Orbáni értelemben vett „börtönbiznisz” nem létezik Magyarországon, ahogyan „luxusbörtönök” sem. A Helsinki Bizottság beszélgetésén azonban kiderült, nekünk sem mindegy, milyen börtönélményekkel szabadulnak az elítéltek.
Miért van az, hogy a hashtag-mozgalmak elindulhattak egy-egy tweetből és megtöltötték az utcát (vagy adott esetben megdöntötték a rezsimet), addig nálunk rendszeresen előfordult, hogy egy utcát megtöltő tömeg felé a végső kérése az volt valakinek, hogy kövess minket Facebookon?
Az évértékelő beszédek mint mindig, idén is csak a problémák szőnyeg alá söprését szolgálják: épp ilyen a dübörgő gazdasági fejlődésbe csomagolt összeomló társadalom.
Rétvári Bence unokatestvére igen rendhagyó módon közelítette meg a felzárkóztatás kérdését.
Ha fel akarjuk fogni az elmúlt tíz évet, akkor kijelenthetjük, hogy pár techcég véghezvitte az internet digitális bekerítését, amiben mi lettünk az ingyenmunkát végző digitális jobbágyok – az új digitális feudalizmusban pedig a valóságérzékelésünk egy középkori, babonás falu szintjére esett vissza.
A lakástakarék-pénztári rendszer állami támogatásának megszűnése ennek az oka, a kormány korábban segítséget ígért, ám ez ebben a formában máig sem érkezett meg.
A Körlevél rámutat azon problémákra, amelyek rendszerváltást követően borítottak és borítanak fel életeket, mint a tömeges, bár ma csökkenő munkanélküliség, a hajléktalanság, a nyomorúság új formái, erkölcsi bizonytalanságok.
Mi van Greta Thunberg mögött? Van-e egy tényleges mozgalom? Miért rá figyelünk? Mit várunk tőle? Miért gondoljuk, hogy ő majd megold mindent? Van-e egyáltalán megoldási javaslata? Van-e legitimitása? Szükségünk van-e egy újabb hősre, messiásra, aki majd megvált minket?
Rácz Zsófia kinevezése után sok méltatlan támadást kapott, de ettől még nem szabad összekeverni a női politikusok előtérbe kerülését a feminizmussal.
A Néma Tanúk felvonulás idén is emlékeztet minket: megannyi tragédia elkerülhető lehetne, ha a rendőrség és jogszolgáltató szervek megváltoztatnák gondolkozásukat.