Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Napvilágra kerültek Szita Károly ügynökmúltjának részletei

Ez a cikk több mint 6 éves.

Állambiztonsági nyilvántartó kartonjának és más, eredetileg szigorúan titkos minősítésű dokumentumok fényképeivel alátámasztva számol be részletesen a mai Magyar Nemzet Szita Károly fideszes polgármesterének III/II-es múltjáról.

Szita 1994 óta a somogyi megyeszékhely első embere, 2014-től pedig a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke is.

A Magyar Nemzet a politikus állambiztonsági nyilvántartó kartonja mellett megszerezte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II. osztályának több  aktáját és Szita kézzel írt jelentéseit a nyolcvanas évekből.

A rendőrségi anyagok közül az első 1980. július 2-re datálódik, a nyilvántartó karton tanúsága szerint pedig a Krakus Péter fedőnéven jelentő Szita Károly egészen 1989. május 9-ig állományban állt.

Az első róla szóló rendőrségi anyagban titkos megbízottként (tmb.) emlegetik, ami az „egyszerű” ügynöki besoroláshoz képest kiemelt státust jelentett a rendszeren belül. A leírtak szerint egyebek között azt mondta kapcsolattartójának, hogy „bár keveset ismer mindabból, amiket végeznie kell, érdeklődéssel várja feladatait, melyeket legjobb tudása szerint kíván végrehajtani”.

Kijelentette: örül annak, hogy segíteni tudja a szolgálat munkáját.

 

A papírokból az derül ki, hogy elsődleges feladataként

„az idegenforgalmi szezonban a laktanyák környezetébe beutazott nyugati állampolgárok tevékenységének figyelemmel kísérését, vizuális felderítő magatartások kiszűrését, illetve a környezetben élő, és nyugati áp.-kat (állampolgárokat) fogadó magyar áp.-k személyének, kapcsolatainak felderítését”

bízták Szitára.

 

1983. augusztus 22-én Szita saját rokonságáról is jelentést tett.

Mint a kézzel írt szövegből kiderül, húga esküvőjére érkeztek rokonok az NSZK-ból.

„A német vendégek csak az esküvő idején tartózkodtak Kaposváron, a többi napot a Balatonon töltötték. Barátom unokanővérének apósa most már nyugdíjas, de régebben a belügynél dolgozott.”

(A „Barátom” szófordulat bevett volt a titkosszolgálati riportokban, itt a jelentés írója saját magára utal; Szita unokanővérének apósa pedig Az NSZK belügyénél dolgozott.)

A kaposvári polgármester ügynökmúltja 2004 végén merült fel a nyilvánosság előtt először, 2005-ben számos cikk, elemzés jelent meg róla. Hogy mennyire más időket éltünk akkoriban, azt jól jelzi Pokorni Zoltán, a Fidesz akkori alelnökének tizenhárom évvel ezelőtti reakciója:

„Mi azt szeretnénk, hogy kiderüljön az igazság. Ez igen kellemetlen ügy Szita Károlynak, és kétségtelenül kellemetlen a Fidesznek is”

Szita azóta is tagadja, hogy ügynökként tevékenykedett volna, és jogi lépésekkel fenyegette meg mindazokat, akik ezt állítják, kézzelfogható bizonyítékok igazolják, hogy aktívan szolgálta a Kádár-rendszert.

A mai napon egyelőre csak Facebook-oldalán, érdemi cáfolat nélkül reagált a polgármester: