6 kérdés a választásokról, amit talán félsz feltenni
Legyőzték a Fideszt Hódmezővásárhelyen, most akkor mégis demokrácia van? Úgyse adják át a hatalmat, minek menjek szavazni? Na, de mire megyünk összefogás nélkül?
Legyőzték a Fideszt Hódmezővásárhelyen, most akkor mégis demokrácia van? Úgyse adják át a hatalmat, minek menjek szavazni? Na, de mire megyünk összefogás nélkül?
Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke idén is a 17. helyre került a Fidesz országos listáján, csakúgy, mint 4 éve. Ez azt jelenti, ha a Fidesz 20 százalékot szerez, már biztosan bekerül a Parlamentbe.
A kormányzati plakáton szereplő két mondatból csupán az egyik igaz.
Lejárt a viták kora, mi?
Úgy tűnik Tiborcz István és az Elios Zrt elleni OLAF vizsgálat ügye jelentősen megtépázta a Fidesz szavazóbázisát.
Németh Szilárd szerint „Soros emberinek” jelenlétében nem tárgyalnak.
Az ellenzéki Kispest már tiltja, Rákospalota pedig épp tiltani készül a sorosozós gyűlöletkeltést a közereken.
A kormánypárti képviselők Facebook-felületeire semmilyen negatív, lejárató és Sorossal kapcsolatos anyag nem rakható ki.
Addig húzta az időt az önkormányzat, hogy nem maradt más lehetőségük.
A kormány visszavesz a sorosozásból, mert nem közvetít elég erős üzenetet, és egyébként is intelligensebb ennél a magyar nép.