Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A polgári engedetlenségi mozgalom, amely átformálhatja Örményországot

Az elmúlt pár hétben tömegtüntetések rázták meg Örményországot, tízezrek vonultak az utcákra azután, hogy az ország régóta regnáló elnökét, Szerzs Szargszjant maximális terminusa kitöltése után megválasztották a miniszterelnöki posztra. Az események egy régóta kitörésre váró politikai konfliktus eredményei, és jól tükrözik, hogy az ország Szargszjan lemondása után is komoly kihívások előtt áll.

A nemrég lemondott elnök 2008 óta vezette az Örmény Köztársaságot, eddig két terminuson keresztül (mindegyik ötéves).

Alkotmányos elnöki puccs

Szargszjannak 2013-ban egyszer már szembe kellett néznie tömegtüntetésekkel, a választások eredménye után. Az emberek ekkor úgy gondolták, hogy nem is Szargszjan, hanem ellenfele Rafi Hovaniszjan nyert valójában, ez pedig utcai összecsapásokhoz vezetett a rendőrök és a tömeg között, amelyben akkor tízen meg is haltak. Így tehát politikai karrierje kezdete óta, éppen egy évtizede, Szargszjan népszerűtlensége egyre növekedett, pontosan úgy, ahogyan az országot elhagyók, munkanélküliek száma és az ország külső adósságállománya is.

Szerzs Szargszjan / fotó: Wikipédia

Szargszjan továbbra is a kormányzó párt, az Örményországi Köztársasági Párt (ÖKP) vezetője. A kormánypártnak egy évtizede többsége van a nemzetgyűlésben, és tagságát számos oligarcha adja, akik az ország legfontosabb állami- és magánvállalatai fölött ellenőrzést gyakorolnak, és nagyon tiszteletlenül bánnak a néppel, ahogy az elnök testvérei, Alexander és Levon is – bár ők legalább nem parlamenti képviselők. A szegényebb szavazók többségének megszerzését a legbiztosabb úton: rendszeres, kampányszerű pénzosztásokkal, fenyegetésekkel, megvesztegetéssel és propagandával biztosítják.

2015-ben azonban az elnök tovább is lépett: alkotmánymódosítást javasolt, amelynek értelmében Örményország a prezidenciális rendszerről a parlamentáris rendszerre való átállását javasolta. Az új alkotmányt akkor népszavazáson fogadták el (erről is az terjedt, hogy eredményeit nagyban meghamísították). Az így elfogadott új rendszerben nem az elnök, hanem a miniszterelnök rendelkezhet a legnagyobb hatalommal.

Ekkor újabb tüntetéshullám indult, hiszen az emberek rájöttek arra, hogy a reformoknak egyetlen és fontos célja volt: szinte örök időkre képes Szargszjant a hatalomban tartani, ha kormányfő lesz. Ez a két terminusban limitált elnöki székben nem lett volna számára lehetséges.

Az új alkotmány azért is volt sokak számára elfogadhatatlan, mert a parlamentáris rendszerben a miniszterelnököt a megválasztott nemzetgyűlés szavazza meg, nem pedig közvetlenül a választók, mint az elnököket. A kedélyeket most még fokozta az is, hogy korábban Szargszjan elnök határozottan kijelentette, nem jelölteti magát miniszterelnöknek. Akkor azt mondta, egyetlen ember sem lehet majd 15 éven keresztül miniszterelnök, akárkit is választanak.

Amikor azonban 2018 márciusában ennek ideje elérkezett, az ÖKP természetesen mégis Szargszjant jelölte miniszterelnöknek. Amikor az elnököt szembesítették korábbi ígéretével, pártja azt választolta, “nem találtak alkalmasabb embert,” valamint kijelentették, “nem Szargszjan, hanem a pártja dönt” a jelölésről.

Az elnök-miniszterelnök-jelölt ezt a védekezést még azzal is megfűszerezte, muszáj addig maradnia a jereváni törvényhozás élén, amíg az azerbajdzsániakkal a Hegyi-Karabakhban folytatott konfliktus végleges, megnyugtató rendezést nem nyer, hiszen nem akarja a békekötés felelősségét elkerülni. (Itt jegyzendő meg, hogy Szerzs Szargszjan maga is az azeri-örmény konfliktus gyűjtópontjában lévő Hegyi-Karabakh régió fővárosában, Sztepanakertben született – szerk.) Erről a kijelentésről minden örmény tudta, hogy nagyjából azt jelenti, államfőjük örök időkre szeretné magához ragadni a hatalmat (a konfliktus ugyanis több, mint húsz éve tart és nem nagyon látszik a vége.)

A választás után, de a miniszterelnökről szóló parlamenti szavazás előtt egy nappal szervezte az első kormányellenes tüntetést Nikol Pasinjan ellenzéki vezető.

