Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Áder János aláírta az akadémiai kutatóhálózatot leválasztó MTA-törvényt

Ez a cikk több mint 4 éves.

A köztársasági elnök aláírta az MTA-törvényt, amit a kétharmados kormánypárti többség július 2-án szavazott meg a Parlamentben – írja az Index.

A törvény leválasztja a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát az MTA-ről, és azt különböző, a kormány által felügyelt és kontrollált kutatóközpontokban működteti tovább.

A kétharmados kormányzó többség így lényegében Palkovics László innovációs- és technológiai miniszter eredeti tervének adott helyt, amely szerint a legtöbb MTA-kutatóintézet átkerülhet egy új intézménybe, az Eötvös Loránd Kutatóközpontba, amelyet már a minisztérium felügyel, és főleg a kormány jelöltjeiből álló felügyelőbizottság határoz minden, a kutatást érintő kérdésben.

Az MTA kutatói több tüntetést is tartottak, hogy megakadályozzák az Akadémia kormány általi átszervezését, a törvény elfogadása után pedig Áder Jánosnak írt nyílt levélben kérték, hogy ne írja alá a törvényt.

„Meggyőződésünk, hogy a Parlament által elfogadott törvény ellentétes az ország érdekeivel, nem segíti, hanem akadályozza az új tudományos eredmények elérését, ezáltal a műszaki és társadalmi innovációt. Ezért kérjük Elnök Urat, hogy ne írja alá a törvényt, hanem kezdeményezzen alkotmányossági vizsgálatot” – írták az MTA honlapján megjelent nyílt levélben a kutatók.

Hiller István MSZP-s képviselő hétfőn jelentette be, hogy a törvény miatt az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordul – már elég aláírás és ajánlás gyűlt össze ahhoz, hogy ezt a lépést megtegyék. Felszólalása során arra is emlékeztetett,

hogy bár állami támogatást is kapott, az MTA vagyonának jelentős része magánszemélyek felajánlásaiból és ajándékaiból származik, így teljes vagyonának átengedése alaptalan.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd