Takács Péter a kardjába dőlt, és elismerte, miért darálta be a Fidesz a munkaegészségügyet
A volt egészségügyi államtitkár egy mondattal ismerte el: az ipari lobbi törvényeket diktálhatott a leköszönő kormányzatnak.
A volt egészségügyi államtitkár egy mondattal ismerte el: az ipari lobbi törvényeket diktálhatott a leköszönő kormányzatnak.
Nem enged a cég, Szent Iván-éj után sztrájkra ébrednek Pécsen és Székesfehérváron.
Számos terület és munkakör dolgozói fognak össze, hogy kiszámíthatóbb és valós megélhetést biztosító körülményeket harcoljanak ki.
A Master Goodnak vendégmunkásokra van szüksége, Magyar Péternek pedig a munkások szimpátiájára – amit aligha érdemel meg.
A sztrájkos kitűző nagyon kelendő az IKEA-ban, a cég mégsem enged a rosszul fizetett dolgozóknak.
A cég túlóráztatja a munkásokat, miközben rekorderedmény mellett sem hajlandó emelni a reálbéreken.
Azonnal le kell cserélni a MÁV járműparkját, de nem mindegy, hogyan.
A Forráspont új adásában a globális vendégmunka-rezsim igazgatásának tőkés logikájáról, a vendégmunkások kiszolgáltatottságáról és szervezéséről Meszmann T. Tibor kutatóval, aktivistával beszélgettünk.
Mutatjuk, hol hagyott nyitva kiskaput a kormány a cégeknek.
A szakszervezet szerint az elmúlt évek béremeléseit megette az infláció, a dolgozók régóta csak ígéreteket kaptak a cégtől, most pedig elmennének a falig a pénzükért.
Az IKEA úgy gondolja, nem kell inflációkövető béremelést adni dolgozóinak. Ők másképp látják.
Alig több mint egy hét van hátra a „vendégmunkásstop” napjáig. Az intézkedésről Czirfusz Márton geográfust, a Periféria Központ munkatársát kérdeztük.