A nők elleni erőszak nem magánügy, hanem társadalmi felelősség – idén is lesz 16 akciónap
Magyarországon évente körülbelül ötven nő hal meg családon belüli erőszak következtében. Felismerésre és változtatásra hív idén a NANE.
Magyarországon évente körülbelül ötven nő hal meg családon belüli erőszak következtében. Felismerésre és változtatásra hív idén a NANE.
A párt képviselője, Hohn Krisztina a gyakori erőszakos bűntettekkel indokolta a tervezetet.
Az otthonukba zárt nők minden eddiginél nagyobb kockázattal néznek szembe.
Nem csak az összezártság, de az intézményrendszerben (pl.: bíróságok) bekövetkezett változások, fennakadások is tovább nehezítik a helyzetet.
A NANE jogi szakértőjével, dr. Wirth Judittal beszélgettünk többek között az erőszak társadalmi megítélésének változásáról és az Isztambuli egyezmény gyakori félremagyarázásáról.
Vannak elismerésre méltó törekvések az igazságügyi miniszter javaslatcsomagjában, de ez még nem elég.
Zöld, feminista, lakás- és várospolitikai, lmbtq, jogvédő szervezetek is végigküzdötték 2019-et, nem is eredménytelenül.
A nők elleni erőszakkal és annak áldozataival foglalkozó civil szervezetek szerint megelőzhetők lennének a hasonló tragédiák.
Ahhoz, hogy a nők kollektíven képesek legyenek az őket ért rendszerszintű elnyomás ellen fellépni, mindenekelőtt arra van szükség, hogy ráébredjenek, az egyéni negatív tapasztalataikkal nincsenek egyedül.
Tévhit, hogy a családon belüli erőszak áldozatai nem kérnek segítséget.