Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Márki-Zay Péter megszerezte az első győzelmét Vas megye 3-as számú körzetében

Ez a cikk több mint 2 éves.

Az előválasztás egyik legnagyobb meglepetése Hódmezővásárhely polgármesterének, Márki-Zay Péternek a szereplése. A Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjének az előzetes közvélemény-kutatások nem jósoltak különösebben jó eredményt, Márki-Zay azonban az eddig feldolgozott 75 körzet eredménye alapján több mint 86 ezer szavazatot és közel 21 százalékot szerzett. Így a hódmezővásárhelyi polgármester minden bizonnyal bejut a választás második fordulójába, ahol a három legtöbb szavazatot szerző miniszterelnök-aspiráns mérkőzik meg egymással.

Márki-Zay jó szereplését annak köszönheti, hogy szinte minden körzetben sikerült befutnia a harmadik helyre, megelőzve az előválasztás másik jobboldali jelöltjét, Jakab Pétert. Emellett több olyan budapesti körzet is volt (mint például a belvárosi 1-es, az újbudai 2-es, a hegyvidéki 3-as vagy éppen a II. és III kerületet magába foglaló 4-es), ahol Karácsony Gergely óriási többséggel nyert, az országosan első helyen álló Dobrev Klára viszont lemaradt Márki-Zay mögött, aki ezekben a körzetekben a második lett.

Most azonban a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjének szoros küzdelemben ugyan, de az első helyet is sikerült megcsípnie Vas megye 3-as számú, Körmend központú körzetében.

Márki-Zay Péter: 988 szavazat- 31,34%

Dobrev Klára: 983 szavazat-31,18%

Karácsony Gergely: 589 szavazat-18,68%

Jakab Péter: 485 szavazat-15,38%

Fekete-Győr András: 107 szavazat-3,4%

Itt egyébként az egyéni képviselőjelölti küzdelemben is az MMM által támogatott jelölt, a Jobbikból nemrég kilépő Bana Tibor nyert.

Bana Tibor (MMM-Közösen Vas Megyéért) 2107 szavazat

Pleva Dániel (Momentum-DK-ÚVNP) 1046 szavazat

 

Címlapkép: ATV