„Itt mindenki azt hitte, hogy mi kormányt akarunk váltani”
Decemberben több ezer kamion vonult fel Budapesten – a fuvarozók azóta érdekvédelmi szervezetet építettek. Interjú.
Decemberben több ezer kamion vonult fel Budapesten – a fuvarozók azóta érdekvédelmi szervezetet építettek. Interjú.
Szabályos társadalmi ellenállás indult el az ukrán férfiak hadseregbe hurcolása ellen, amelyet főként munkásosztálybeli nők szerveznek, a téma viszont olyan érzékeny Európában, hogy csak a második helyen tarthattak róla szakértők panelbeszélgetést, a CEU-n a programot ugyanis korábban visszamondták.
Ez is elkerülhető lett volna, ha több Marxot olvas.
A nagy múltú Dunai Vasmű tavaly állt le véglegesen, most viszont újabb ígéreteket hallani.
A haknigazdaságban dolgozók érdekeit alig védik szabályozások. Ennek megváltoztatását követelik a futárok a cégektől – és a kormánytól.
Az elmúlt évek legkisebb mértékű béremelése és újabb lehetséges létszámcsökkentés borzolja a kedélyeket az OBI-nál.
Jogellenesen változtatta meg egy édesanya munkabeosztását az Audi. A jelek szerint nem ragaszkodik dolgozóihoz a válságban lévő autógyár.
Újabb remek lehetőséget talált a Fidesz az árokásásra – és a társadalmi károk persze jottányit sem érdeklik.
Szakszervezetet alakítottak a Békés megyei varrónők, akik december óta nem kaptak fizetést.
A munkásságnak még most is számos oka van hatalomban tartani Orbánt, bármilyen felháborító és elkeserítő okok is legyenek ezek az értelmiség számára.
A biztonsági személyzet a szakszervezet állítása szerint kilépéskor tartóztatta fel az éppen megalakuló érdekképviselet új bizalmiját, hogy elkérjék tőle a bizalmas dokumentumokat.
A probléma akkor jelentkezik, amikor több ezer ember rákkeltő kockázatnak van kitéve, és a mérleg egyik serpenyőjébe a betegérdek kerül, a másikba az üzleti érdek.