Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Totális képzavarban a 444 a brit Munkáspárt „antiszemitizmus-ügyében”

A 444.hu munkatársa, Bede Márton tegnap írt a Nagy Britanniában, az ellenzék körül elindult antiszemitizmus-vádról. A háttérelemzésnek eladott összefoglalóban Bede a markánsan baloldali Jeremy Corbyn ellen, párton belüli politikai ellenfelei által indított ügyből levezeti, hogy

a teljes brit Munkáspárt konkrétan antiszemita.

 

Bede állítása bizonyítására a következő érveket sorakoztatja föl:

Margaret Hodge, a Munkáspárton belüli, „Izrael Barátai” csoport egyik prominens tagja, Tony Blair közeli szövetségese (2003-tól gyermekekért felelős miniszter, 2005-től a turizmus-tárcát kapja) nyíltan nekiment a frakciójával 2015 óta ádáz küzdelmet folytató Jeremy Corbynnak, „kib.szott antiszemita rasszistának” nevezve, őt az ilyen beszédet egyébként egyáltalán nem tűnő brit képviselőházban.

  • A brit Munkáspárt nem szereti Amerika és Izrael külpolitikáját.
  • A brit Munkáspártban vannak, akik Aszad és Irán politikáját ellenben jobban szeretik.
  • Emiatt tagjaiknak még az antiszemtizimust is elnézik, sőt a párt többsége zsidógyűlölővé vált.

Nézzük akkor sorban, miért is óriási butaság és félrevezetés az események ilyen irányú tálalása.

Corbyn 2015-ös vezetővé választása a sarkaiból fordította ki a megszelídített 97-es, blairista vonalat. Ez egyenes következménye egyrészt Blair és Brown kései kemény megszorító politikájának, és a párt alapvetően liberális fordulatának az 1990-es évek elején.

Ma az általánosan Nyugaton megfigyelhető trendek szerint Nagy Britanniában is kezd egymásra találni a neoliberalizmus jobbközép és balközép tábora. Ők egyetértenek például abban, hogy erőszakkal is meg kell állítani a Brexitet, de abban is, hogy Jeremy Corbynnak és néppárti, szocialista politikájának akár a legnemtelenebb eszközökkel is véget kell vetni.

Ennek oka pedig pontosan a Bede által említett brit politikai pártrendszer, ahol új mozgalommal nem lehet próbálkozni, és ezért mind a Közép, mind pedig a Bal a Munkáspárt lelkéért harcol. Aggodalomra pedig jelenleg a még mindig Blair és köre által irányított Középnek van oka: Corbyn közvetlenül az antiszemitizmus-botrány előtt a felmérések szerint már 4-5 pontot is vert az egyébként erősödő konzervatívokra.

Corbyn választási sikere a blairista munkáspárti szárny végét jelentené, nem csoda tehát, ha most a jobboldali sajtóval együtt gyújtották be a rakétákat.

Annak a körülménynek tehát már talán fel kellene tűnnie, hogy Hodge, aki a jelenlegi botrányt indította, Corbyn esküdt és ádáz párton belüli ellenfele. Ha teszem azt, Molnár Zsolt például valami csúnyát mond az MSZP-ben Botka Lászlóról, akkor ennek alapján azt megírni, hogy Botka László nagyon csúnya,  irgalmatlan hanyagság.

Bede szerint Jeremy Corbyn és a Munkáspárt balszárnya nem szereti Amerikát és Izraelt, ezért csak rosszak és zsidógyűlölők lehetnek: a konfliktus, amit itt félreért, nagyon régen tart, és lényegi kérdése a 2003-as, egyébként illegális iraki brit beavatkozás megítélése.

Tony Blair és kormánya először privatizációs, majd USA-barát fordulatával lényegében elhagyta a párt hagyományos értékeit, és megszerezte a Nagy Britannia közvéleményét a Thatcher-korszak óta irányító jobboldali média szimpátiáját.

Corbyn 2015-ös vezetővé választása az új radikális baloldali britek generációjának és az elárult baloldalnak a bosszúja volt mindezért.

