Orbán átadta az apja által gyártott betonelemekből készült utat Várpalotán
Családi összefogás mindenütt…
Családi összefogás mindenütt…
Egy háztartásbeli az Északkelet-Magyarországi faluból azzal kereste meg, hogy tegyen el neki 4 milliárd eurót. Kósa szerint ő ezután sohasem látott pénzt.
Az Együtt és az MSZP-Párbeszéd egymásnak adták a kilincset Matolcsyéknál.
1300 milliárd forintos összeg fölötti rendelkezési jogot kaphatott Kósa Lajos a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott közjegyző által hitelesített szerződés szerint. A fideszes politikus ködösít.
Ez elment vadászni, ez kifizette és megnyerte a közbeszerzéseket.
Eddig négy párt reagált a februárban kiküldött Stop Korrupció javaslatcsomagra, csak a Fidesznek nincsenek ínyére a civilek tanácsai.
9 éve nem sikerült Netanjahut választásokon leváltani, talán majd a legfőbb ügyészség segít – gondolják sokan az ellenzékben. Csakhogy a nacionalista és vallásos jobboldalnak továbbra sincs kormányképes alternatívája.
1989 óta nem volt ekkora tömegtüntetés Pozsonyban.
Egy-egy ilyen útért körülbelül 4-5 millió forintot fizet a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.
Tavaly a vizes vb hónapja, július volt az egyetlen, amikor kevesebb vendégéjszakát töltöttek el külföldiek Budapesten, mint egy évvel korábban.