Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A magyar gazdaság állapotáról

2018 van, ismét véget ért egy kormányzati ciklus. A Fidesz-KDNP immár 2010 óta vezeti az országot és ez nem kevés idő. A választások előtt talán érdemes áttekinteni, hogy hová sikerült kormányozni a „hajót”, hogyan is állunk most.

Közjogi, kulturális és hasonló területekhez nem értek, a demokrácia, a szabadságjogok, vagy a szociális viszonyok állapotáról megvan a véleményem, de ugyancsak nem az én asztalom. Amiről képet szeretnék adni, értékelve részben az elmúlt 8 év munkáját, az a gazdaság, a gazdaság állapota. Hogy néz ki a magyar gazdaság ma? – ez lesz a fő kérdés.

Két megjegyzés ide kívánkozik: egyrészt képtelenség a gazdaságot, mint önmagában zárt rendszert vizsgálni és értékelni, így óhatatlanul lesznek kapcsolódások más területekhez, másrészt pedig nyilvánvaló képtelenség egy rövid írásban mindenre kitérni, így előre is elnézést kérek a kimaradó ám fontos részek miatt.

A magyar gazdaság jelene és közelmúltja számokban

A magyar gazdaság ránézésre köszöni, jól van. Alig van olyan makrogazdasági mérőszám, ami ne alakulna jól, kezdve a gazdasági növekedéssel, a munkanélküliségi rátán át, az államadóssági mutatóval bezárólag. Ha a 2017-es adatokat nézzük (2018-as adataink még nem nagyon vannak ugyebár), akkor egy egészséges gazdaság képe tárul elénk.

2017 Magyarország EU (28) átlag
Gazdasági növekedés* 3,9% 2,5%
Infláció 2,4% 1,7%
Munkanélküliségi ráta 4,175% 7,7%
Foglalkoztatottsági ráta (2016)** 71,5% 71,1%
Államháztartási hiány (2016)*** -1,9% -1,7%
Államadósság (2016)*** 73,9% 83,2%
*2017Q3/2016Q3 // **20-64 éves népességre vonatkozóan // ***a GDP százalékában (Forrás: Eurostat, KSH)

Ahogy a fenti táblázatra ránézünk, az adatok alapján egy egészséges gazdaságot látunk. A gazdaság az EU átlagot meghaladó mértékben növekszik, az infláció enyhe (az MNB árstabilitási inflációs célja 3%), a munkanélküliségi ráta kifejezetten alacsony, a foglalkoztatási ráta hozza az EU átlagot, az államháztartási hiány bőven a maastricht-i 3 százalék alatt van, az államadósság alacsonyabb, mint a 28 EU tagország GDP-arányos adósságának átlaga.

GDP (Bruttó Hazai Termék)
A hazai gazdaságban adott időszak folyamán megtermelt új értékek (árak*mennyiségek) összege. Az árváltozás-hatás kiszűrésével, azaz változatlan árakon számolt GDP a reál GDP (RGDP). Azt mutatja, hogy mennyit termelt a hazai gazdaság egy év alatt. A gazdaság teljesítményét, teljesítőképességét mutatja.

Ha ugyanezeket az adatokat idősorosan nézzük, akkor még kedvezőbb kép tárul elénk:

Gazdasági növekedés
A reál GDP százalékos változása. Azt mutatja, hogy mennyivel termelt többet vagy kevesebbet az adott gazdaság az egy évvel korábbi állapothoz képest. Ha a mutató negatív értéket vesz fel, akkor recesszióról beszélünk.

A magyar gazdaság, túljutva a 2009-es válságon, a 2012-es kisebb visszaesést követően tartósan 2 százalék feletti növekedést produkált.

Az infláció 2012 után gyakorlatilag eltűnt a magyar gazdaságból, 2014-2015-ben a fogyasztói árindex csökkent.

Infláció
Az árak (árszínvonal) átlagos változását mutatja adott időszak alatt. Ha negatív értéket vesz fel, akkor deflációról beszélünk.

A munkanélküliségi ráta a válság utáni 11 százalékról soha nem látott alacsony 4 százalékos szintre csökkent.

Munkanélküliségi ráta
A munkanélküliek száma (munkaerő-felmérés alapján) osztva az aktív népesség számával. Azt mutatja, hogy az aktív népesség hány százaléka nem talál (bár keres) munkát az adott pillanatban.