A Munkáspárt jobbszárnya három éve már nagyjából mindennel megpróbálkozott, hogy megállítsa, vagy mérsékelje partvonalra kerülését: először őrült komcsinak próbálták beállítani, azután hazafiatlannak, majd elkezdték azt terjeszteni, hogy az IRA terrorszervezet tagja, illetve kommunista csehszlovák kém. Ezek a vádak mind úgy épültek fel, hogy a nyolcvanas évek óta parlamenti képviselő Corbyn mindennapos, de kevésbé ismert feladatai során, hosszú munkája alatt néha találkozott olyan emberekkel a parlamentben, mint a Hezbollah, az IRA terrorszervezet és a Hamasz képviselői. Ezzel azonban nem volt egyedül, ráadásul amikor ezek a találkozók történtek, éppen nagyban folyt az izraeli-palesztin békefolyamat. Ma azonban, amikor mind az izraeli hadsereg, mind a Hamasz épp újra gyilkos akciók sorozatát indítja, ezek a régi ügyek persze felhasználhatóak ellene.

Ilyen az antiszemitizmust tematizáló botrány is, amely abból ered, hogy az antiimperialista politikát harminc éve képviselő Corbyn karrierje során természetesen kapcsolatba került ilyen nézetekkel joggal gyanúsítható figurákkal is. Ebben sem ő vezet, hiszen a brit konzervatív elit a nyolcvanas évek folyamán egyenesen az apartheidet fenntartó Dél-Afrika, vagy a tömeggyilkos chilei Augusto Pinochet körül legyeskedett, méghozzá nyíltan, hiszen a Thatcher-kormányok diplomáciája minden erejével támogatta ezeket az elnyomó, erőszakos, gyarmatosító rezsimeket. Ebben pedig akkoriban London mindig számíthatott Izraelre is. Az ország ugyanis már a harminc éve, akkor még a fehér hatalom által uralt Dél-Afrikával való együttműködése óta a brit antirasszista kampányok célkeresztjébe került. Az ország közvéleménye ráadásul nagyon erősen támogatja az önálló palesztin államot, és az izraeli hadsereg egyre rendszeresebbé váló, rasszista agressziója természetesen általános felháborodást szokott okozni.

Fotó: Jeremy Corbyn / Twitter

Éppen ezért Corbyn és a Munkáspárt jelenlegi tagsága nagyobb részének baja a Nemzetközi Holokauszt Emlékbizottság 11 pontos (egyébként „working” tehát befejezetlen, átdolgozás alatt lévő) antiszemtizimus-meghatározásával éppen az, hogy az izraeli szélsőjobboldali tendenciákkal is erősen kacérkodó Netanjahu-kormány politikai nyomására abba belekerült egy elég kétértelmű részlet, amely alapján bárki, akinek baja van Izrael állam politikájával, beleütközhet abba a pontba, amely antiszemitának tartja azt, aki tagadja a „zsidó nép önrendelkezésének” jogát, például azzal, hogy a zsidó állam politikáját rasszistának nevezi.

Miközben persze a jelenlegi szituációban sem pontos, és sokszor problematikus a dél-afrikai apartheid, és a fallal körülvett Izrael politikáját teljesen összehasonlítani, az jó szívvel nem állítható, hogy Izraelben nem rendelkeznek valóban rasszista, arabellenes politikai csoportok nagyon nagy befolyással a kormányzati politikára. Mind Avigdor Liberman és pártja, a Jiszraél Beiteinu, mind pedig Naftali Bennett és pártja, a Habait Hajehudi a cionizmus szélsőjobbos, Vlagyimir Zsabotyinszkij által alapított irányzatából eredeztethetőek. Ez a valamikor marginális politikai csoport a sorozatos gázai konfliktusok és az Izraelt egy időben szinte naponta érő terrortámadások, a mai késes támadások nyomán radikalizálta a zsidó állam társadalmát. Jelenleg ott tart a helyzet, hogy a jobboldal nyíltan üldözi a békepárti izraeli civil szervezeteket, cenzúrázza véleményüket, nyíltan fenyegeti és megfélemlíti őket közéletében. A jobboldal hagyományos futballcsapata, a Bétár Jeruzsálem szurkolói pedig egy szerzett gól után is kifütyülik a csapat csecsen-muszlim idegenlégiósát, és „tiszta vérről” álmodoznak.

