Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Óvatos aggodalommal reagáltak a világ vezetői a kialakult helyzetre

Ez a cikk több mint 3 éves.

berlin, brüsszel, ljubljana, london, Moszkva, teherán A demokratikus folyamat, és az Egyesült Államok politikai rendszerének integritása forog kockán, ha Donald Trump elnök tegnap este megkérdőjelezni látszott a választás tisztaságát – hangsúlyozták a választási eredményre reagálva német vezetők ma.

Németországban Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter hangsúlyozta, továbbra is elég sok időt kell várni arra, hogy az elnökválasztás eredménye minden kétséget kizáróan kiderüljön, de a helyzet, amelyben az eredményt az egyik fél megkérdőjelezi „súlyos alkotmányos válsághoz vezethet” az USA-ban, „ez pedig mindenki súlyos aggodalommal kell, hogy eltöltsön.”

Berlini vezető körökben információk szerint egyébként súlyos csalódást okozott, hogy a transzatlanti szövetségi rendszer megerősítése mellett kiálló Joe Biden nem aratott nagyobb arányú, és egyértelmű győzelmet. Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke beismerte, „a kialakult helyzet a német szövetségi kormányzatot igen váratlanul érte.”

Óvatosan értékelte a tegnapi nap eseményeit Josep Borrell, az Európai Bizottság külügyi főbiztosa is. Csupán annyit hangsúlyozott, az amerikai nép „döntött”, amíg pedig az eredményekre várnak, az EU „készen áll a szoros, transzatlanti partnerség fejlesztésére” az USA-val.

Egyetlen kivétel akadt eddig Európában a visszafogott nyilatkozatok alól: Orbán Viktor közeli szövetségese, Janez Janša szlovén szélsőjobboldali miniszterelnök szerint a választást Trump nyerte, „a további késések pedig csak ennek a ténynek a tagadására szolgálhatnak” szerinte.

Nagy-Britanniában a kormány még semmilyen módon nem kommentálta a helyzetet. Keir Starmer ellenzéki vezető erre vonatkozó kérdésére Boris Johnson miniszterelnök csak annyit mondott, a szavazatok összeszámolása még folyamatban van, „szövetséges államok demokratikus folyamatait pedig nem kommentáljuk hivatalosan, nem avatkozunk bele belügyeikbe.”

Nem fogalmazott ilyen pongyolán a volt konzervatív külügyminiszter. Jeremy Hunt a BBC-nek ma reggel azt nyilatkozta, súlyos aggodalommal tölti el, hogy „a világ legnagyobb demokráciájában ilyesféle vita alakul ki a választási folyamat tisztasága körül.” Hangsúlyozta, az eredménynek minden bizonnyal csupán Hszi Csin-ping kínai pártelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök örülhet majd, akik Trump szavai után könnyebben kérdőjelezhetik meg az Egyesült Államok demokratikus döntéshozatalának tisztaságát.

A Guardian tudósítói szerint Moszkvában valóban elégedett reakciók születtek. Putyin elnökhöz közeli körökből a brit lapnak úgy nyilatkoztak, elégedettek azzal, hogy Trump megnövelte szavazatainak arányát, így talán véglegesen el lehet majd felejteni azt a vélekedést, hogy 2016-ban „orosz beavatkozás” okozta volna csupán a győzelmét.

Konsztantyin Koszacsev, az orosz Duma felsőháza külügyi bizottságának elnöke ehhez hozzátette:

„Ideje lenne, hogy Amerika visszatérjen a józan politizáláshoz, ebben Oroszország támogatni fogja őket.”

Hasszán Rouháni iráni elnök szerint a megkérdőjelezett választási eredmény azt mutatja, hogy „Amerika végleg hanyatlásnak indult”, ugyanakkor kíváncsian várják a további fejleményeket.

(The Guardian)