Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az ellenzék az Alkotmánybíróságig viszi az MTA-törvényt

Ez a cikk több mint 4 éves.

Előző héten végigkövettük, ahogyan 131 igen szavazattal, 53 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett az Országgyűlés kétharmaddal fogadta el Palkovics László és a kormány tervezetét, amely leválasztja a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát az MTA-ről, és azt különböző, a kormány által felügyelt és kontrollált kutatóközpontokban működtetné tovább. Emellett az MTA-t arra is köteleznék, hogy a vagyonát is adja át ingyenes használatba, ami lényegében államosítást jelent.

A Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium a törvényjavaslat megalkotásakor egyáltalán nem egyeztetett az Akadémiával.

A törvénymódosítás bejelentése után Palkovics volt kollégái, a BME professzorai írtak nyílt levelet, előtte pedig a Szegedi Tudományegyetem tanárai tiltakoztak. A nyílt levelek mellett májusban és júniusban, illetve július elején is rengetegen tüntettek a törvény ellen.

Az ellenzék most emiatt a törvény miatt fordul az Alkotmánybírósághoz – jelentette be Hiller István, MSZP-s képviselő ma a Parlamentben, majd hozzátette, hogy már elég aláírás és ajánlás gyűlt össze ahhoz, hogy ezt a lépést megtegyék. Felszólalása során arra is emlékeztetett,

hogy bár állami támogatást is kapott, az MTA vagyonának jelentős része magánszemélyek felajánlásaiból és ajándékaiból származik, így teljes vagyonának átengedése alaptalan.

Feleletként erre Cseresnyés Péter államtitkártól azt kapta, hogy „az intézményfenntartó és az intézményhálózat szerepe változatlan marad a 2021–2027-es időszak uniós forrásainak felhasználása során”, valamint hogy a kormány célja az,

hogy növelje a magyar tudomány közösségi forrásokból származó, jelenleg alacsony részesedését. A sokat emlegetett államosításról tehát szerinte szó sincsen.

Az államtitkár válaszát az ellenzéki képviselő helyett a Ház fogadta el, 108 igen szavazattal.

via Index

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán