Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Népszava: Kósa Lajos felesége is kapott volna a csengeri nő 1300 milliárdjából

Ez a cikk több mint 6 éves.

Újabb közjegyzői dokumentumok kerültek a Népszava birtokába arról a 2013-as megegyezésről, melynek értelmében Szabó Gáborné, csengeri háztartásbeli 1300 milliárd forintot azaz körülbelül 4 milliárd eurót bízna az akkor még Debrecen polgármestereként tevékenykedő fideszes politikusra.

A baloldali lap birtokába most további közjegyzői okiratok azt is bizonyítják, hogy Kósa, édesanyjához hasonlóan, a feleségére is íratott 800 millió forintot (azaz 2 millió 633 ezer 445 eurót) a mesés vagyonból, amelyből állítása szerint sohasem realizálódott pénzügyi tranzakció.

A feleségnek juttatott adományról ugyanannál a fővárosi közjegyzőnél, Tóth Ádámnál készült hiteles dokumentum, ahol az ügyet egyébként Kósa kezelte. Az áprilisban keltezett okirat májusra várt érvényessé, szeptemberben pedig újabb dokumentum is született az ajándékozásról.

Helmeczy László, Szabóné ügyvédje a napilapnak a legújabb pénzekkel kapcsolatban nyilatkozva ugyanakkor felvetette, valószínűleg ugyanarról a 800 millió forintról van szó, amit Kósa végül az édesanyjának ajándékozott. Helmeczy ugyanakkor tagadta, hogy az üggyel kapcsolatban büntetőeljárás folyna védencével szemben.

Mint korábban kiderült Kósa Lajos 2013 januárjában kötött szerződést Szabó Gábornéval az irreálisan magas, 4 milliárd eurós összeg, mint „örökség” kezeléséről, befektetéséről. Az önkormányzatokért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Nemzet által megszellőztetett üggyel kapcsolatban azt hozta fel védelmére, hogy a csengeri háziasszony átverte őt, és pénzt sohasem látott, arra azonban a kormány eddig képtelen volt ésszerű magyarázatot adni arra, miért vette komolyan Szabóné ígéreteit, és az első védekezések után Kósa mára még a kampányidőszakban is menekül a sajtó kérdései elől, több rendezvényét, megjelenését pedig le is mondta.

A rendkívül furcsa ügyet az ellenzék a Nemzetbiztonsági Bizottság e heti napirendjére is tűzte, a kormánypárti képviselők azonban az ülésen nem jelentek meg, így kérdéseket sem lehetett feltenni a botránnyal kapcsolatban.

Címlapkép: MTI