbb, mert ahogy erről év elején hosszabban írtam, 21. század első felében világunkat öt nagy, globális trend fogja meghatározni, amelyekre csak erősebb, közös fellépéssel van esélyünk megküzdeni. Az Európai Unió sem tudja elkerülni, hogy szembenézzen a népességnövekedés, a klímakatasztrófa, az egyenlőtlenségek, az automatizáció, és a geopolitikai válságok összeéréséből származó kihívásokkal. Bár ezeknek a részletes tárgyalása szétfeszítené a cikk kereteit, de pár dolgot érdemes megemlítenünk:

Klímakatasztrófa: Miközben szinte semelyik nagy gazdaság nem teljesíti a Párizsi egyezményben vállalt kibocsátáscsökkentési terv időarányos vállalásait, mára bizonyossá vált, hogy nem tudjuk 1,5 Celsius fok alatt tartani a globális felmelegedést, és szinte teljesen biztosan lecsúsztunk a 2 C-ról is. Ebben a klímavészhelyzetben az EU-nak  akár radikális, kemény lépésekkel is élen kell járnia a zöld átállásban és a kibocsátás csökkentésben.

Budapest, 2019. május 17.
A Fridays for Future Magyarország és az Extinction Rebellion Magyarország aktivistái a globális klímasztrájk demonstráción a fõvárosi Kossuth Lajos téren 2019. május 17.
MTI/Mohai Balázs

Automatizáció és egyenlőtlenségek: miközben a világ leginkább automatizációnak kitett országai közül jó pár épp az Unió keleti részén található, az EU a digitális innováció és a negyedik ipari forradalom fejlesztéseiben vészesen el van maradva az USA és Kína mögött. Az egyenlőtlenségekkel és a megfagyott társadalmi mobilitással  karöltve ezek a folyamatok fenyegető módon aknázzák alá társadalmainkat.

Geopolitikai átrendeződés: jelen állapotában, az USA Trump által vezetett nemzetközi visszahúzódása következtében az EU szinte teljesen védtelen az orosz, de legfőképp a kínai gazdasági, politikai, információs benyomulásokkal szemben, sőt még közvetlen szomszédságában sem tudja legalapvetőbb érdekeit képviselni. Ennek az árát mi is megfizetjük: az EU nem akadályozta meg az országot hosszú évtizedekre Moszkvával összekötő Paks2 beruházást. A kínai árukat fuvarozó Budapest-Belgrád vasútért pedig szintén a magyar adófizetők perkálhatnak közbeszerzés nélkül a kínai vállalkozóknak (és Fidesz-közeli alvállalkozóiknak).

A fenti összes kihívásra csak egy erősebb, szorosabb együttműködés adhat választ. Azonban ennek az együttműködésnek tartalma nem mindegy: az EU jövője csak egy erősebb, de társadalmilag progresszívebb integrációban lehetséges. Egy olyan integrációban, ami minden jelenlegi tagot felölel: nincs benne kétsebességes kasztosodás. Minden más út végül a stagnáláshoz vagy a felbomlás elindulásához vezet majd.

Az EU vagy igazságosabb lesz, vagy nem lesz.

Ebből a szempontból pedig nagyon fontos, hogy vasárnap összeurópai szinten hogyan alakulnak a mandátumok és az EP erőviszonyai. Ma lényegében három nagy erőcsoport határozza meg az európai küzdőteret. Az egységesebb, erősebb, fenntarthatóbb Európa ügyét kisebb-nagyobb elánnal az S&D, a Zöldek és az ALDE képviselik – ezek a pártok látják, hogy a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan, és az igazságosság és ökológiai biztonság megteremtése csak egységesebb együttműködéssel teremthető meg. Figyelmük néha-néha már kiterjed nemcsak nemzeteken belüli, hanem az azok közötti egyenlőtlenségekre is. Hiszen ma az EU csak jogilag igazán egyenlő: sok szempontból a bővítés egymást követő körei lényegében egy olyan folyamatnak tekinthetőek, ahol a magországok a háború után elvesztett gyarmati álmaikat a Dél- és Kelet-Európához való korlátlan gazdasági hozzáférésre cserélték fe.

