A kutatóhálózat irányítótestületét bojkottálná az Akadémiai Dolgozók Fóruma
Az akadémiai érdekérvényesítő szervezet szerint „a létrehozni tervezett intézmény nélkülözi a tudományos kutatás autonómiájának feltételeit”
Az akadémiai érdekérvényesítő szervezet szerint „a létrehozni tervezett intézmény nélkülözi a tudományos kutatás autonómiájának feltételeit”
Azt ígérik, a jövőben is mindent megtesznek annak érdekében, hogy képviseljék a tudomány érdekeit, és kiállnak a tudomány szabadsága és a tudományos közélet tisztasága mellett.
Az Alaptörvényt sem árt időnként felcsapni.
A mai napon aláírta a törvényt az államfő.
Már a megfelelő mennyiségű aláírás is összegyűlt ehhez.
Egyelőre egyet, de az szép, kifejlett példány.
Egészen zseniális interjút adott Palkovics László az MTA átalakításáról a Magyar Hírlapnak.
Azok a városok, amelyek nem képesek megtartani a munkaerőt és a tudásalapú gazdaság szereplőit ide vonzani, azok nagyon súlyosan le fognak szakadni.
A mai MTA-tüntetésen felszólaló kutató keményen nekiment Palkovicséknak.
Délelőtt a kormánypárti többség megszavazta a kutatóintézetek leválasztását.