Antiszemitizmus lenne ezen jelenségek kimutatása és elítélése éppen ugyanazon a módon és tónusban, ahogy például a Magyarországon tevékenykedő szélsőjobboldalt is kritizálják és elítélik nemzetközi fórumokon?

Olyan világot szeretne-e Bede Márton, ahol hivatalosan magyarellenességgel lehet vádolni akár Nyugaton is azt, akinek nem tetszik Toroczkai László politikája?

Mert az IHRA körüli botrány nagyjából erről szól. Természetesen – ahogy ezt egyébként Bede jól tudja – a külföldi, autoriter rezsimek nyugati politikai lobbitevékenysége ma már mindennapos. Aszad emberei például nemcsak terrorakciókat támogattak a 2000-es évektől fogva a Közel-Keleten és Európában, hanem megpróbálják ügynökökkel, lobbistákkal befolyásolni is az antiimperialista, háborúellenes tömegmozgalmakat is. Nincs ez máshogy Nagy Britanniában sem, és így történhet meg az is, hogy szélsőségesen Aszad-párti politikai megmondóemberek – ilyen például a régen mérsékeltebb, Corbynnal egykor jó viszonyt ápoló, de azóta vállalhatatlan Irán- és Aszad-pártisága miatt a Munkáspártból kipenderített George Galloway is – sokszor valóban gyűlölködő kijelentéseket tesznek az amerikai expanzió, imperializmus és a sokszor civilek ellen is folyó totális háború ellenzőire.

Azonban, és itt könyörgöm, ne legyen már nagyobb baj néhány hülye megjegyzés, mint az, hogy Afganisztánban, Irakban, Jemenben és az egykori Szíriában is mindennaposak a nyugati támogatással civilek ellen végrehajtott dróntámadások. Jemen esetében a Nyugatról támogatott szaúdi rezsim agressziója következtében például szabályos éhínség pusztít, amely eddig tízezrek életét követelte.

Csoda, ha ezek után sokaktól valóban a „Nagy Gonosz” jelzőt kapja meg az USA?

Jeremy Corbyn egyébként 2016 óta komoly programot dolgozott ki a Munkáspártban szerinte is valóban jelenlévő zsidóellenes jelenségek ellen. Akkor ennek keretében készült el, a londoni Birkbeck Egyeteme történelem-tanszékének szakértői segítségével, Shami Chakrabarti jelentése is, amely számos eszközzel (komolyabb és szigorúbb etikai vizsgálatok, ismeretterjesztés) segítené elő ezek visszaszorítását.

A Guardian lapjain nemrég publikált Corbyn-cikk ugyanezzel a folyamattal kapcsolatban ismét megjegyzi, hogy a jelentés ajánlásainak bevezetése ellenére most mégis hatékonyabb eszközök után fog nyúlni a párt, hogy valóban biztosítsa, ne váljon az antiimperializmus politikája a rasszizmus, autoriter rezsimek és antiszemtizimus melegágyává.

A Munkáspártnak ugyanis valóban voltak olyan ügyei, amelyek átlépték a határt. Ezekre jellemző, hogy bármilyen fellépés ellenük, a közösségi szolidaritás miatt általános elutasítással találkozik a párttagok, aktivisták részéről.

Ez a kultúra jellemző egyébként a Konzervatív Párt bázisára is, ahol azonban a konkrét fajelmélet, iszlamofóbia jelenti a legnagyobb problémát, mint ahogy ezt Boris Johnson leköszönő külügyminiszter napokban elhangzott, visszataszító megnyilvánulása is bizonyítja.

Éppen ezért – ha máskor Bede Márton külpolitikai elemzésbe kezd – azt javasolhatom csak neki, hogy álljon hozzá a baloldali mozgalmak és a rasszizmus kapcsolatához körültekintőbben. Emellett esetleg jó lenne néha a 444-en is olvasni arról, hogy a brit jobboldal politikája miatt soha nem látott mértékben növekszik a szigetországban a kelet-európaiak elutasítása és a xenofób támadások száma, hogy mást ne mondjak, ott élő és dolgozó honfitársaink ellen.

Mert talán ez sem mellékes.

Olvass tovább!