Ez részben magyarázza is azt a növekvő frusztrációt ami az új tagállamok társadalmaiban érzékelhető. Miközben piacaikat német, francia vagy más nyugati termékek uralják, hazai cégeik küszködnek, és minden EU-s támogatás ellenére az életszínvonal még mindig jócskán elmarad a régebbi tagállamokétól. Bár a vasfüggöny és a falak leomlottak, ma mégis gazdasági és társadalmi szakadék alakult ki Párizs és Bukarest, Stockholm és Athén között. Az EU egy olyan neoliberális szálloda lett, ahol két kategóriájú szobák vannak. Nem kétséges, hogy progresszívként, minden jogos kritika mellett az ez ellen tenni akaró politikai csoportoknak lehet csak szurkolni. Sőt az előttünk álló kihívások fényében ennek a csoportnak szélesebb együttműködést is el kell kezdenie kialakítani más hátterű, de szintén progresszív szemléletű erőkkel.

Velük szemben, az Orbán, a miniszteri munkája helyett szelfikirályt játszó Salvini, és az oroszok által pénzelt Le Pen által vezetett szélsőjobboldali tengely ajánlata lényegében az EU fokozatos szétszedése, visszafordulás és bezárkózás a határok közé. Ez viszont teljes félreértés a mai korban, ahol a nagy globális válságainkkal szemben az egyes államok valójában tehetetlenek: sem a klímakatasztrófa, sem a nagyvállalati lobbik, sem pedig a kínai és orosz nyomulás nem tiszteli a határokat.

Röszke, 2019. május 2.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (elöl, b) és Matteo Salvini olasz belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes (elöl, j) határszemlén Röszkénél 2019. május 2-án.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

Nem mintha ez érdekelné ezeket a szélsőségeseket, akik miközben az átlagembereknek beszélnek, valójában magasról tesznek az klímakatasztrófa elkerülésére, és kifejezetten a nagyvállalatoknak kedvező gazdaságpolitikát tolnak (nagyvállalatok és szélsőjobb szövetsége bőven nem újkeletű), sok esetben moszkvai geopolitikai ízesítésben (ezt igazán szépen mutatta meg az Orbánnal szövetséges osztrák szélsőjobb ibizai vodkázásait dokumentáló „házivideó””).

Közben a Fidesz jelenlegi anyapártja, az EPP nagy valószínűséggel továbbra is a legnagyobb frakció marad. Az EU jövője szempontjából a csoport kicsit ötlettelenül középen ragadt, bénultságában nagyjából a status quo megtartását képviseli. Azaz az EU maradjon csak meg a nagy cégeknek és főleg a német lobbinak játszóteret biztosító térségnek, legyen pár kisebb reform alibinek, nincs itt semmi látnivaló, mindenki mehet haza. Ha valami ki is jött ebből az elmúlt években, az csak a Merkel-Macron féle javaslatcsomag az EU megújítására: csomagolásában szép tetszetős, tartalmában csalódást keltő, és a lopakodva a kétsebességes EU megteremtését szolgáló.

Az, hogy a nagy, globális trendek nyomásainak és az EU útkeresésének immár évtizedes válságának összeéréséből milyen felfordulás kerekedhet, azt jól mutatja, hogy ma már az unió lakosainak több mint a fele elképzelhetőnek tartja, hogy pár évtizeden belül felbomlik a közösség, egyharmaduk pedig háborút sem tart kizárnak. Elnézve a helyzetet, azt kell, hogy mondjam, hogy a közvélemény jól értékeli a helyzetet. Még pár év egy helyben totyogás, rossz kompromisszumokkal teli intézményes időhúzás, és valóban veszélybe kerülhet a 1945 óta a kontinensre azelőtt soha nem látott békét hozó, a történelemben példátlan nemzetközi együttműködést megvalósító közösség.

Ezért is számít, mi történik vasárnap. Döntsünk okosan!

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán
Olvass tovább!