Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újabb tüntetést szerveznek az MTA szétszakítása ellen

Ez a cikk több mint 4 éves.

A Magyar Tudományos Akadémia átszervezése, ellehetetlenítése már javában folyik. Májusban bejelentette a kormány, hogy elvenné a kutatóintézeteket az MTA-től és azokat egy új szervezet, az Eötvös Loránd Kutató Hálózat alá szervezné be: az ELKH-t pedig egy 13 fős Irányító Testület koordinálná, amelynek tagjaiból hatot Palkovics László innovációért felelős miniszter, hatot pedig Lovász László, az MTA elnöke nevezhet ki. Egy új törvénymódosítási javaslat értelmében a tizenharmadik embert, aki az Irányító Testület élén állna, Orbán Viktor nevezné ki.

Emellett az MTA-t törvénnyel köteleznék arra, hogy a vagyonát is adja át ingyenes használatba, ami lényegében államosítást jelent.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a törvényjavaslat megalkotásakor egyáltalán nem egyeztetett az Akadémiával.

Az átszerveződés kezdete óta többen tiltakoztak már a magyar akadémiai élet szétverése ellen: legutóbb Palkovics volt kollégái, a BME professzorai írtak nyílt levelet, előtte pedig a Szegedi Tudományegyetem tanárai tiltakoztak. A nyílt levelek mellett májusban és legutóbb júniusban, több ezren tüntettek a fővárosban.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma most újabb tüntetést szervez július másodikára: arra a napra, amikor az Országgyűlés szavazni készül a törvényjavaslatról.

„A Magyar Tudományos Akadémia megcsonkítása bűn a tudomány ellen, bűn a nemzet ellen, és bűn a magyar kultúra ellen” – írják.

A tüntetés délután négykor kezdődik majd a Magyar Tudományos Akadémia székházánál, a Széchenyi téren.