Bernie bejelentette: újra elindul az Egyesült Államok elnökségéért
Támogatóinak írt emailben, majd egy vermonti rádiócsatornán is bejelentette Bernie Sanders szenátor, hogy 2020-ban újra elindul az Egyesült Államok elnöki székéért.
Támogatóinak írt emailben, majd egy vermonti rádiócsatornán is bejelentette Bernie Sanders szenátor, hogy 2020-ban újra elindul az Egyesült Államok elnöki székéért.
Nem sikerült a demokrata képviselőket megzsarolni, így ez maradt az egyetlen lehetősége.
Volt kis dorgálás Putyin és Kína miatt.
Csütörtökön mutatta be Alexandria Ocasio-Cortez New York-i demokrata képviselő és Ed Markey massachusetts-i demokrata szenátor azt az ambiciózus politikai tervet, amellyel egy évtized alatt karbonsemlegessé változtatnák az Amerikai Egyesült Államokat.
Ha a faékegyszerűségű magyarázatokon túl akarunk látni, akkor a Hugo Chávez által elindított bolivári forradalom természetét, mozgásterének korlátait, illetve hibáit kell megértenünk.
Katonák bevetését se zárja ki, és visszautasította Maduro tárgyalásokra vonatkozó kérését.
Hetvenezer munkás tette le a munkát, húsz éve nem volt ekkora sztrájk.
Az Európai Unió az egyesek szerint a CIA által támogatott Juan Guaidót ismeri el.
A közoktatásban dolgozó tanárok megelégelték, hogy a tagállami kormányzatok folyamatosan csökkentik az oktatásra szánt forrásokat, melynek következtében ők egyre alacsonyabb fizetésért, folyamatosan romló körülmények között végzik a munkájukat.
Sanders már 2016-ban is indult, akkor nagy versenyben végül alulmaradt Hillary Clintonnal szemben a demokrata előválasztáson.