Pasinjan, az ellenzéki Yelk blokk parlamenti képviselője. Ez a párt abszolút kisebbség, 7%-kal jutott be. A korábban újságíróként dolgozó Pasinjan Szargszjan hatalmának kezdetétől, 2008-tól részt vesz a politikában. Ellenzéki szervezkedések, tüntetések következtében egy ízben le is tartóztatták, és néhány évet börtönben kellett töletnie. Egyike volt azoknak az ellenzékieknek, akik szinte minden ellenzéki párt és mozgalom ügyei mellett kiálltak.

A tiltakozások kezdetétől számos Civil Szerződés-tag jelen volt a téren, ugyanúgy mint az „Utasítsd el Szerzs-t!” polgári kezdeményezés tagjai. Az eredeti elképzelésük most az volt, hogy a szavazás napján megpróbálják majd megakadályozni, hogy a kormánypárt képviselői be tudjanak jutni a parlamentbe, így a szavazás érvénytelen lesz. Azonban hiába álltak a szavazásnapon állampolgárok százai a jereváni nemzetgyűlés körül, a szavazás sikeres volt, Szargszjan pedig miniszterelnök lett.

Ez csak méginkább eszkalálta a helyzetet, a naponta megrendezett tüntetések egyre nagyobbak és nagyobbak lettek. Egy bizonyos ponton bejelentették, hogy a demonstrációk “erőszakmentes polgári engedetlenségi mozgalommá” lényegültek át, és egyetlen céljuk van: Szargszjan lemondásának elérése.

Jelszavuk: “Lépj egyet te is! Utasítsd el Szerzs-t!” lett. Az engedetlenségi mozgalom újszerű módszereket is kipróbált: emberek kezdték el az utcákon leblokkolni a közlekedést, munkahelyi- és iskolai sztrájkokba kezdtek. Az emberek minden este a Köztársaság terén gyűltek össze, és ott tanácskoztak a lehetséges további lépésekről. Valóban elképesztő volt látni, hogyan növekszik a mozgalom napról-napra egyre nagyobbra. Egy bizonyos ponton a demonstrálók száma becslések szerint elérte a 200,000-et, ennyien követelték az utolsó napokban a kormányfő lemondását. Az elnököt ez már a tárgyalóasztalhoz kényszerítette, le is ült Nikol Pasinjannal. Április 22-én ez meg is történt.
Míg azonban Szargszjan általában egyeztetni szeretett volna, Pasinjan leszögezte, semmiről nem tárgyal addig, amíg Szerzs Szargszjan le nem mond miniszterelnöki pozíciójáról. A kormányfő ezt akkor elutasította, és hatalmi pozíciójából kijelentette, Pasinjant senki sem hatalmazta fel arra, hogy a nép nevében követelőzzön, hiszen pártja csupán 7%-on szerzett a választásokon.

Gyors, átütő siker

Kirohanása után néhány perccel Szargszjan dühösen el is hagyta a termet, ez pedig tovább hergelte az ellenzéki tüntetőket: azóta is százezres látszámúak a napi tüntetések, és a miniszterelnöknek rá kellett jönnie, hogy már nincs elég erős támogatása. Ekkor már más városokban is tüntetni kezdtek, még a Békehadtest is sztrájkba lépett és csatlakozott. A demonstrációk végül olyan kritikus tömeget értek el, hogy ezen a hétfőn, április 23-án Szargszjan valóban le is mondott.

Tüntető tömeg Jerevánban a miniszterelnök távozását követelő demonstrációk 9. napján, 2018 április 22-én / Fotó: @PaulaChertok, Twitter

Erre senki sem számított, de a mozgalomnak itt nem lett vége, és a tüntetések folytatódtak. Az új ellenség maga az ÖKP lett, amely a ország hihetetlen mértékű korrupcióját elsősorban fenntartja.

A demonstrációk második hullámának eredményeként május 1-jére meghirdették az ideiglenes miniszterelnök-választást a parlamentben. A Yelk Nikol Pasinjant jelölte, míg az ÖKP és a többi frakció még nem nevezte meg jelöltjeit.

A leginkább várható felállás csütörtökön az lehet, hogy valóban Pasinjant választja a nemzetgyűlés ideiglenes kormányfőnek, hogy kihirdethesse a rendkívüli, időközi választásokat. Azután pedig az új parlament választ majd miniszterelnököt. Ha az ÖKP nem használja föl előjogait arra, hogy meghiúsítsa ezt a tervet és a választást régi, jól bevált és korrupt módján rendezze meg, akkor jó esélye van annak, hogy az ország vezetése hamarosan drámai módon átalakul.

