Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A nem létező magyar #metoo mozgalom sírjára

Igazából nehéz kérdés, hogy van-e sírja a magyar #metoo mozgalomnak, egyáltalán volt-e ilyen? A színházi életben lett bármiféle következménye is két ügynek, miközben mindenki ismeri a saját szakmájából a sztorikat nagycégek közép- és felső vezetőiről, médiaszemélyiségekről, politikusokról, sőt még a saját baráti köréből is tudhat az ember ezt-azt.

Most, hogy a magyar #metoo két „áldozata” Kerényi Miklós Gábor, és Marton László is visszatérhet szakmájához, egy 2 éves szilencium után, kimondhatjuk, hogy ennek itt most vége.

És nem azért, mert nem tették ezeknek az embereknek a maradék életét végképp tönkre, hanem mert semmiféle következménye nem lett ezeknek az ügyeknek, nem lett folytatása a történeteknek. Nem születtek vizsgálatok, nem derültek ki újabb ügyek, megszégyenített és megalázott nők, és még férfiak is élhetnek tovább szégyenük titkával, miközben a hatalmukkal visszaélő elkövetők megnyugodhatnak.

Nem lettek képzések a rendőröknek, bíráknak, hogy felismerjék az ilyen eseteket, nem kezdett semmit a témával a jogalkotó, nem lett pénz az áldozatoknak, vagy a potenciális áldozatoknak segítő szervezeteknek, nem voltak szakmai szervezetek (talán csak a Független Előadóművészeti Szövetség), amelyek saját szakmájuk helyzetét megvizsgálták volna, mi a helyzet, nem beszélünk többet a nem felső-középosztálybeli zaklatásról és erőszakról, a társadalmi párbeszédben és konkrét lépésekben se történt előrelépés.

Miközben tudjuk, hogy a zaklatás, a szexuális erőszak létezik, itt van körülöttünk, rendszerszintű probléma, attól kezdve, hogy a buszon fiatal nőkre rejszolnak férfiak, onnantól kezdve, hogy a főnökök hogy élnek vissza hatalmukkal, odáig, hogy simán természetes lehet a magyar társadalomban a szoftosabb bántalmazás vagy zaklatás, mégsem tudott a médiafigyelem, ami a #metoo környékén kialakult semmit elérni.

Persze ez nem csak ezzel van így ebben az országban. Politikacsinálás, a közélet kialakításának képessége, a legitimitás és támogatások összegyűjtése és egy irányba terelése nélkül semmi nem ér el eredményt. Nem elég bemenni a médiába, meg is kell harcolni az ügyekért. Ami sok esetben a #metoo kapcsán sem történt meg.

Mert a helyzet az, hogy senki se azért csinálta ezt az egészet, vagy kísérte rokonszenvvel, hogy jól büntessék meg Marton Lászlót, hanem azért, hogy legyen változás a társadalomban. Ennek pedig az útja a közélet által figyelmet kapott témákon keresztüli változtatás lett volna. Hát ez úgy tűnik nem sikerült.

És persze pont ennek kapcsán a sikongatás, amely jobbról jött is utólag teljesen nevetségessé válik, a gonosz feministákról, akik a férfiakat akarják büntetni a #metoo-val, a képzelt háttérhatalomról, amelyet nők alkotnak és le akar csapni a férfiakra.

Valójában itt csak arról lett volna szó, hogy igazság legyen.

De nincs igazság, igazságtalanság van, és mérhetetlen sok szenvedés, elhallgatott múlt, elnyomott szenvedés, tönkretett életek. A változás az erőszak és a zaklatás kérdéskörében nem jött el a #metoo-val, de még eljöhet, ha lesz majd olyan politizálni, a társadalmat megváltoztatni hajlandó erő, amely rendelkezik képességekkel is a változtatásra. Addig viszont csak pár elit értelmiségi fog egyre többet tudni arról, miért baj a zaklatás, miért baj az erőszak, és mi ennek a háttere, hogy ugyanebben a társadalomban élve maga is újratermelje ezeket a formulákat.

Olvass tovább!