A népesség munkaerő-piaci aktivitása növekedett, ami a munkanélküliség csökkenése mellett a foglalkoztatottság emelkedését eredményezte. A 20-64 éves népesség foglalkoztatási rátája több mint 10 százalékkal nőtt az elmúlt nyolc év alatt.

Foglalkoztatási ráta
A foglalkoztatottak száma a megfelelő korú népesség számához viszonyítva. A KSH 15-64 és 15-74 éves népességre vonatkoztatott foglalkoztatási rátát számol.

A 2009-es gazdasági válságot követően a kormány fegyelmezett gazdálkodást folytatva az államháztartási hiányt 3 százalék -alá csökkentette – így Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól – és ott is tartotta.

Államháztartási hiány a GDP százalékában
Az államháztartás (központi költségvetés + önkormányzati költségvetések + TB alapok + egyéb alapok) összesített hiánya a GDP-hez viszonyítva. Megmutatja, hogy mekkora az állam működésének finanszírozási hiánya a gazdaság éves teljesítményéhez képest.

Bár kétségtelen, hogy 2010-11-ben ambiciózusabb csökkentési célokat tűzött ki a kormány, de az államadósság csökkenése, még ha kis mértékű is, kétségbevonhatatlan tény.

Bruttó államadósság a GDP százalékában
Az állam összes tartozása a GDP-hez viszonyítva. Megmutatja, hogy mekkora az eladósodottság a gazdaság éves teljesítményéhez képest.

Valóban ilyen rózsás a helyzet?

Ha rápillantunk tehát a magyar gazdaságra, akkor a mutatók alapján úgy tűnik, hogy minden rendben van. A számok szerint jó irányba haladnak a dolgok, van minek örülni, van mire büszkének lenni. Ha azonban tüzetesen szemügyre vesszük ugyanezen mutatókat, akkor kétség fog el bennünket, elbizonytalanodunk. A magyar gazdasági növekedést igen jelentős EU forrásbeáramlás „tolja”, az Uniós források nélkül inkább csak döcögne a hazai gazdaság szekere.

Az az EU-s források hatása a magyar GDP alakulására (2006-os árakon)

A magyarországi európai uniós források felhasználásának és hatásainak elemzése,
KPMG/GKI 2016

Ráadásul, ha a magyar gazdaság a nagyjából 4 százalékos GDP növekedéssel robog, akkor a környező országok gazdaságai egyenesen száguldanak.

(Forrás: EUROSTAT)

Szóval növekszik a hazai gazdaság, persze, de ha az Uniós források nem lennének, akkor korántsem lenne ilyen rózsás a helyzet, ráadásul mintha a „szomszédságban” valamit jobban csinálnának, mint mi.

Az infláció a következő makrogazdasági jelzőszám, ami kedvező értéket mutat. Az alacsony infláció azonban nem hungarikum, a 2009-es válság után a fejlett gazdaságokat illetően nem beszélhetünk inflációs környezetről, inflációs gazdaságokról.

Éves infláció az euró zónában és az Európai Unióban, Eurostat

(Forrás: EUROSTAT)

A nulla környéki jegybanki kamatok, az alacsony olajár, és még sok egyéb tényező játszik szerepet abban, hogy stabilan alacsonyak az árak Európa szerte.

A munkanélküliségi és a foglalkoztatási adatokat érdemes együtt kezelni. Ha a számok mögé nézünk, akkor egyrészt azt látjuk, hogy a számok „kicsit” rózsaszínűbb világot mutatnak, tekintve, hogy a közfoglalkoztatottak, valamint a külföldi telephelyen dolgozók is foglalkoztatottnak minősülnek a foglalkoztatási statisztika szerint – erről többször írtunk mi is. Ha őket nem számoljuk, akkor alacsonyabb a foglalkoztatottsági és magasabb a munkanélküliségi ráta. Az így kiszámolt, úgynevezett korrigált munkanélküliségi ráta 2017-ben 7 százalék felett volt.

(Forrás: MKIK GVI)

A foglalkoztatottság felől nézve a fentiek, vagyis a közfoglalkoztatottak és a külföldi telephelyen dolgozók beszámításának hatása, a következőképpen mutat:

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a 2010-2017 között létrejött munkahelyek egy része az állam szektorban keletkezett, illetve, hogy egy részük alkalmi munka, akkor jól látszik, hogy a piaci munkahelyek számának növekedése messze alatta marad a „hivatalos” számok sugallta munkahelybővülésnek.

Az államháztartási hiány alacsony szintje valóban eredmény, különösen akkor, ha a korábbi szocialista-szabad demokrata kormányok deficitet növelő, az államháztartási egyensúlyt figyelmen kívül hagyó politikája felől nézzük.

Ugyanakkor azt sem árt felidézni, hogy hogyan is csökkentette a Fidesz-KDNP az államháztartási hiányt 3 százalék alá? Az 1997-es nyugdíjreform – 1998. január 1-én indult a három pilléres hazai nyugdíjrendszer története, benne a magánnyugdíj pénztárakkal –, egyik makrogazdasági statisztikai-elszámolási rákfenéje volt a kezdetektől fogva, hogy a magánnyugdíj pénztárakba áramló pénz (kezdetben a 6 százalék, később 8 százalék) nem jelent meg az államháztartási rendszer bevételi (TB alapok) oldalán.

Miközben tartalmilag teljesen egyértelmű volt, hogy a magánnyugdíj pénztári befizetéseket államháztartási bevételként kellene elszámolni, hiszen a rendszer lényege az lett volna, hogy a közös kasszába X-6 százalék folyik be egy ideig, miközben a kiadási oldal változatlan, majd egy idő után a kiadási oldalon is megjelenik az a bizonyos mínusz, amikor a 6 százalékokat begyűjtő pénztárak elkezdenek kifizetőhellyé válni, addig formailag ez nem működött.

A statisztika – számos értelmezés szerint helytelenül – államháztartási hiányt növelő elemként jelenítette meg a magánnyugdíj pénztárakba áramló pénzt. Túl a korábbi kabinetek felelőtlen gazdálkodásán, ez az elszámolás-technikai probléma jelentősen hozzájárult a hiány magas szintjéhez.

2010-ben a Fidesz-KDNP kormány kezdeményezte, hogy az Európai Bizottság engedélyezze ezeknek a pénzeknek az államháztartási egyenlegbe történő beszámítását[1]. A pozitív elbírálás nagyjából 1,5 százalékkal kisebb államháztartási hiányt és nagyjából 5 százalékkal kedvezőbb államadóssági mutatót eredményezett volna.

A Bizottság elutasította a kérést és a magyar kormány a „B”-tervhez nyúlt, és beszántotta a magánnyugdíj pénztárakat. A pénztárakhoz befolyó pénzt az államháztartásba (állami nyugdíjrendszerbe) irányította, a felgyülemlett vagyont pedig (jól-rosszul)az  államadósság csökkentésre fordította. Hogy mi lett volna a pénztárak sorsa kedvező válasz esetén, azt sosem fogjuk megtudni.

A magánnyugdíj pénztári befizetések átirányításával azonnal kedvezőbb államháztartási hiányt sikerült elérni, amihez az unortodoxnak nevezett, ám valójában nagyon is ortodox gazdaságpolitika, hozzátette a „nem megszorítás” jellegű különadók rendszerét és kiadáscsökkentést (oktatás, egészségügy, szociális ellátórendszer). Vagyis a magánnyugdíj befizetések átirányításán túl a magyar gazdaságpolitika a klasszikus (megszorítás) receptet vette elő – miközben éppen a megszorítás pártinak kikiáltott IMF ellen szabadságharcolt roppant elánnal.

Az államháztartási hiány alacsony szinten tartását a kedvező nemzetközi pénzügyi-gazdasági környezet is segíti egy ideje. Miközben az államadósság nem csökkent a tervek szerinti mértékben – sőt, de erről később –, addig 2012 után, ahogy a kockázatok csökkenni kezdtek, a magyar államkötvények kamata jelentős mértékben csökkent.

A magyar államkötvény hozamrátájának alakulása

(Forrás: TRADINGECONOMICS.COM)

Az adósság egy része folyamatosan lejár, amit nem visszafizetünk, hanem új adósságra cserélünk (ez a normális, bevett eljárás). A kamatszint csökkenése ezért azt eredményezte, hogy a régi, kifutó magas kamatozású hitelek, alacsony kamatozású friss hitelekre cserélődtek, azaz az adósságteher (változatlan adósság mellett) jelentősen csökkent.

Kamatkiadás Magyarországon a GDP százalékában

(Forrás: BAKSAY GERGELY: AZ MNB KÖLTSÉGVETÉSI ELŐREJELZÉSÉNEK BEMUTATÁSA, MKT KONFERENCIA 2016

Az államháztartás éves megtakarítása kedvező kamatkörnyezet miatt százmilliárdokban mérhető:

(Forrás: KICSÁK GERGELY: MAGYARORSZÁGON CSÖKKENNEK LEGINKÁBB AZ ÁLLAMI KAMATKIADÁSOK AZ EU-BAN, MNB 2016

Ha tehát a számok mögé nézünk, akkor azt látjuk, hogy a bravúrosan gyors ütemű államháztartási hiánycsökkentés mögött részben a magánnyugdíj pénztári pénzek becsatornázása, részben egy igen ügyesen menedzselt megszorítási politika állt, alacsony szinten tartását pedig a kedvező nemzetközi környezet segítette és segíti ma is.

Ami az államadósságot illeti, az eredeti elképzelés szerint jelentősebb csökkentés lett volna a kitűzött cél. Miután az adósság belső átalakítása (a hazai tartozás arányának növelése a külföldivel szemben) sikeres volt és a kamatok csökkenése miatt az adósságszolgálat is egyre kisebb tehertételt jelentett, szép csendben alább hagyott a csökkentéséért folytatott küzdelem.

A kormány ráadásul nemrég egy fontos, az államadósságot közvetlenül érintő ügyben kényszerült meghátrálásra. Az Eurostat régóta vitatta, hogy a gyakorlatilag állami feladatok ellátására „használt” Eximbank és annak adóssága államháztartáson kívüli tétel lenne. Az illetékes statisztikai döntőbizottság pár hónapja az Eurostatnak adott igazat a módszertani vitában, így az illetékes magyar hatóságoknak az államadósság számait visszamenőleg korrigálniuk kell.

Az MNB legutóbbi jelentésében a régi módszertan szerint számolt és az Eximbankkal módosított adatokat is publikálta, így jól látható, hogy az állami bank „helyére kerülése” 2015 után mintegy 2 százalékkal növeli meg a mutatót éves szinten.

Az államháztartási hiány elemzésénél már utaltam rá, hogy az alacsony hiány és az ennek következtében csökkenő adósságráta politikája mögött megszorítás típusú költségvetési politika áll.

Az ilyen (restriktív) politikának többnyire[2] vannak vesztesei, akik a plusz adókat viselik és/vagy akiktől a kiadási oldal forrásokat von el. Persze vannak nyertesei is, akiktől kevesebbet von el a költségvetés és/vagy többet juttat.

A központi költségvetés szerkezeti változásai, mind a bevételi, mind a kiadási oldalon elosztási és jóléti hatással bírnak. Határozottan állítható, hogy az Orbán-kormány(ok) nem szimpla megszorítás-politikát, de egy igen határozott jövedelempolitikai és ezzel társadalompolitikai célokat szolgáló megszorítás-politikát folytattak, folytatnak mind a mai napig.

Olyan újraelosztási politikát, amely – függetlenül az annak igazságosságáról alkotott nézetünkről – makrogazdasági hatásokkal is bír. Ezekről a hatásokról, valamint azokról a makrogazdasági mutatókról, amelyek alapján okunk van több-kevesebb aggodalomra magyar gazdaság jövőjét illetően, a következő részben fogok áttekintést adni.

Összefoglalva az eddigieket: a legfontosabb makrogazdasági mutatók számai alapján úgy tűnik, hogy minden rendben van a magyar gazdaságban, ám ha tüzetesebben megvizsgáljuk a számokat, akkor kiderül, hogy nem annyira rózsás a helyzet, mint az első pillanatban tűnik.

(Címlapkép: MTI / Koszticsák Szilárd)

[1] – Kilenc tagállam szerette volna elérni a statisztikai elszámolás módosítását.

[2] – Kivéve, ha minden adó azonos mértékben emelkedik és/vagy minden kiadás azonos mértékben csökken (fűnyíró elv).

Olvass tovább!