Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A török helyhatósági választások tanulsága magyar szempontból

Ez a cikk több mint 5 éves.

Több mint két hét telt el a török helyhatósági választások óta, amely az ellenzék szimbolikus győzelmét hozta, mivel az országot több mint 15 éve kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elveszítette Ankara és Isztambul polgármesteri székét. Az isztambuli vereség különösen fájdalmas a pártnak, hiszen vezetője, Recep Tayyip Erdogan 18 évvel ezelőtt Isztambul polgármestereként alapozta meg későbbi országos politikai karrierjét.

A vereség azonban a szimbolikus dimenzión túl komoly politikai vereség is az AKP-nak, mivel azt mutatja, hogy a korábbi választói bázisát adó szegényebbek, iskolázatlanabbak és vallásosabbak között is veszít a népszerűségéből.

Erdogan és Orbán rendszere közötti hasonlóságokat nem kell részletezni: mind a kettő egy magát irányított választásokkal legitimáló illiberális fél-diktatúra, amelynek támaszát a mindent átható korrupción által finanszírozott és névleg független állami szerveket elfoglaló pártelit adja. Szintén hasonlóság a két rendszer között, hogy retorikai alapját az idegengyűlölet és a másként gondolkodók ellenségként való megbélyegzése alkotja.

Fontos különbség azonban, hogy míg Orbán rendszere a kezdetektől a szegényekkel szemben a gazdagokat segítette, addig Erdogan kormányzása kezdeti éveiben tényleges életszínvonal-emelést tudott nyújtani a társadalom alján elhelyezkedőknek.

Ezeket a hasonlóságokat és különbségeket szem előtt tartva le lehet vonni pár olyan következtetést, amely a magyar ellenzék számára is releváns lehet.

1. A választásokat meg lehet nyerni

A török helyhatósági választások megmutatták, hogy még egy illiberális fél-diktatúrában is meg lehet nyerni a választásokat, amennyiben az ehhez szükséges feltételeket az ellenzék képes kikényszeríteni (lásd 2. pont). Ennek egyszerűen az az oka, hogy az illiberális rendszer legitimációs alapja, hogy „a nép” akaratát képviseli „az elittel” szemben – ami a nemzetközi spekulánsoktól kezdve a helyi értelmiségig bárki lehet –, ezért még az állampártnak szimbolikusan fontos kérdésekben sem éri meg bevállalni azt a blamázst, hogy egy választást teljesen nyilvánvalóan elcsalnak. Nincsen rá szükségük, hiszen az egész csak egy színjáték (lásd 3. pont). Ezen túlmenően egy elvesztett, majd eljelentéktelenített választást utána bizonyítékként lehet lobogtatni, hogy lám, nincs is diktatúra.

Ez tehát azt jelenti a magyar ellenzék számára, hogy a választások bojkottálása nem életképes stratégia, hiszen az illiberális fél-diktatúra gyenge pontja, hogy muszáj folyamatosan választásokat nyernie.

Sokkal könnyebb egy ellenzéki bojkottot megmagyarázni, mint látványos választási kudarcok sorozatát (lásd a Fidesz elbizonytalanodását az előző ciklus időközi választásainak sorozatos elvesztése után).

2. Mozgalom nélkül nem megy

A választási győzelmet az tette lehetővé, hogy az ellenzéknek sikerült olyan mozgalmat szerveznie, amely ki tudta váltani az állampárt által elfoglalt és az ő érdekeit szolgáló választási bizottság munkáját. Az ellenzéki aktivisták a szavazatokat tartalmazó zsákokon aludtak, így akadályozva meg, hogy az állampárt „kiigazítsa” az eredményeket. Szintén fontos fegyvertény volt, hogy idén a korábbiakkal ellentétben sikerült az ellenzéki szavazatszámláló rendszert életben tartani.

Visszatérő trükkje a rendszernek, hogy amikor látszik, hogy a szavazatok aránya az ellenzéknek kedvez, az állami szavazatszámláló bizottság „technikai hibára” hivatkozva nem publikál egy darabig adatokat, majd amikor kis idő elteltével újra nyilvánosságra hoznak adatokat, ott már a kormánypárt áll nyerésre. Ezt most is megpróbálták eljátszani. Idén viszont a korábbi választásokkal ellentétben az ellenzék által a szavazatok számlálására használt informatikai rendszert nem tudta lelőni az állampárt, ezért amikor az AKP-s jelölt a manipulált hivatalos adatokra hivatkozva bejelentette a győzelmét, az ellenzéki jelölt azonnal szintén bejelentette a győzelmét, jelezve, hogy bizonyítani tudja, hogy valójában ő nyert. Ezt látva az AKP és az állami választási bizottság visszakozott.

