Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Kedves NER! Ne foglaljátok tovább a magyar államot!” – Tüntettek az SZFÉ-ért. Frissítve

Ez a cikk több mint 3 éves.

Az SZFE függetlenségéért és az egyetemi autonómiáért demonstráló egyetemfoglalók még szerdán gyújtottak őrlángot a Színmű budapesti, Vas utcai épületénél. Ezt a lángot aztán váltásban eljuttatták vasárnapig öt magyar egyetemi nagyvárosba ahol aztán egy-egy kisebb rendezvény keretében fogadták is azt.

Ezután a tervek szerint késő délután Budapesten, a Szabadság téren kezdődött demonstráció, amin olyan közéleti személyiségek szólalnak fel, mint például Grecsó Krisztián író, Závada Péter költő, vagy Harcsa Veronika énekes és Kemény Lili filmrendező.

A több száz résztvevővel zajló demonstrációt Hajós András előadóművész nyitotta meg, a kormányzati politikát erősen kritizálva, a következő generációhoz intézve szavait:

„Ez a föléhajolós sziszegés sose működött.” „Átneveznek-átszerveznek, riogatnak. (…) Gyerekek, nem kell félni, nem ilyenek az igazi felnőttek.”

Hajós András beszél az SZFE 2020. október 4-i tüntetésén.

Hajós András után a Mordái zenekar foglalta el a színpadot, és adott rövid koncertet az egybegyűlteknek.
Kemény Lili filmrendező felszólalásában elmondta:
„A hadüzenet legalább olyan régen lebeg az egyetem körül, mint amilyen régi az egyetem maga.”
„Ha a tudást és a művészetet felparcellázzák (…) beárazzák, oktatóit marketing tevékenységre kényszerítik, az egyetemi autonómia sérül.”
Kemény Lili a régebben bevezetett bolognai rendszert is kritizálta, erről elmondta, hogy ennek ellenére túlélt az SZFE. A hatalom mostani képviselőit „dilettáns öreguraknak” nevezte, akik kezében porrá omlana az egyetem.
„Kedves Nemzeti Együttműködés rendszere, adjátok fel ti is a blokádotokat, és ne foglaljátok tovább a magyar államot!”
– zárta beszédét Kemény.

Kemény Lili beszél a színpadon

Ezután Tarnóczi Jakab színházi rendező beszélt, aki többek közt elmondta: a jelen események abban segítik őket, hogy megtanuljanak rendszerben látni a dolgokat, „nem pártpolitikusok szoknyája mögé bújva.” Szerinte ha egy ember kritikus egy rendszerrel szemben, az a rendszer működését tudja szolgálni.

Závada Péter Brecht „Azokhoz, akik utánunk születnek” című költeményét mondta el, amelynek magyar fordítását Tamás Gáspár Miklós is elkészítette, és olvasható a Mércén is.

Grecsó Krisztián író a Mongooz and the Magnet koncertje után szövegrészletet olvasott fel, az egymás felé fordulás fontosságáról.

Grecsó Krisztián a színpadon

Pálinkás József volt MTA-elnök arról beszélt, hogy ki kell állni a szabadságért, a művészet, az oktatás és a tudomány terén is:

„Tettünk már kísérletet arra, hogy az arrogáns hatalom tudomására hozzuk, hogy hagyják szabadon működni az autonóm intézményeket. Sajnos épp az ellentétét teszik.”

„Nem csupán az oktatás, a művészetek, a tudomány szabadsága a tét, hanem mindannyiunké.”

Pálinkás szerint az igazi művészet és a jó tudomány mindig kritikus.

Pálinkás József beszéde

Címlapkép: Mérce