Akárcsak a 2019-es gdański merénylet, Gabriel Narutowicz meggyilkolása 1922-ben szintén arra figyelmeztet minket, milyen károkat tud okozni a közbeszéd eldurvulása, és milyen könnyen átmehet egy karaktergyilkosság fizikai gyilkosságba.
Nekem minden alkalommal megszakad a szívem, amikor hazamegyek. Egyre mélyülő és egyre látványosabb a szakadék Magyarország és Nyugat-Európa, sőt mostanra már a keleti EU-s tagállamok többsége között is.
Ma nem az LMBTQ-mozgalom és identitáspolitikák atomizálják a társadalmat, és akadályozzák meg a strukturális egyenlőtlenségek felszámolását, hanem a közösségünket felszabdalni próbáló, sokirányú viták és az egyre erőszakosabb kormányzati propaganda.
Ahhoz, hogy hatásosan tudjunk ellenállni ennek a rezsimnek: föl kell ismernünk magunkat egymásban. Föl kell ismernünk magunkat egymás sérelmeiben és egymás küzdelmeiben.
Sose találkoztam Andy Vajnával, nekem is pont annyi közöm van hozzá, mint a legtöbb magyar átlagpolgárnak. Terminátor, Rambo, Evita, A miniszter félrelép, Kaszinó, Offshore.
Vajon a káromkodást káromkodással lereagáló Bayert ezek alapján minek nevezné Bencsik?
Milyen alapon papolnak azok a családok védelméről, akik nem csak ölbe tett kézzel nézik végig, hogy családok szegénységben élnek, kilakoltatják őket, a gyerekeket kiemelik, a családi pótlékot hagyják elinflálódni, a legtöbb támogatást „aki nem dolgozik, ne is egyék” alapon nyújtják,
Gyurcsány Ferenc polgári peres eljárást indított a Facebook-posztom miatt, és 100 ezer forintot követel tőlem a jó hírneve megsértéséért, rágalmazás miatt.
A mérsékelt és/vagy reformista baloldal számára sem jelenthetik az egyetlen viszonyítási pontot a nyugati baloldal különböző áramlatai