Aki 2014. április 6-án nézett tévét, annak nem ismeretlen ez a forgatókönyv: a választások azzal kezdődtek, hogy a Fidesz, vagy az őt segítő külföldi aktorok lelőtték az MSZP szerverét, amely az ellenzéki pártok közül egyedül képes volt arra, hogy az állampárt által elfoglalt választási irodától függetlenül számolja a szavazatokat.

A látszólag inkompetens módon megszervezett választások miatt hosszú ideig nem publikált adatok után hirtelen megjelenő átütő Fidesz-győzelem is az AKP-kottáját másolja. Arról nem is beszélve, hogy a vélelmezett választási csalások döntő többsége olyan körzetekben történt, ahol nem volt ellenzéki megfigyelő. Ha tehát az ellenzéki mozgalom nem képes egyedül ellátni az elfoglalt választási iroda helyett a szavazatok összeszámlálását, akkor esély sincs az ellenzéki győzelemre.

3. A választási győzelem csak az első lépés

Nem ez az AKP első választási veresége, hiszen a 2015-ös országgyűlési választásokat is elvesztették a saját mércéjük szerint. Azonban a 2015-ös és a mostani választások megmutatták, hogy egy elvesztett választás nem jelenti az állampárt legyőzését. Akkor sikerült elérniük a választások megismétlését, ahol győztek, és most is erre játszanak. Azt is belengették azonban, hogy ha mégse sikerül megismételni a választást, pénzt és kompetenciákat vonnak el a polgármesterektől.

Ez fontos tanulság a magyar ellenzék számára is, hiszen a Fidesz által elfoglalt, névleg független állami szervek képesek megbénítani az állam működését egy elvesztett országgyűlési választás esetén, illetve az állampárt bármikor képes megváltoztatni a szabályokat kedvezőtlen választói magatartás esetén, ami a budapesti főpolgármester-választásnál már többször felmerült.

Vagyis várhatóan egy Fidesz-vereség után az állampárt megszünteti vagy eljelentékteleníti az ellenzék által megszerzett pozíciókat. Ha ez nem lehetséges, mint egy országgyűlési választás esetén, akkor pedig annyiszor kényszerítheti ki az újrázást, amennyiszer csak akarja, amíg az ellenzék anyagi erőforrásait kimerítve vagy már nem képes kikényszeríteni a tisztességes választásokat (lásd 2. pont), vagy a szavazói elveszítik a lelkesedésüket.

4. Csak az állampárt tud veszíteni

Fontos azt is látni, hogy az ellenzéki győzelem sok szempontból teljesen független volt az ellenzék teljesítményétől. Ez abból is látszik, hogy az ellenzéktől nagy teljesítmény úgy, hogy a legfontosabb politikusai börtönben ülnek, nem várható. Ugyanakkor az ellenzéktől teljesen függetlenül, a mindent átható és a rendszer lényegéhez tartozó korrupció, az inkompetens haverokat és családtagokat kulcspozícióba ültető kormányzás eredményeként a török gazdaság az összeomlás folyamatában van.

A török líra egy év alatt elveszítette értéke 50%-át a dollárral szemben, emiatt rengeteg cég van fizetésképtelen állapotban, munkahelyek szűnnek meg. A választók magatartásában beállt és a választási győzelmet lehetővé tévő változást – hogy az AKP hagyományos bázisát alkotó szegény, tanulatlan és vallásos rétegek szembefordultak az állampárttal – a gazdasági nehézségek és nem az ellenzék retorikája vagy ígéretei magyarázzák.

A magyar kontextusban ez egyfelől azt jelenti, hogy bár az ellenzék szellemi és morális színvonala sajnálatos állapot, de egyáltalán nem gátló tényezője egy esetleges győzelemnek. Egy illiberális fél-diktatúrában, ahol a szabad sajtó hiánya amúgy is lehetetlenné teszi az ellenzék üzeneteinek eljuttatását a választókhoz egy apró, városi elitet leszámítva senkit nem érdekel, hogy mi az ellenzék programja.

Ahol állampárt van, ott minden választás a rendszer egészéről szól. Éppen ezért választást akkor lehet nyerni, ha a rendszer látványos kudarc, a választók életszínvonalának esését eredményezi.

Éppen a szavazói viselkedés, az ország gazdasági teljesítményétől való függése az oka annak, hogy a nyilvánvalóan meglévő választási csalások ellenére 2014-ben tisztességesen is simán nyert volna a Fidesz. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének fontosak az elméleti viták, azonban a különböző álláspontok mellett vagy ellen érvként felhozni azt, hogy ezzel nem lehet választást nyerni, az illiberális politikai realitás félreértése, hiszen választást semmilyen ellenzéki üzenettel nem lehet nyerni, azt csak az állampárt tudja elveszíteni.