Stumpf szerint felül kell vizsgálni, hogy a fideszes egyetemi kurátorok újraválaszthatják-e magukat tíz év múlva
Az új kormánybiztos „mindent meg fog tenni” annak érdekében, hogy továbbra is legyenek első generációs értelmiségiek.
Az új kormánybiztos „mindent meg fog tenni” annak érdekében, hogy továbbra is legyenek első generációs értelmiségiek.
A korábban meghirdetett tanköztársaság eszméjét viszik tovább tanáraikkal együtt, később akár felnőttképzéseket is indítanának.
Pikó András, a 8. kerület polgármestere is tiszteletét tette az egykori egyetemfoglalás helyszínén.
Míg az SzFE ügyét továbbra is nemzetközi érdeklődés kíséri, a további modellváltó magyar egyetemek, illetve a görög és török fejlemények mellett Ausztriára is érdemes figyelni, ahol az UG-Novelle törvénytervezettel alakítanák át a felsőoktatást.
Az egyetemfoglalás napjai alatt, valamint az utána digitális oktatásban elsajátított tantárgyak mégis megmaradnak.
Pál szerint a „ha egy egyetemet úgy tekintünk, mint egy pártszervezet, a szavazási fegyelemnek sok oka lehet”, de a tudósok nem „befolyástól összenyomorított aggyal gondolkodó emberek”.
A Pécsi Tudományegyetem átalakítása után a város értékes ingatlanjai és a megye legnagyobb foglalkoztatója is lojális fideszesekhez kerülhetnek. Az érintettekkel úgy egyeztettek, hogy igazából nem egyeztettek.
Amikor a miniszterelnök legközelebb azzal érvel, hogy a magyar demokrácia legalább olyan jó, mint a német és az olasz, érdemes lesz hozzátennie, hogy az egyetemek is saját megfontolásukból, demokratikus úton mondtak le a szabadságukról.
Mindkét intézményben arról az alapítványi működésről fognak tárgyalni, amelybe a Színház- és Filmművészeti Egyetem is került.
Az SZTE-n és a PTE-n is ma döntenek az egyetemek jövőjéről.