Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Voltak választási csalások, de valószínűleg nem lehet elcsalt választásról beszélni

Ez a cikk több mint 6 éves.

Már vasárnap is számos furcsa hír keringet, azóta pedig ezek megsokasodtak, de még több száz különböző hírből se lehet azt mondani, hogy elcsalta a Fidesz a választásokat. Ellenben ezeket ki kell vizsgálni, mert a kétharmad múlhat rajta.

Az én környezetemben is történtek furcsa esetek. Nagymamámhoz – hiába regisztráltak időben, hívták többször – végül nem ment ki a mozgóurna. Az egyik ismerősömnél csak azért mentek ki a nagymamájához végül, mert telefonon fenyegette meg a jegyzőt, de az urnát vivő önkormányzati alkalmazott még így is ott hagyta a szavazólapot, vigyék be személyesen a választókörzetbe mert ő nem tudja (?).

Több ismerősöm is a választás napján szembesült, hogy országos listán nem, csak nemzetiségi szavazólapon szavazhat, mert állítólag regisztráltak nemzetiségi szavazónak.

De a sajtóból is tudunk legalább 3 esetről, amelyben szavazatvásárlásról volt szó, konkrét tettenéréssel. Tudunk a levélszavazatok körüli furcsaságokról, hogy mennyi levélszavazat érkezett be már felbontva. Látjuk a valasztas.hu-n történt furcsa eseteket. Ahol eltűntek, átvándoroltak pártok szavazatszámai. Ott van a furcsaság a részvételi arány mozgásával, a valasztas.hu lehalása, a szavazókörben bent ragadt szavazatszámlálók furcsa sztorijai (bár ez utóbbiból többet kamu profil posztolt).

De ezek még mindig egyedi esetek, és még mindig nem utal semmi, összetett, átfogó választási csalásra. Ebben a rendszerben sokszor látunk már példát ügybuzgó hivatalnokokra, akik az el sem hangzott kérést próbálják teljesíteni, hogy megfeleljenek a hatalomnak.

Persze azon kívül nem utal semmi választási csalásra, hogy tudjuk: ha nincs a Fidesz választási rendszerátalakítása, a plakáttörvény, a kormányzati kampányplakátok a Fidesz mellett, a százszoros pénzügyi túlerő, az államhatalom pártérdekekre használása, nem lett volna Fidesz-győzelem.

De arra az egyre erősödő legendára, hogy a Fidesz elcsalta vasárnap este úgy kompletten a választásokat, semmi bizonyíték nem került elő.

Ellenben az egyedi csalásokat ki kell vizsgálni minden eseteben, hiszen a kétharmad szempontjából fontosak lehetnek ezek a kicsi esetek is.

Ez a kormánypártok érdeke is, hogy mindenki lenyugodjon, és végre szembenézzen azzal  ami vasárnap este történt, hogy a Fidesz nyert, ebben a rendszerben, a saját maga által írt rendszerében legitim módon.

(címlapkép: MTI / Kallos Bea)