Ezrek vonultak a minszki nők menetén – percről percre a Mércén
A fő útvonalakat elzárták a spontán szerveződő női tüntetők elől, de ők mégis arrafelé mentek.
A fő útvonalakat elzárták a spontán szerveződő női tüntetők elől, de ők mégis arrafelé mentek.
Mark Zuckerberg szerint „operatív hiba” történt, amikor nem törölték a fegyveres felvonulásra buzdító szélsőjobboldali, militáns csoport oldalát.
Szeretnék megünnepelni az egyetem 155 éves múltját, ami szeptember 1-jétől nagy veszélybe kerülhet az egyetem modellváltása következtében.
A demonstrációkon részt vevő nők mellett fejezték ki szolidaritásukat, akik egy szabadabb jövőért harcolnak.
Mikita Kraucou augusztus 12-én tűnt el, mobilját utoljára a kórház, vagy az amellett található rendőrség épületéből tudták bemérni.
Ha az emberek nem akarnak dolgozni, a kormány nem erőlteti – mondta az elcsalt választáson megválasztott belarusz elnök.
Rejtélyes körülmények között vesztették nyomát egy nap alatt három sztrájkot vezető munkásnak. Közben Minszkben újra forrósodik a helyzet. Cikkünk frissül.
A 43 éves Gennadij Sutovot augusztus 11-én lőtték fejbe, szerda délelőtt halt bele sérüléseibe a kórházban.
Több hónapja tartó tüntetéseket követett a puccs, amely azonban káoszba taszíthatja az afrikai országot.
A szélsőjobbosok zászlót égettek, a melegjogi aktivisták zászlókat festettek.