Ha valóban így lesz, akkor a mozgalomról tényleg, mint a demokrácia diadaláról beszélhetünk majd egy posztszovjet államban.

A mozgalom számos összefüggő okból lett sikeres. Hogy csak a főbbeket említsem, először ki kell emelnem, hogy a teljes tüntetéshullám békés maradt. A polgári engedetlenség formáját választották, és erőszakos cselekményre sem került sor a rendőrség vagy bárki más ellen. Még erőszakos beszédek sem voltak.

A másik tényező, hogy a tüntetők egyszerűen megragadták a legjobb pillanatot. Az örmény civil társadalom egyre erősebbé vált az elmúlt tíz évben, egyre több civil tüntetést is szerveztek politikai kérdésekben, például számos gazdasági megszorítás ellen, és néhány ilyen ügyet meg is tudtak nyerni.

Ezek közül a teljes siker a jereváni tömegközlekedési áremelések elleni tiltakozás volt, hiszen itt egy az egyben visszavonta a kormányzat az emeléseket. A tüntetések, felvonulások általában békés hangulatúak voltak, zene, tánc és sok humor kísérte őket, néhol azonban vakmerő fellépésre és brutális reakciókra is sor került.

A legfontosabb lecke, amelyet az örmény rezsim a tüntetésekből tanult az volt, hogy az erőszakos fellépés ilyen helyzetben nagyon-nagyon rossz ötlet. Akármikor is alkalmaztak erőszakot, másnap kétszer, háromszor annyian vonultak ellenük utcára. Éppen ezért idén a kormányellenes erők jól átgondoltan, és cinikusan is szervezték meg a polgári engedetlenséget, így biztosítva, hogy az ő oldaluk nem provokál erőszakot, és a maró cinizmus eszközével kommunikált a hatalommal, úgy, hogy annak nehéz volt reagálnia.

Hasonló stílus a hivatalosságok részéről elképzelhetetlen volt, és az erőszakos fellépést sehogy sem lehetett volna igazolni. Ha ezt a rendőrség elkezdi, akkor nagyon nehéz helyzetbe került volna. Így hát egyetlen reményük az maradt, hogy a tüntetők megunják, és hazamennek, amíg ők a partvonalról nézik a mozgalmat a nemzetközi hírcsatornákon.

De a mozgalom nem tűnt el, sőt, folyamatosan növekedett. Egy bizonyos ponton pedig nyilvánvalóvá vált: vagy lemond a miniszterelnök, vagy soha nem mennek haza a tüntetők.

Az örmények ráébredtek igazi hatalmukra

Ha az ÖKP akárki mást jelölt volna miniszterelnöknek, mint Szerzs Szargszjan, akkor az elit valószínűleg képes lett volna a válságot kezelni és hatalmát átmenteni, hiszen egy lojális, de szürkébb figura nem generált volna olyan tömegmozgalmat, mint éppen Szargszjan. Az emberek ugyanis eléggé elégedetlenek ugyan az uralkodó rezsimmel, de nagyjából már megszokták azt. Ugyanakkor Szargszjan hatalmának újbóli átmentése, és korábbi ígéretének egyértelmű megszegése voltak azok a szimbolikus pillanatok, amikor az emberek megelégelték, hogy terelhető birkáknak nézik őket, arról kezdtek beszélni, hogy Örményország a demokrácia felől elindult a totalitárius rendszerré válás útján, és már a látszatra sem ad senki. Ez a túl provokatív kormányzati viselkedés vezetett az emberek toleranciájának végéhez, és vezetett el a túlcsorduláshoz is.

Ha az emberek fenntartják a jelenlegi lelkesedésüket és az ÖKP-ból népszerűtlen utódpártot csinálnak egy szabad választáson, történelmi pillanat következne el, amelyben az ország végre a globális változásokra is fókuszálhatna. Ezeken az ország gazdaságának, más szférákkal együtt át kell esnie. Az egyik dolog, amely jelenleg még biztosítja az országban az optimizmust, az most már nem egy bizonyos politikai oldal győzelme, hanem az örmény nép teljesítménye.

Éppen ezért szinte mindegy is, ki követi a jelenlegi rezsimet a hatalomban, mi lenne a programjuk, és azt hogy ültetnék át a gyakorlatba, az emberek már ráébredtek arra, hogy megváltoztathatják a politikai berendezkedést, ha nem tetszik nekik.

És így is fognak tenni, mert ezt bizonyították már az elmúlt két hétben.

Frissítés 21:00: Az örmény parlamentben elsö körben elbukott az az indítvány, amely Nikol Pasinjant ideiglenes miniszterelnökké választotta volna, a politikai válság így továbbra is folytatódik.

(Fejléckép: AJ+, Twitter)

Olvass tovább!